A verseny története

Magunkról

Közép-európai Brókerképző és Értékpapír-piaci Ismeretterjesztő Alapítvány 1991-ben jött létre. Alapítói voltak Alkuszszövetség; Állami Értékpapír Felügyelet (jogutódja: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete); Budapesti Értéktőzsde; Magyar Értékpapír-kereskedők Szövetsége; Nemzetközi Bankárképző Központ.

Az Alapítvány fő tevékenységi köre az értékpapír-piaci szakemberképzés, oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés. E célok elérése érdekében az alapítvány támogatja az oktatásban hasznosítható tanulmányok, publikációk készítését, megjelentetését és terjesztését, valamint – ahogy a meghirdetett verseny is bizonyítja – a középiskolai értékpapír-ismeretek oktatását.

Az Alapítvány évente két alkalommal pályázatot is kiír, melyek célja, hogy a fiatalok és általában a lakosság tőkepiaci kultúrája emelése céljából életre hívott programokat, tevékenységeket finanszírozzon. Az egyetemek, szakkollégiumok, könyvtárak mellett a középiskolai pénzügyi témájú oktatást is támogatjuk. A pályázat során előnyt jelent, ha az adott iskola diákjai aktívan részt vesznek a KEBA versenyén.

A verseny története

A kezdetek

A Tőzsdejáték középiskolásoknak verseny („kebaverseny”) még 1999-ben, az „offline” korszakban indult.

Elég archív, ugye? 🙂 A versenyre ekkor még kevésbé volt ismert, emellett, mivel nem állt rendelkezésre megfelelő technika (pl. trader platform), ezért a verseny selejtezője és döntője is teljesen hagyományos, offline keretek között zajlott le.

2010- a megújulás

A verseny a 21. századdal együtt lépegetett előre, az áttörés 2010-ben következett be. Ekkor nemcsak a tesztfelület vált online rendszerűvé, de a verseny fontos részét képező hozamverseny is az egyik legmodernebb nemzetközi platformra került.

A fotó a 2010-es döntőn készült.

Tananyag-és játékfejlesztés

A versenyhez kapcsolódva tananyag- és játékfejlesztéseket is végeztünk. A “Beshortolt ábrándok” játék 2012. őszén készült, majd beneveztük az Informatika a Társadalomért Egyesület – Infotér egyesület által szervezett, a hazai online és multimédia szakma kiváló digitális tartalomfejlesztési gyakorlatát bemutató eFestival versenyre. A Beshortolt Ábrándok az Oktatás kategóriában a 3. helyezést érte el.

A versenyt és az egyéb erőfeszítéseinket a pénzügyi szakma is elismerte. 2014-ben A BÉT a „A magyar tőkepiac fejlesztéséért járó díjat a Közép-európai Brókerképző Alapítványnak ítélte oda, a következő indoklással:

„A magyar tőkepiac fejlesztéséért járó díj”– Közép-európai Brókerképző Alapítvány

Az alapítvány fő célkitűzése pénzügyi, oktatási, ismeretterjesztési célok elősegítése, az értékpapírpiac fejlesztése és a magyarországi tőzsdei tevékenység színvonalának további emelése. Az alapítvány oktatói kiemelt figyelmet fordítanak a középiskolás fiatalok képzésére, aminek csúcspontja az immáron tradicionális, évente megrendezett értékpapírpiaci verseny és tőzsdejáték.”

A képen (balról jobbra) Katona Zsolt, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke és Széchenyi Bálint, a Budapesti Értéktőzsde alelnöke.

2017-re készültünk el a VISA Pénzügyi Foci nevű játékának magyarításával. A Pénzügyi foci magyarországi adaptálását, azaz a munka oroszlánrészét a KEBA munkatársai, valamint néhány korábbi versenyző és a VISA munkatársai végezték. 

A hagyományos, hivatalos csatornák (melybe ma már beletartozik a Facebook és a YouTube is) mellett igyekszünk jelen lenni az olyan határterületeken is, mint amilyen a Sziget:

Kárpáti István és Sziládi Péter (4X KEBA döntős) a Civil Szigeten

Interjúk

Néhány interjú, amely bemutatja a verseny szellemiségét:

Interjú Martin Hajdu Györggyel, a KEBA elnökével:

Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) elnöke egyben a verseny zsűrijének az elnöke is, évről évre. Arról, hogy mit jelenthet a diákok és saját maga számára a verseny, a 2017-es döntő egyik szünetében beszélt.



Interjú Kárpáti Istvánnal, a verseny egyik szervezőjével (szintén 2017-ben)

Legfrissebb hírek

Tőzsdejáték 2023/24 végeredmény

Véget ért a 2023/24-es Tőzsdejáték!

Az idei döntő 2024. március 12-én, a Budapesti Értéktőzsdén a került megrendezésre. A zsűri egybehangzó véleménye alapján nagyon erős mezőny gyűlt össze. A küzdelem rendkívül szoros volt és végül az alábbi eredmények születtek:

Erste Trader 2022. 01. 13.

Erste Trader állás, 2022. 01. 13.

Már csak két kereskedési nap van hátra a hozamversenyből, az állás viszont továbbra is szoros és nemcsak a top 10 csapat között. Kérdés, hogy ki mekkora kockázatot vállal az utolsó napokban, illetve a piac a longosoknak vagy a shortosoknak fog kedvezni? Hamarosan elválik.

Erste Trader 2022. 01. 10.

Az Erste Trader-es kereskedési versenyen, az utolsó napokban egyelőre nem történek jelentősebb változások. A vezető csapatok inkább kivárásra játszanak, míg az őket követő csapatok sem mertek nagyobbat kockáztatni. Ami a korábbi évektől eltérően szokatlan, hogy a lemaradó csapatok közül egyelőre senki sem kockáztatott pedig hamarosan a kereskedési verseny is lezárul.

Erste Trader 2022. 01. 07.

Az Erste Trader-es kereskedési versenyen, a piaci turbulenciáknak köszönhetően történek változások. A csapatok közül a vezető Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium RoaringKitty (csapattagok: Nébl Bálint, Otta Janka, Csákány Benedek) csapatnak a tetemes előnye olvadt, de továbbra is kitart. Ők a verseny kezdete óta 21%-al növelték a számlájuk értékét!

További híreink