A döntő végeredménye

Szerző:

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány által a középiskolások számára az 2009/2010-es tanévre meghirdetett értékpapírpiaci tanulmányi verseny döntőjére április 9-én került sor a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében.

A versenyre nevező háromfőscsapatokból a selejtezők (tesztek, tőzsdejáték) és az elkészített esszé alapján az öt legjobb került a fináléba

A végig izgalmas, kiélezett küzdelmet hozó döntőt az aszódi kuvikok (Tuza Ágnes, Törő Violetta, Józsa Erikanyerték, orrhosszal megelőzve a szintén aszódi Pénzeszsákok csapatát (Kocznár Gergely, Horváth Dániel, Del-Edera Márk). A  kaposvári tőzsdecápák és a váci Boronkay között az utolsó forduló után holtverseny alakult ki, ami után "szétlövés" következett és ebben a tőzsdecápák (Gyöngyösi Anita, Kovács Kitti, Kovács Balázs) bizonyultak jobbnak, így ők szerezték meg a dobogó legalsó fokát, így a Boronkay (Kapcsos Dávid, Mojzes Gergő, Volentics Ádám) a negyedik helyezést érte el. A hasonlóan váci orchidea09 csapata (Fűrész Beáta, Fristáczki Kinga, Valent Szabina) pedig az országos szintű verseny 5. helyét érte el, nekik is gratulálunk!

Az egyes fordulókban az alábbi módon alakultak a pontszámok:

 

fordulók

 

CSAPATNÉV

PONTSZÁM

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

Össz.

Pénzeszsákok

73

23

6

10

1

9

6

11

3

4

73

kuvikok

76

24

6

8

3

11

8

11

3

2

76

Boronkay

61

17

4

6

3

8

5

10

6

2

61

orchidea09

36

15

1

1

0

6

2

5

0

6

36

tőzsdecápák

61

18

4

8

0

8

3

9

5

6

61

Elérhető pontszám

93

25

6

10

5

12

8

13

8

6

93

A döntő résztvevői  és a felkészítő tanárai a verseny kiírói  jóvoltából értékes díjakat kaptak:

(Itt most a teljesség igénye nélkül, részletesebben lásd a fenti "Nyeremények" menüpontot.)

1. helyezett csapat nyerte a verseny fődíját, a Közép-Európai Brókerképző Alapítvány tőzsdei szakvizsgára felkészítő 100 órás tanfolyamát. (A tanfolyam jelenlegi piaci ára 312 500 Ft.)

A csapat tagjai ezen kvül egy-egy iPod készüléket és értékes szakkönyveket is nyertek.

A 2. helyezett csapat a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER)  által biztosított egyhónapos nyári gyakorlatot,  és szintén iPod készülékeket, szakkönyveket nyert.

A 3. helyezett csapat a szakkönyvek mellett egy-egy 8 GB-os pendrive-val gazdagodott.

A 4. és 5. helyezettek pedig a szakkönyvek mellett egy-egy 2 GB-os pendrive-ot kaptak.

A fentieken kívül mindegyik csapat egyéb kisebb nyereményeket is hazavihetett.

8 év
315
0 1

A döntő 2010

Szerző:

Tisztelt döntőbe jutott csapatok! Tisztelt Pénzeszsákok, kuvikok, Boronkay, orchidea09 és tőzsdecápák!

Mindenekelőtt gratulálunk nektek. A verseny hosszú és fáradságos volt – de Ti bizonyultatok a legjobbaknak, így ti kerültetek be a döntőbe, amelynek tétje a tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam elnyerése!

A döntő helyszíne és időpontja: Nemzetközi Bankárképző Központ (Cím: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4.) április 09, péntek, 14 00.

Javasoljuk, hogy nézzétek át a verseny korábbi részeihez (tesztek, tőzsdejáték, esszé) fűződő feladatokat , mert elképzelhető, hogy a döntő bizonyos feladatai kapcsolódnak majd azokhoz. Kérjük továbbá, hogy minden csapat hozzon magával legalább kettő – nem programozható – számológépet.

A döntő feladatainak várható felépítése:

1. Az esszék bemutatása, 5-10 perces prezentáció formájában. (A prezentációt pendrive-on hozzátok magatokkal.)

2. A döntő második része a vetélkedő, itt a csapatoknak a zsűri előtt kell számot adniuk arról, hogy mennyire járatosak az értékpapírpiacok világában, elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt.

  Kérjük, kísérjétek továbbra is figyelemmel a honlapot.

Amennyiben további kérdésetek, észrevételetek lenne, azt feltehetitek ezen a címen, illetve a 06 70 222 4240-es telefonszámon.

 

8 év
143
0 1

A verseny állása – a selejtező végeredménye (03. 21)

Szerző:

 

A verseny állása – a selejtező (teszt, tőzsdejáték és esszé) végeredménye (03. 21)

 

A verseny selejtezőjének utolsó szakasza is lezárult az esszék értékelésével, a kialakult rangsort a lenti táblázatban láthatjátok.

Ez alapján a döntőbe az alábbi csapatok kerültek: Pénzeszsákok, kuvikok, Boronkay, orchidea09, tőzsdecápák

 

A csapatokkal hamarosan felvesszük a kapcsolatot és a döntővel kapcsolatos tudnivalókról is tájékoztatjuk őket. A többi öt csapatnak gratulálunk, hogy idáig eljutottak!

 

Az esszé írása nem volt egyszerű. Egyrészt ilyen speciális témában kevés volt a direkt erről szóló forrás, így az információkat, adatokat több helyről kellett összegyűjtenetek. Másrészt, az iskola mellett az írásra rendelkezésetekre álló 1-2 hét sem volt túl sok. Mindennek ellenére nagyon sok jó, színvonalas esszét olvashattunk, így mindenképpen dicséret illeti a mezőnyt.

 

A verseny állása – a selejtező (teszt, tőzsdejáték és esszé) végeredménye (03. 21)

 

T= teszt

I= Indoklás

Tj = Tőzsdejáték

 

    1. forduló A verseny állása 12. 16-án 2. forduló A verseny állása 01. 06-án 3. forduló A verseny állása 01. 20-án 4. forduló A verseny állása 02. 03-án 5. forduló A verseny állása 02. 17-én Esszé A selejtező és az esszé végeredménye
  Csapatnév T I Tj I Tj T I Tj I Tj T I Tj  
1 Pénzeszsákok 20 3 1 24 3 4 31 17 2,5 4 54,5 2,5 4 61 20 3 4 88 29 117
2 kuvikok 18 3 2,5 23,5 3 1,5 28 17 2,5 3,5 51 3 3,5 57,5 20 3 4,5 85 29 114
3 Boronkay 18 3 1 22 3 2,5 27,5 17 3 2,5 50 3 3 56 17 3 3 79 21 100
4. orchidea09 17 2,5 4,5 24 2 3,5 29,5 15 2,5 4,5 51,5 1,5 4,5 57,5 17 2,5 4,5 81,5 18,5 100
5. tőzsdecápák 18 2,5 1,5 22 2,5 2,5 27 15 1,5 2,5 46 2,5 3,5 52 16 1,5 4 73,5 26 99,5
6 BJG 19 2,5 0 21,5 1,5 4,5 27,5 16 2 4,5 50 1,5 5 56,5 15 3 4,5 79 16,5 95,5
7 Lajos 18 3 0 21 3 1,5 25,5 13 3 2 43,5 3 3 49,5 19 2,5 2,5 73,5 16 89,5
8. Bux-ák 18 3 3 24 2 3,5 29,5 14 2 3 48,5 1,5 4 54 18 3 3,5 78,5 10 88,5
9. brókertrió 16 2 5 23 1 1,5 25,5 16 1 4 46,5 2 4 52,5 17 1,5 3,5 74,5 10 84,5
10 Maci a málnásban 17 2 1,5 20,5 1,5 3 25 12 2,5 4 43,5 2,5 4,5 50,5 16 1,5 4 72 10 82

 

Tájékoztatásul közöljük az esszék részpontszámait is:

 

Néhány csapat munkája olyan mértékben emlékeztetett más, online is elérhető munkákra, hogy őket nem részelemenként, hanem egységesen 10-10 ponttal értékeltük.

 

 

 

 

8 év
123
0 1

esszé

Szerző:

Tisztelt Csapatok!

Először is gratulálunk nektek, sikeresen túléltétek a három tesztet és a tőzsdejáték öt fordulóját és így nektek van arra lehetőségetek, hogy tovább folytassátok a küzdelmet az esszéírással.

A továbbjutó, az esszéírásban részt vevő csapatok:
Pénzeszsákok, kuvikok, orchidea09, BJG, Boronkay, BUX-ák, Brókertrió, Lajos, tőzsdecápák, Maci a Málnásban

Az esszé témája:

A Budapesti Értéktőzsde szerepe, jelentősége a közép-európai (osztrák, cseh és lengyel) tőzsdék között.

Az esszé benyújtásának határideje: március 08*. (azaz nem a honlapon az eredetileg szereplő március 03.) Az esszét a honlapra kell feltölteni és a keba@brokerkepzo.hu címre kell elküldeni (azaz postai verzió nem szükséges!) *Március 8., hétfő este (24 00)

Az esszé technikai követelményei:

  • Maximum 10 oldal terjedelem
  • 12-es betűméret, 1,5-es sortávolság
  • oldalszám minden oldalon o tartalomjegyzék (nem számít bele a terjedelembe)
  • szakirodalom-jegyzék (nem számít bele a terjedelembe)
  • borítólap (nem számít bele a terjedelembe)
  • szövegszerkesztővel formázott, MS WORD formátumban megjelenítve

Az esszé értékelése az alábbi szempontok szerint történik majd:

Szempont Pontszám Magyarázat
Szakmaiság 0-15 Az esszé mennyire fogja át az esszé címében magadott témát; az egyes megállapítások mennyire szakszerűek?
Szakirodalom 0-4 Mennyire, milyen mélységben sikerült az esszébe beépíteni az egyes szakirodalmi ismereteket?
Egyediség 0-4 A téma megközelítése, tárgyalása során vannak-e viszonylag újszerű elemek?
Ábrák 0-4 Az esszé tartalmaz-e ábrákat, táblázatokat (stb)és ezek szervesen kapcsolódnak-e a szöveghez?
Stílus, szerkezet, külalak 0-3 Az esszé megfelelően tagolt-e, mentes-e helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól; az alkalmazott nyelvi stílus illik-e a tartalomhoz.?

Figyelem! Az esszé megírásához, *a csapatok természetesen felhasználhatnak bármilyen online vagy nyomtatott forrást, azonban amennyiben valamelyik csapat nem tartja be az idézés szabályait, illetve más szerzők műveit nyújtják be a maguk nevében, azt a bizottság plágiumnak minősíti és a csapatot kizárja a versenyből.

( * Prezentációt nem kell készíteni.)

Az esszére kapott pontszám hozzáadódik az eddigi eredményekhez és így alakul ki a selejtező végeredménye. Az első rész (tőzsdejáték, teszt, esszé) eredményhirdetésének várható időpontja: 2010. március 20. A döntőbe a legjobb öt csapat kerül.

 

A 2009/10-es tanév versenyén végül győztes kuvikok esszéje:

8 év
172
0 1

2009/10 es tanév

Szerző:

 

A 2009/10-es tanév során a verseny a következő részekből épült fel:

1. SELEJTEZŐ

A selejtező három típusú feladatból állt. A teszteken kívül tőzsdejátékra is sor került és utóbbihoz szöveges feladat is kapcsolódott, amiben indokolni kellett a részvényportfolió összeállítását.

2. ELŐDÖNTŐ

Az elődöntőbe a 10 legjobb csapat került, ott egy esszét kellett írniuk az alábbi témában: "A Budapesti Értéktőzsde szerepe, jelentősége a közép-európai (osztrák, cseh és lengyel) tőzsdék között."

3. A DÖNTŐ

A döntőbe a selejtező és az elődöntő pontszámai alapján a legjobb 5 csapat került. A döntő helyszíne a Nemzetközi Bankárképző Központ épülete volt, ahol a Mohai György (BÉT-vezérigazgató) által vezetett zsűri előtt kellett a csapatoknak "megvédenie" egy prezentáció keretében az esszéjüket, majd egy vetélkedő keretében kellett bizonyítaniuk a tudásukat.

Figyelem: Az idei verseny szerkezete a tavalyitól jelentősen eltér, az idei versenyről az eseménynaptár modul egyes pontjai, vagy a Versenyszabályzat alapján tájékozódhattok.

 

 

8 év
120
0 1

A tőzsdejáték 1-4. periódusának eredménye

Szerző:

A  tőzsdejáték 1-4. periódusának eredménye

(2009. 12. 02 – 2010. 02. 03.)

 

 

    A részvények összértéke 02. 03-án pontszám
1 BJG 4 231 968 Ft 5
2 Csipet-Csapat 4 147 093 Ft 4,5
3 dannyocean 4 142 051 Ft 4,5
4 orchidea09 4 118 042 Ft 4,5
5 Maci a málnásban 4 098 460 Ft 4,5
6 Bux-ák 4 093 445 Ft 4
7 Pénzeszsákok 4 084 181 Ft 4
8 brókertrió 4 083 759 Ft 4
9 alkusz 4 082 181 Ft 4
10 Passz 4 080 252 Ft 3,5
11 kuvikok 4 077 105 Ft 3,5
12 szegbp 4 073 196 Ft 3,5
13 tőzsdecápák 4 061 362 Ft 3,5
14 VRS 4 046 328 Ft 3
15 Boronkay 4 045 512 Ft 3
16 Lajos 4 042 291 Ft 3
17 JA12 4 026 656 Ft 3
18 Portfolio Plusz 4 014 599 Ft 2,5
19 Wallstreet 3 994 903 Ft 2,5
20 Bróker Triász 3 991 655 Ft 2,5
21 XMS 3 952 587 Ft 2,5
22 ATAMTIBG 3 258 402 Ft 2
23 tokegazdak 3 168 360 Ft 2
24 Tőzsde Cápák 3 140 628 Ft 2
25 Pókerarcok 3 138 217 Ft 2
26 milka 3 088 971 Ft 1,5
27 Sierra 3 059 502 Ft 1,5
28 mandelka1991 3 055 522 Ft 1,5
29 papírkutyák 3 030 644 Ft 1,5
30 kisbroker 3 021 520 Ft 1
31 Zsidizs 2 967 797 Ft 1
32 Broker face 2 878 297 Ft 1
33 Brokik 2 232 825 Ft 1
34 Moneytalks 2 159 220 Ft 0,5
35 Tőzsdemanók 2 107 162 Ft 0,5
36 brokkkker 2 082 593 Ft 0,5
37 Mebuka 2 066 082 Ft 0,5
38 PEVA 2 045 858 Ft 0
39 Kockák 2 032 944 Ft 0
40 Rockefeller 1 984 362 Ft 0
41 BOI 1 952 990 Ft 0
42 Bux-x 1 132 457 Ft 0
43 ügyesek 1 100 247 Ft 0
44 gumimacik 1 002 652 Ft 0
45 hini 997 668 Ft 0
46 viggen01 985 450 Ft 0
47 Jedlik Stocks 960 999 Ft 0
48 Dollar 0 Ft 0
49 GazdaságiFenoménok 0 Ft 0

 A közölt adatok egyelőre nem véglegesek.

8 év
133
0 1

A tőzsdejáték 1-3. periódusának eredménye

Szerző:

A  tőzsdejáték 1-3. periódusának eredménye

(2009. 12. 02 – 2010. 01. 20)

 

 

    A részvények összértéke 01. 20-án pontszám
1 ATAMTIBG 3 346 621 Ft 5
2 tokegazdak 3 323 606 Ft 4,5
3 BJG 3 321 803 Ft 4,5
4 Csipet-Csapat 3 257 490 Ft 4,5
5 orchidea09 3 251 796 Ft 4,5
6 brókertrió 3 239 558 Ft 4
7 Maci a málnásban 3 236 567 Ft 4
8 Pénzeszsákok 3 232 603 Ft 4
9 dannyocean 3 231 818 Ft 4
10 kuvikok 3 222 612 Ft 3,5
11 alkusz 3 222 023 Ft 3,5
12 Tőzsde Cápák 3 209 051 Ft 3,5
13 Pókerarcok 3 199 431 Ft 3,5
14 Bux-ák 3 197 564 Ft 3
15 Passz 3 195 455 Ft 3
16 szegbp 3 189 934 Ft 3
17 papírkutyák 3 182 293 Ft 3
18 Portfolio Plusz 3 176 724 Ft 2,5
19 tőzsdecápák 3 167 089 Ft 2,5
20 Boronkay 3 159 271 Ft 2,5
21 JA12 3 158 094 Ft 2,5
22 Sierra 3 154 128 Ft 2
23 VRS 3 124 712 Ft 2
24 mandelka1991 3 119 329 Ft 2
25 Lajos 3 115 305 Ft 2
26 Wallstreet 3 101 393 Ft 1,5
27 Bróker Triász 3 092 201 Ft 1,5
28 XMS 3 062 005 Ft 1,5
29 Zsidizs 3 061 103 Ft 1,5
30 Broker face 2 955 918 Ft 1
31 Brokik 2 308 691 Ft 1
32 Moneytalks 2 224 756 Ft 1
33 milka 2 209 870 Ft 1
34 Tőzsdemanók 2 156 465 Ft 0,5
35 brokkkker 2 154 522 Ft 0,5
36 kisbroker 2 111 960 Ft 0,5
37 Mebuka 2 106 913 Ft 0,5
38 PEVA 2 078 486 Ft 0
39 Rockefeller 2 043 540 Ft 0
40 BOI 2 009 855 Ft 0
41 Bux-x 1 153 814 Ft 0
42 ügyesek 1 133 979 Ft 0
43 Kockák 1 076 254 Ft 0
44 gumimacik 1 036 894 Ft 0
45 hini 1 035 820 Ft 0
46 viggen01 1 019 475 Ft 0
47 Jedlik Stocks 991 183 Ft 0
48 Dollar 0 Ft 0
49 GazdaságiFenoménok 0 Ft 0

 

 

8 év
117
0 1

A tőzsdejáték 1-2. periódusának eredménye

Szerző:

A  tőzsdejáték 1-2. periódusának eredménye

(2009. 12. 02 – 2010. 01. 06)

 

Az első periódustól eltérően a másodikban már talán kicsit nagyobb különbségek alakultak ki a tőzsdeverseny során. Ennek több oka is lehetett:

1. Az előzetes várakozásokkal, jóslatokkal szemben 2009 végét nagyon jól zárta a BÉT – a nagyobb mozgások nagyobb különbséget eredményeztek a csapatok között.

2. Több váratlan esemény és hír volt a BÉT papírjai körül (az olaj és a MOL szárnyalása, a gyógyszergyártókat érintő jövő évi tervek, TWNETWORK felvásárlás, pletykák a Pannergy és a Genesis körül, váratlan emelkedések néhány más papír esetén stb. stb. ) Így egyáltalán nem volt mindegy, hogy melyik csapat mit vásárolt!

3. A verseny kezdete óta már 5 hét telt el és a befektetett összeg is nagyobb volt (összesen 2 millió).

Perzse a különbségek továbbra sem óriásiak, emiatt a mezőny folyamatosan változik. Így továbbra se csüggedjen, aki úgy érzi, nem jó pozícióban van: adott részvény árfolyamának pozitív elmozdulásával egyből az élmezőnyben találhatják magukat – és persze ne érezze biztonságban magát az, aki jelenleg a "felsőházban" tartózkodik!

   

      A részvények összértéke 01. 06-án Pontszám
1 ATAMTIBG   2290244 5
2 BJG   2257051 4,5
3 Brokik   2222847 4,5
4 Csipet-Csapat   2201198 4,5
5 Pókerarcok   2199945 4,5
6 szegbp   2199928 4
7 Pénzeszsákok   2191056 4
8 Moneytalks   2188847 4
9 Tőzsde Cápák   2188175 4
10 orchidea09   2186224 3,5
11 Passz   2183109 3,5
12 dannyocean   2180688 3,5
13 Bux-ák   2167779 3,5
14 tokegazdak   2163591 3
15 Sierra   2159556 3
16 milka   2150184 3
17 Maci a málnásban   2145783 3
18 Tőzsdemanók   2141670 2,5
19 tőzsdecápák   2137972 2,5
20 JA12   2135013 2,5
21 Boronkay   2128263 2,5
22 VRS   2125021 2
23 kisbroker   2124813 2
24 alkusz   2124759 2
25 brokkkker   2122058 2
26 brókertrió   2117594 1,5
27 kuvikok   2115904 1,5
28 Lajos   2106489 1,5
29 Wallstreet   2102858 1,5
30 mandelka1991   2099844 1
31 Zsidizs   2086787 1
32 XMS   2072762 1
33 Bróker Triász   2060346 1
34 papírkutyák   2049116 0,5
35 Rockefeller   2042295 0,5
36 Portfolio Plusz   2041167 0,5
37 Broker face   2002527 0,5
38 Bux-x   1162931 0
39 ügyesek   1117488 0
40 Mebuka   1098438 0
41 PEVA   1089847 0
42 Kockák   1085060 0
43 gumimacik   1038013 0
44 BOI   1030389 0
45 hini   1021290 0
46 viggen01   1020340 0
47 Jedlik Stocks   1009617 0
48 Dollar   0 0
49 GazdaságiFenoménok   0 0

 

 


 

 

8 év
123
0 1

1. Tőzsdejáték eredménye

Szerző:

A tőzsdejáték első periódusának értékelése

 

A tőzsdejáték első periódusa (2009. 12. 02 – 12. 16) véget ért. A rangsor megállapítása az egyes portfoliók 12. 16-i, BÉT zárás utáni állapota alapján történt. A pontozás, az első helyezett után pedig sávosan, a táblázatban látható módon. Ez így lesz a következő alkalmakkor is.

Amint látjátok, az eredmények nem nagyon térnek el egymástól, kicsik a különbségek. Ez alapvetően két dologgal magyarázható: egyrészt a BUX (és BÉT-papírok) az utóbbi két hétben nem mozdultak el jelentősen, másrészt sok csapat hasonló stratégiát követett. Vannak kivételek,  például a brókertrió csapata, amely meglehetősen jó érzékkel (és szerencsével) választotta meg a részvényeit. Ugyanakkor a versenyt vezető és a veresnyben hátul álló csapatok között mindössze kb. 10%.os a különbség, amely komolyabb tőzsdei mozgások esetén akár 1-2 nap alatt megfordulhat!

Ne feledjétek, hogy a következő értékeléskor, 2010. 01. 06-án az első két vásárlás (2009. 12. 02 és 2009. 12. 16) összesített eredménye alapján alakul majd a rangsor. (Azaz ha pl. X csapat 2009. 12. 02-én vett 50 db. MOL részvényt, majd 12. 16-án újabb 50-et, akkor 2010. 01. 06-án az aznapi MOL árfolyam alapján kerül értékelésre az összesen 100 db MOL részvénye.) Így könnyen előfordulhat, hogy az ezidáig nyerőnek bizonyuló részvények lefelé húzzák majd az egyes portfoliókat, de lehet fordítva is…

 

 

    A részvények összértéke 12.16-án Pontszám
1 brókertrió 1044584 5
2 Tőzsde Cápák 1037282 4,5
3 brokkkker 1024394 4,5
4 Tőzsdemanók 1012758 4,5
5 orchidea09 1012335 4,5
6 Jedlik Stocks 1011137 4
7 JA12 1010794 4
8 Broker face 1009993 4
9 VRS 1006410 4
10 BOI 1005642 3,5
11 Wallstreet 1003132 3,5
12 Csipet-Csapat 1002750 3,5
13 Kockák 1002702 3,5
14 Bux-ák 1001858 3
15 gumimacik 1001590 3
16 kisbroker 1000560 3
17 milka 999990 3
18 Moneytalks 999614 2,5
19 XMS 998869 2,5
20 alkusz 997521 2,5
21 kuvikok 997455 2,5
22 Brokik 996640 2
23 papírkutyák 996281 2
24 Rockefeller 995310 2
25 hini 995074 2
26 Bróker Triász 993826 1,5
27 ATAMTIBG 993735 1,5
28 Maci a málnásban 993590 1,5
29 tőzsdecápák 991653 1,5
30 Portfolio Plusz 990322 1
31 Boronkay 990127 1
32 Pénzeszsákok 989860 1
33 Pókerarcok 989720 1
34 mandelka1991 988940 0,5
35 Passz 988665 0,5
36 Zsidizs 987135 0,5
37 tokegazdak 982671 0,5
38 Lajos 982050 0
39 dannyocean 979985 0
40 viggen01 975365 0
41 BJG 974350 0
42 Sierra 973650 0
43 Bux-x 968036 0
44 szegbp 948705 0
45 Dollar 0 0
46 GazdaságiFenoménok 0 0
47 ügyesek 0 0

Kérem, hogy ha valamelyik csapat szerint esetleg az eredménye téves (pl. a saját nyilvántartásukkal nem egyezik az adat), azt minél előbb jelezze a keba@brokerkepzo.hu címen.

Az eredmények egyelőre nem véglegesek.

 

8 év
109
0 1

A verseny állása

Szerző:

A verseny állása – a selejtező első részének végeredménye (02. 17)

 

A verseny utolsó periódusa is véget ért a portfóliótok értékelésével. A  3. tesztre a továbbjutásra esélyes csapatok jól felkészültek, de 20 pontot csak két csapat, a Pénzeszsákok és a Kuvikok ért el. A portfolióépítéshez kapcsolódó indoklások egyre szakszerűbbé váltak; a verseny élmezőnye többnyire itt is maximum, vagy ahhoz közeli pontot zsebelt be. A Bét-en történ események a hozamverseny állását is többször felforgatták, így ez is befolyásolta az élmezőny állását és azt, hogy ki került be az első 10-be, akik tovább folytathatják a küzdelmet.

Az alább látható táblázat alapján látható, hogy az eredmény, szoros, illetve az egyes csapatok közötti különbség rendkívül kicsi. Ez egyrészt jelenti azt, hogy – bár az eddig megszerzett pontokat viszik tovább a csapatok – , a kis különbségek miatt az első 10 csapat között továbbra is nyílt a küzdelem az esszéírás során.

Másrészt, kérünk mindenkit, hogy ne keseredjen le, ha nem sikerült olyan helyezést elérnie, amit korábban szeretett volna – sokszor a balszerencse is szerepet játszhatott ebben. Reméljük, a verseny során megszerzett ismereteiteket és képességeiteket fel tudjátok majd használni más vetélkedők, esetleg tantárgyak kapcsán. A tervek szerint jövőre is megrendezzük a versenyt, várunk vissza minden csapatot!

 A versenyben maradt csapatokkal hamarosan felvesszük a kapcsolatot.

 

 

 

A verseny állása – a selejtező első részének végeredménye (02. 17)

T= teszt

I= Indoklás

Tj = Tőzsdejáték

  

    1. forduló A verseny állása 12. 16-án 2. forduló A verseny állása 01. 06-án 3. forduló A verseny állása 01. 20-án 4. forduló A verseny állása 02. 03-án 5. forduló A verseny állása 02. 17-én
  Csapatnév T I Tj I Tj T I Tj I Tj T I Tj
1. Pénzeszsákok 20 3 1 24 3 4 31 17 2,5 4 54,5 2,5 4 61 20 3 4 88
2. kuvikok 18 3 2,5 23,5 3 1,5 28 17 2,5 3,5 51 3 3,5 57,5 20 3 4,5 85
3. orchidea09 17 2,5 4,5 24 2 3,5 29,5 15 2,5 4,5 51,5 1,5 4,5 57,5 17 2,5 4,5 81,5
4-5. BJG 19 2,5 0 21,5 1,5 4,5 27,5 16 2 4,5 50 1,5 5 56,5 15 3 4,5 79
4-5. Boronkay 18 3 1 22 3 2,5 27,5 17 3 2,5 50 3 3 56 17 3 3 79
6. Bux-ák 18 3 3 24 2 3,5 29,5 14 2 3 48,5 1,5 4 54 18 3 3,5 78,5
7. brókertrió 16 2 5 23 1 1,5 25,5 16 1 4 46,5 2 4 52,5 17 1,5 3,5 74,5
8-9. Lajos 18 3 0 21 3 1,5 25,5 13 3 2 43,5 3 3 49,5 19 2,5 2,5 73,5
8-9. tőzsdecápák 18 2,5 1,5 22 2,5 2,5 27 15 1,5 2,5 46 2,5 3,5 52 16 1,5 4 73,5
10. Maci a málnásban 17 2 1,5 20,5 1,5 3 25 12 2,5 4 43,5 2,5 4,5 50,5 16 1,5 4 72
11. JA12 15 0 4 19 2 2,5 23,5 15 2,5 2,5 43,5 2,5 3 49 16 3 3 71
12. papírkutyák 15 2,5 2 19,5 2 0,5 22 14 2,5 3 41,5 3 1,5 46 18 2,5 3 69,5
13. XMS 16 3 2,5 21,5 2,5 1 25 14 3 1,5 43,5 3 2,5 49 14 3 2,5 68,5
14. Portfolio Plusz 19 1 1 21 2 0,5 23,5 11 2,5 2,5 39,5 3 2,5 45 17 3 2,5 67,5
15. Pókerarcok 19 1,5 1 21,5 1 4,5 27 14 0 3,5 44,5 0 2 46,5 16 0 1,5 64
16. szegbp 12 1,5 0 13,5 1,5 4 19 14 2,5 3 38,5 1,5 3,5 43,5 12 1,5 2,5 59,5
17. VRS 19 2 4 25 2 2 29     2 31 1 3 35 17 1,5 3,5 57
18. Csipet-Csapat 14 0 3,5 17,5 0 4,5 22 11 1 4,5 38,5 0 4,5 43 7 0 5 55
19. milka 14 0,5 3 17,5 0,5 3 21 15 1 1 38 1 1,5 40,5 10 1,5 2 54
20. Wallstreet 16 1 3,5 20,5 0 1,5 22 15 0 1,5 38,5 0,5 2,5 41,5 8 0 3 52,5
21. alkusz 17 1,5 2,5 21 1 2 24 11 2,5 3,5 41 1,5 4 46,5   1,5 3,5 51,5
22-23. Moneytalks 16 0,5 2,5 19 0 4 23 15   1 39 0 0,5 39,5 8 1,5 1,5 50,5
22-23. Zsidizs 20 1,5 0,5 22 2,5 1 25,5 13 0,5 1,5 40,5 0 1 41,5 8 0 1 50,5
24-25. Bróker Trász 17 3 1,5 21,5 3 1 25,5 11 3 1,5 41 2 2,5 45,5   0 2 47,5
24-25. Passz 15 1 0,5 16,5 1,5 3,5 21,5 13 0,5 3 38 1 3,5 42,5   0,5 4,5 47,5
26. dannyocean 12 2,5 0 14,5 1,5 3,5 19,5 10 1,5 4 35 1 4,5 40,5   1 4 45,5
27. kisbroker 13 0,5 3 16,5 1 2 19,5 9   0,5 29 0 1 30 10 0 2 42
28. mandelka1991 15 1 0,5 16,5 1 1 18,5 4 0 2 24,5 0 1,5 26 11 0 1 38
29. Sierra 15 0 0 15 0,5 3 18,5 12 1 2 33,5 0 1,5 35   0 1 36
30. ATAMTIBG 18 1 1,5 20,5 0,5 5 26     5 31 0 2 33   0 1,5 34,5
31. tokegazdak   0,5 0,5 1 0 3 4 14 0,5 4,5 23 0 2 25 5 0 2 32
32. Dollar 18 1,5 0 19,5 0 0 19,5 12   0 31,5 0 0 31,5   0 0 31,5
33. Kockák 13 2,5 3,5 19 0 0 19 11   0 30 0 0 30   0 0 30
34. Brokik 17 0 2 19 0,5 4,5 24 3   1 28 0 1 29   0 0,5 29,5
35. Broker face 18 2,5 4 24,5 0 0,5 25   1 1 27 0 1 28   0 0,5 28,5
36. Tőzsdemanók 18 0,5 4,5 23 1 2,5 26,5     0,5 27 0 0,5 27,5   0 0,5 28
37. brokkkker 12 0 4,5 16,5 2 2 20,5 5   0,5 26 0 0,5 26,5   0 0,5 27
38. BOI 19 2 3,5 24,5 0 0 24,5   2 0 26,5 0 0 26,5   0 0 26,5
39. Jedlik Stocks 15 2,5 4 21,5 0 0 21,5     0 21,5 0 0 21,5   0 0 21,5
40. Tőzsde Cápák   1,5 4,5 6 1,5 4 11,5   1,5 3,5 16,5 0 2 18,5   0 1,5 20
41-42. Rockefeller 15 1,5 2 18,5 0,5 0,5 19,5     0 19,5 0 0 19,5   0 0 19,5
41-42. viggen01 17 2,5 0 19,5 0 0 19,5     0 19,5 0 0 19,5   0 0 19,5
43. PEVA           0 0 4   0 4 0 0 4 13 0 1 18
44. GazdaságiFenoménok 10 0 0 10 0 0 10 7   0 17 0 0 17   0 0 17
45. hini 12 1,5 2 15,5 0 0 15,5     0 15,5 0 0 15,5   0 0 15,5
46. Bux-x 13 1 0 14 0 0 14     0 14 0 0 14   0 0 14
47. gumimacik   0 3 3 0 0 3     0 3 0 0 3   0 0 3
48. ügyesek   1,5 0 1,5 0 0 1,5     0 1,5 0 0 1,5   0 0 1,5
49. Mebuka         0 0 0   0 0,5 0,5 0 0,5 1   0 0 1

 

 

 Kérünk minden csapatot, hogy amennyiben az eredményekkel kapcsolatban bármilyen észrevétele van, azt minél hamarabb jelezze a keba@brokerkepzo.hu címen.

 


8 év
123
0 1
30 / 32 oldal« Első...1020...2829303132
KEBA menü