banner

KEBA 2013/14 továbbjutott csapatok

Szerző:
KEBA Admin

Tisztelt Diákok!

Gratulálunk a verseny minden résztvevőjének, aki átverekedte magát a négy selejtezőfordulón és a hozamverseny három hónapján, mindenképpen dicséretet érdemel. Reméljük, a feladatokból tudtatok tanulni és egyben élveztétek is. Bízunk abban, hogy a pénzügyek iránt továbbra is nyitottak maradtok és azokat, akik jövőre is középiskolások lesznek, visszavárjuk 2013 őszén! 🙂

Az Ilias felületén folyó küzdelem és az Erste Trader hozamverseny 2013. 01. 15-én egyaránt lezárult és így kialakult az elődöntő mezőnye. A verseny szabályzata szerint a selejtező mindkét részéből az első 10-10 csapat juthatott tovább, de a következő két kitétellel:

  • a selejtező mindkét részén aktivitást kellett mutatni
  • az Ilias felületén folyó verseny során fontos szabály, hogy: “Fontosnak tartjuk az iskolák közötti esélyegyenlőség elvét is, emiatt egy iskolából maximum kettő csapat kerülhet az elődöntőbe a selejtező Ilias-os részéből.” (Szabályzat).

A továbbjutott csapatok számára fontos a selejtezőbeli helyezés is, hiszen a selejtező helyezése is beleszámít az elődöntő eredményébe.

A hozott pontok számítása:
A selejtező adott részében 1. helyezett csapat 5, a 2. helyezett 4 pontot kap, onnan lefelé pedig 3,5, 3, 2,5, stb. pontot visznek tovább a csapatok, figyelembe véve az Ilias fordulók során sok esetben kialakult esetleges holtversenyt is. Úgy véljük, hogy a selejtezőben legjobban szereplő csapatok joggal élveznek némi előnyt, ez az előny azonban a korábbi évek tapasztalata alapján messze nem olyan mértékű, amely lefutottá tenné az elődöntőt, mivel az ismét kemény erőpróba elé állítja a csapatokat.

Friss: érkezett néhány észrevétel, melyek egy részét jogosnak gondoljuk, így kicsit változnak a pontszámok. A változtatás oka, hogy szeretnénk, ha se az Ilias, se a Trader mezőny nem érezné magát hátrányban. Így a Flying Rates csapat 4 pontot kap és az utánuk következők is fél ponttal többet. Mivel az Ilias fordulók révén a 9-13. helyen holtverseny alakult ki és így ott mindenki kapott 0,5 pontot, ezért a Haszonlesők csapat is így vághat neki az elődöntőnek.

A sok holtversenyes állás megkavart pár dolgot. Mivel a Csány László iskola 3 csapata is holtversenyben végzett, emiatt mindhárman ott vannak az elődöntőben – de a döntőbe max. 2 csapat kerülhet egy adott iskolából.

Mindezek alapján az elődöntő mezőnye:

 

ILIAS

 

Csapatnév

Iskola

Összesítés

Elődöntőbe vitt pontszám

1-2.

Legends_031603

Neumann János Középiskola és Kollégium

75

5

1-2.

Toparti brokerek_030183

Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközép Iskola

75

5

3-5.

BigJawsGroup_032286

Bolyai János Gimnázium

74

3,5

3-5.

börsenhaie_035229

ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium

74

3,5

3-5.

Tőzsdeguruk_032549

Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium

74

3,5

6-7.

14psz

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola

73

2

6-7.

KEBA-BOK_027953

Kecskeméti Református Gimnázium

73

2

8.

Minyonok_201690

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola

72

1

9-13.

Baltazar2.0_035233

Madách Imre Gimnázium

71

0,5

9-13.

Big Deal 2.0_037647

Csány László Közgazdasági

Szakközépiskola

71

0,5

9-13.

éles_elmék

Csány László Közgazdasági

Szakközépiskola

71

0,5

9-13.

MoneyInTheBank_201690

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola

71

nem jut be

9-13.

tőzsdecápák_037647

Csány László Közgazdasági Szakközépiskola

71

0,5

 
 

ERSTE TRADER

 

Name

Iskola

Total equity

Elődöntőbe vitt pontszám

1.

KÁD_036396

Energetikai Szakközépiskola és Kollégium

14 831 746,55

nem jut be

2.

Investment Magicians

ELTE Trefort Ágoston Hatévfolyamos Gyakorlóiskola

13 910 543,95

5

3.

Legends_031603

Neumann János Középiskola és Kollégium

13 047 716,86

(Ilias 1.)

4.

Flying Rates

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

13 018 416,67

4

5.

PR BLB_027423

Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola

12 840 090,56

3,5

6.

indextraders_032582

Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma

12 797 601,12

3

7.

Anneli_201521

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és Kollégium

12 794 311,62

2,5

8.

Banking Clan_035226

Veres Péter Gimnázium

12 408 407,59

2

9.

American Investors

American International School of Budapest

12 196 586,18

nem jut be

10.

taux d inflation m_037923

Hajnóczy József Gimnázium és Humán Szakközépiskola és Kollégium

12 075 850,83

nem jut be

11.

Brokerface-035220

Toldy Ferenc Gimnázium

11 799 462,02

1,5

12.

Kossuth-Csepel_035407

Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola

11 731 302,48

1

13.

Északi Pénzügyi Rt.

Péter András Gimnázium

11 631 888,44

0,5

14.

Haszonlesok_028375

Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium

11 324 825,83

0,5

 

A Szabályzat fentebb idézett pontjai miatt a KÁD_036396, a taux d inflation m_037923 és az American Investors csapatok nem jutottak tovább, mert az Ilias versenyén nem vettek részt, a MoneyInTheBank_201690 pont fordítva: ők csak az Ilias teszteket oldották meg. A Legends _031603 az Ilias mezőnyből jutott tovább.

Az elődöntővel kapcsolatos tudnivalókat lásd ITT!

Valamennyi elődöntős csapat megnyerte a Budapesti Értéktőzsde által felajánlott kisebb csomagot, ezeket az elődöntő után fogjuk elküldeni (kivéve az öt döntős csapat esetén, hiszen ők személyesen vehetik majd át).

Az Ilias fordulók pontszámai (teljes ranglista) és az Erste Trader végeredmény megtekinthető az “Eredmények” menüpontban

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KEBA menü