TŐZSDEJÁTÉK KÖZÉPISKOLÁSOKNAK!
ÉRTÉKPAPÍRPIACI TANULMÁNYI VERSENYSZABÁLYZAT
2017/2018 tanév
A Közép-Európai Brókerképző Alapítvány – együttműködve fő szakmai partnerünkkel, az Erste Befektetési Zrt.-vel – ismét meghirdeti a középiskolás diákok számára az értékpapírpiaci témájú versenyét.
A verseny célja a középiskolások pénzügyi műveltségének emelése, a tudatos pénzügyi magatartás kialakítása. A versenyen legjobban szereplő diákok jelentős része az itt megszerzett tudását hasznosítani tudja a későbbi tanulmányai során is.
1. A jelentkezés feltételei
A versenyben középiskolák nappali tagozatos diákjaiból összeállított, háromfős csapatok vehetnek részt. A versenyben részt vehetnek a már érettségizett, de középiskolai jogviszonnyal rendelkező diákok is. Az iskolák több csapatot is indíthatnak, de egy tanuló csak egy csapat tagjaként vehet részt a versenyben. Egy csapatban lehet több iskolából is diák. A csapat névsorát és egyéb adatait a regisztrációkor meg kell adni. Minden csapat a saját felhasználói nevével és jelszavával tud majd belépni a versenyfelületekre. Figyelem! Két helyen kell regisztrálni! Először az Ilias felületen, aztán az Erste Trader rendszerében.
A regisztráció határideje: 2017. november 7.
(De érdemes minél hamarabb, ha nem zöldfülűként akartok fejest ugrani a tőzsde világába – már a verseny kezdete előtt lehet gyakorolni az Erste Trader rendszeren!
A regisztrációs periódusban kerül sor a felvezető játékkampányra. A játékkampány során egy kvízzel találkozhattok a Facebook-on, illetve itt, a honlapunkon. A játékkampányban nem kötelező részt venni, anélkül is lehet az októberben induló versenybe regisztrálni. Fontos különbség, hogy a kvíz egyéni játék és nem is kell hozzájuk előzetesen regisztrálni, míg a verseny csapatverseny és regisztrációhoz kötött. A kvíz végén opcionálisan megadhatjátok a neveteket és legfontosabb elérhetőségeiteket, ebben az esetben esélyetek lesz a felvezető játékkampányhoz kapcsolódó tárgynyereményekre. A kvíz egyben felkészülést jelenthet a versenyre, hiszen a tesztfordulók során a játékosok hasonló kérdésekkel találkozhatnak majd. A Pénzügyi focit a honlapunkon lehet elérni és a visapenzugyifoci.hu oldalon. Ez is egyéni játék, de nyereményjáték nem kapcsolódik hozzá.
Partnereink
A verseny során szoros együttműködő partnereink az Erste Befektetési Zrt.,mely a tőzsdés kereskedési felületet biztosítja és az Aleasgroup, amely a tesztfelületért felelős. További partnereink a Budapesti Értéktőzsde, a KELER és a Concorde Értékpapír Zrt.
2. A verseny menete
2.1. Regisztráció 2017. október – november 07.
A regisztráció szabályai (Figyelem! Két helyen kell regisztrálni!)
A) A regisztráció a www.kebaverseny.hu oldalon zajlik. A regisztráció során meg kell adni a csapat nevét – kérjük, hogy a csapatnév tartalmazza az adott iskola OM azonosítóját is. (Pl. tőzsdecápák_032558) Ez nemcsak azért hasznos, mert a két különböző rendszerbe regisztrált, egyébként hasonló nevű csapatok nem keverednek össze, de az egyes népszerű csapatneveket már nem foglalják le az első napokon. A csapatnév megadása után ki kell tölteni a regisztrációs ablak többi részét is. Kérjük, figyeljetek oda arra, hogy aktív emailcímet adjatok meg. A regisztráció akkor lesz teljes, ha a regisztráció során megadott emailcímre érkező levelet megnyitjátok és az abban lévő megerősítő linkre rákattintotok. Probléma esetén írjatok a keba@brokerkepzo.hu címre vagy hívjátok a 06 70 222 4240-es számot.
B) Az oldalon történő regisztráció után regisztráljatok az Erste Trader rendszerébe is a jobb oldalon látható „Erste regisztráció” gomb segítségével. A csapatnév ugyanaz legyen, mint amit a www.kebaverseny.hu oldalra történő regisztráció során választottatok. (Bizonyos karaktereket – „ő”, „ű” – sajnos nem fogad el a rendszer – így pl. „tőzsdecápák_032558 helyett regisztráljatok pl. „tozsdecápák_032558” néven. Az OM azonosító szerepeltetése azért fontos, mert így a két, informatikailag egymással nem kapcsolódó felületen regisztrált csapatok könnyen összevethetőek.
Az Erste-től kapott email fogja tartalmazni azt a számsort, melyet a bejelentkezési felületen begépelve beléphettek az online számlátokba. A bejelentkezési felület a honlapunk bal oldalán látható „Játékok indítása” nevű modulban lévő „Erste Trader” ikonnal tudjátok elérni. Javasolt az Erstétől kapott email továbbítása a csapattársaknak, valamint a számsor biztos helyre való feljegyzése is.
User ID: | 123456 |
Password: | megadott jelszó |
A regisztráció és bejelentkezés után a csapatok a saját számlájukat láthatják, ennek a terhére végezhetnek kereskedési tevékenységet. A verseny kezdetéig nyugodtan gyakorolhatnak, a verseny kezdetekor visszaáll a kezdő egyenleg. (Érdemes gyakorolni és nem „éles” körülmények között kattintani a „vétel” gombra az „eladás” helyett…:) )
A verseny mindkét részén indulni kell. Amelyik csapat csak az egyik helyen regisztrál, vagy csak az egyik helyen mutat aktivitást, azt nem zárjuk ki, de nem juthat be az elődöntőbe!
2.2. Selejtező 2017. november 09 – 2018. január 10-12.
2.2.1.Selejtező felépítése
A selejtező részei:
A) Tesztek
A selejtező során négy alkalommal kerül majd sor tesztfordulóra. A teszt online zajlik, webes felületen, nyomógombos rendszerrel, a www.kebaverseny.hu oldalról elérhető Ilias versenyfelületen. A tesztek a kijelölt időpontokban lesznek elérhetőek és csak a regisztrált játékosok láthatják. Az egyes kérdésekhez 4-4 lehetséges válasz tartozik, ebből egyet kell majd megjelölni. A kérdések alapvetően szövegesek, de felbukkannak majd képek, ábrák és filmrészletek is, a lehetséges válaszlehetőségek ezekhez fognak kapcsolódni. Az egyes tesztek kitöltése után, követve az Ilias könnyen átlátható protokollját, az „elküld” gombra kattintva küldhetitek el a válaszaitokat.
Az egyes tesztfordulók lebonyolítása eltérő lesz. Az első két tesztforduló megoldására több nap is lehetőség áll majd, a második kettőnél többinél viszont már csak 3-3 óra lesz a rendelkezésre álló idő.
Javasoljuk, hogy egyszerre egy gépen nyissátok meg a tesztsort. Ha több gépen is megnyitjátok, elképzelhető, hogy a rendszer „összezavarodik”.
A tesztfordulókhoz való felkészüléshez az „Ajánló” menüpontban lesznek felsorolva az ajánlott irodalmak, emellett rendelkezésetekre állnak a „KEBA Akadémia” menüpontban publikált videók, a két képregényszerű e-book és videós-interaktív szimulációk is. Ezek nemcsak érdekes stílusban közelítik meg a verseny témáját, de hasznos „tananyagok” is az egyes fordulókra való felkészülésben.
Interaktív szimulációk. A szimulációk videós technikával rögzített interaktív szerepjátékok, ahol a csapatoknak egy üzleti témájú történet során kell meghozniuk a megfelelő döntéseket.)
B) Tőzsdejáték
A tőzsdejáték felületét az Erste Befektetési Zrt. biztosítja. A verseny honlapján található link segítségével lehet a játékfelületet indítani. Minden csapat kap 10 millió virtuális forintot. Ezzel szabadon gazdálkodhat a tőzsdejáték végéig, azaz 2018. január 12-ig A tőzsdei kereskedési felület használatáról, az egyes termékek jellemzőiről részletesebb tájékoztatást ad az Erste Trader saját oktatói felülete, illetve a www.kebaverseny.hu honlapon lévő ismertetők is. Fontos, hogy az egyes ügyletek után a rendszer (virtuális) jutalékot számol fel, ezzel a csapatoknak mindenképp kalkulálniuk kell (túl kicsi értékű megbízás esetén a jutalék aránytalanul magas lehet a fix minimumdíj miatt).
A korábbi évek tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy korlátozzuk az elérhető terméktípusok körét, ezáltal egyrészt egyszerűsödik a rendszer, másrészt a legnagyobb kockázatú termékek kiszűrésével talán kiegyensúlyozottabb lehet a hozamverseny. Ennek ellenére a kockázat továbbra is a játék természetszerű része, így alaposan fontoljátok meg, hogy mibe szeretnétek fektetni.
A 10 millió virtuális forint felhasználásról a csapatok maguk dönthetnek: fektethetnek egy részvénybe, fektethetnek egy adott tőzsdén néhány részvénybe, de akár több tőzsdén is kereskedhetnek párhuzamosan. A részvénykereskedésen kívül elérhető lesz az árupiac és az indexek is ún. CFD formájában. Utóbbiak tőkeáttétellel működnek, emiatt a kockázatuk is jelentősebb, így kellő óvatosságot javaslunk! A hazai vállalatokat részvény formájában nem, de CFD formájában elérhetitek az Erste Trader rendszeren keresztül.
Annak a kiválasztásához, hogy milyen befektetési termékeket válasszunk, támpontot jelenthetnek a hazai és a külföldi online lapok, például: www.portfolio.hu, www.marketwach.com, www.yahoo.finance.com – és az Erste hírlevelei.
Mivel a kereskedés külföldi tőzsdéken folyik, ezért az adott devizában kell folytatni a kereskedést, 2017. jan. 12-én viszont a forintban számolt eredmény lesz a döntő (a program automatikusan nyilvántartja majd a vagyont dollárban is, azaz január 10-én csak ezért felesleges devizát váltani). Így a részvényekben rejlő kockázat mellett a játékosoknak számolni a kell a devizakockázattal is (azaz, lehet, hogy egy euróban nevesített részvénnyel elért, látszólag jobb eredmény alatta marad egy dollárban nevesített részvényen elért eredménnyel szemben, vagy fordítva.).
Az Erste Traderbe történő regisztráció után a csapatok azonnal használhatják az Erste Trader rendszerét, kipróbálhatják az egyes funkciókat, kereskedhetnek. A játék kezdetekor az egyenleg visszaáll az eredeti állapotba (10 millió forint).
A tőzsdejáték során érdemes kereskedési naplót vezetni, (papíron, vagy excelben) a verseny további részei (elődöntő, döntő) során ugyanis a tőzsdejátékhoz kapcsolódó feladatokkal (is) találkoznak a versenyzők.
Fontos, hogy a selejtező mindkét részén (azaz a teszteken, szimulációkon és a tőzsdejátékon is) indulni kell
Az elődöntőbe kerül az Ilias felületén futó verseny (tesztek és szimulációk) 1-10. helyezettje, valamint az Erste felületén futó tőzsdejáték 1-10. helyezettje. Viszont az a csapat, amely csak a selejtező egyik felén mutat aktivitást, nem juthat be az elődöntőbe, helyezésétől függetlenül. Aktivitásnak minősül legalább két tesztforduló teljesítése az Ilias felületen és legalább 5 ügylet kötése az Erste Trader rendszerben.
Fontosnak tartjuk az iskolák közötti esélyegyenlőség elvét is, emiatt egy iskolából maximum kettő csapat kerülhet az elődöntőbe a selejtező Ilias-os részéből. Természetesen a versenyre bármennyi csapat regisztrálhat egy adott iskolából, de így egymással is rivalizálniuk kell. Amennyiben egy adott iskolából pl. négy csapat is bekerül az Ilias felületén futó verseny első tíz helyezettje közé, akkor a leghátrébb végző csapatok helyett a 11-12.. helyezett csapat kerül be az elődöntőbe. Az Erste Trader felületén futó verseny kapcsán ilyen korlátozás nincs.
A szabály bevezetésére azért volt szükség, hogy a verseny elődöntőjéből és döntőjéből a kevesebb csapatot indító iskolákat ne tudják „kiszorítani” a sok csapatot indító iskolák.
Amennyiben valamelyik csapat mind az Ilias rangsorban, mind az Erste Traderen folyó versenyben bekerül a top 10-be, abban az esetben abból a részből jut tovább, ahol jobb helyezést ért el.
Amennyiben két csapat ugyanolyan pontszámmal végez az Ilias rangsorban, abban az esetben az Erste Trader-en elért eredmény alapján rangsoroljuk őket.
Az egyes fordulók időpontjáról és a maximális pontszámokról az alábbi táblázat tájékoztat:
A selejtező menete
|
Tesztek és versenyszimulációk
|
Pontszám
|
Tőzsdejáték
|
2017. 10. 01 – 11. 07.
|
Regisztráció
|
• A verseny 2017. 11.08-tól 2018. 01. 12-ig tart
• Indulás: 10 millió virtuális forint
|
|
2017. 11. 08- 2017. 11.15. (szerda) – azaz az első tesztet a kijelölt napok alatt bármikor kitölthetitek
|
1. teszt általános pénzügyi és alapvető értékpapírpiaci témában
|
20
|
|
2017. 11. 22. (szerda)
|
2. teszt: értékpapírok
|
20
|
|
2016. 12. 13. (szerda)
|
3. teszt: értékpapírok és a tőzsde
|
20
|
|
2018. 01. 10.
|
4. teszt: értékpapírok és a tőzsde |
20
|
Már a verseny indulása előtt sor kerül egy egyéni játékra a Facebook-oldalunkon („Tőzsde-kvíz”). Az ezen való indulás nem kötelező, ugyanakkor ajánlott, mivel a kvízkérdések egyfajta felkészülési állomásként is felfoghatóak.
2.2.2. Elődöntő 2018. február eleje
Az online feladatok kapcsolódni fognak a selejtező feladataihoz (benne a tőzsdejátékhoz is!) és egyben a döntőhöz is. Várhatóan nemcsak a már megszerzett ismereteitek, hanem kreativitásotok is sokat fog számítani. A részletekről 2018. elején tájékoztatunk benneteket. A selejtező és az elődöntő eredményei alapján kerülhetnek a csapatok a döntőbe.
Az elődöntős csapatokkal a versenybizottság skype-on is felveheti a kapcsolatot és ezen kötetlen formában beszélgetünk a tőkepiaci eseményekről.
2.2.3. Döntő
2018. február vége/március eleje
A döntő helyszíne várhatólag a Nemzetközi Bankárképző Központ épülete lesz. A döntő feladatai között lesznek olyanok is, amely a verseny korábbi szakaszaihoz (pl. szimulációk, tőzsdejáték) kapcsolódnak. A zsűriben – a verseny hagyományaihoz híven – neves, a pénzügyek világában mozgó személyek foglalnak majd helyet (BÉT, KELER vezetők, brókerházak vezetői, elemzői)
A döntőre való utazás költségeit a szervező állja.
A versenybizottság fenntartja a jogot, hogy előre nem látható körülmények esetén módosítsa az egyes fordulók időpontját és a lebonyolítás módját!
3. Nyeremények
Fontosnak tartjuk, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatok (és tanáraik) munkáját megfelelően díjazzuk. A nyeremények egyrészt szakmai jellegűek, másrészt értékes és egyedi tárgynyereményeket is kapnak a döntőbe jutott diákok.
3.1. A felvezető játékkampány („Tőzsde-kvíz”) díjazása
A legjobb eredményt elérő diákok díja egy okosóra. Amennyiben több diák végez holtversenyben az 1. helyen, akkor sorsolással dől el, hogy kié lesz az okosóra.
3.2. Fordulónyeremények!
A selejtező négy fordulójának győzteseit külön-külön is jutalmazzuk. (Amennyiben az adott fordulóban több csapat is holtversenyben áll, abban az esetben sorsolással dől el, hogy kié lesz a nyeremény.)
A döntő díjazása (fődíjak)
1. helyezett csapat:
- A 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamon való ingyenes részvétel (jelenlegi ára 317.500 Ft). A BÉT belső szabályzata szerint minden brókercég, amely a BÉT-en akar kereskedni, rendelkeznie kell minimum egy olyan szakemberrel, aki rendelkezik tőzsdei szakvizsgával.)
- brókercégnél (Erste Befektetési Zrt.) töltött egyhetes nyári gyakorlat
- tárgynyeremény: okosóraminden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- Látogatás pénz-és tőkepiaci intézményekben (Budapesti Értéktőzsde, Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.)
- A 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamon egy modulján való ingyenes részvétel
- látogatás a Concorde Értékpapír Zrt-nél
- tárgynyeremény: egy-egy okosóraminden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- egy-egy speciális „survivor” pendrive minden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- egy-egy speciális pendrive minden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- egy-egy nagy kapacitású pendrive minden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- A döntőbe és az elődöntőbe jutott csapatok tagjai megkapják a BÉT által összeállított ajándékcsomagot.
- Az 1. helyezett csapat tanára választható ajándékutalványt nyer 75.000 Ft értékben, VAGY a 100 órás, tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamon való ingyenes részvétel lehetőségét. A 2. helyezett csapat tanára választható ajándékutalványt nyer 50.000 forint értékben.
- A Concorde Értékpapír Zrt. különdíja egy értékes ajándékcsomag egy általuk kiválasztott csapat számára
- A legjobb határon túli iskola csapata különdíjban részesül (amennyiben legalább az elődöntőig eljut és abban részt vesz). A különdíj egy néhány napos magyarországi látogatás, melynek költségeit a verseny szervezője állja.
A nyereménylista előre nem látható körülmények esetén módosulhat (a korábbi években mindig bővült a szeptemberi publikáláshoz képest).
A versenybizottság a változtatás jogát fenntartja!
A versennyel kapcsolatos információk a verseny folyamán frissülhetnek, erről a verseny honlapján lehet tájékozódni. Amennyiben sem itt, sem a verseny honlapjának információs menüpontjai segítségével nem találsz választ a kérdésedre, felteheted azt a keba@brokerkepzo.hu címen vagy a 06 70 222 4240-es számon.
2017. szeptember