3. forduló – 2012. 12. 12. 15-18 óra

Tisztelt Diákok! A selejtező újabb állomásához érkezünk, hiszen a novemberi szimuláció 2012. 12. 12-én (szerdán) folytatódik! Kiderül majd, hogy Istvánnak (no meg Nektek!) mennyire sikerült elmélyedni a tőkepiac rejtelmeiben, de az is, hogy hogy alakulnak az emberi kapcsolatok…;) A szimuláció a szokásos módon lesz elérhető, azaz a honlap bal oldalán lévő cápás ikonra („Belépés a … Olvass tovább

A tudás aranyat ér….- Fordulónyeremény (2. forduló)

Ahogy a mondás is tartja, a tudás aranyat ér és ez a KEBA versenyen messzemenőkig igaz, hiszen az Ilias felületén folyó selejtezők eredményei nemcsak az elődöntőbe jutásról döntenek (az Erste Traderen futó verseny mellett), hanem külön-külön is díjazásra kerülnek. A 2. forduló során hét csapat ért el 15,5 pontot és közülük excel véletlenszám generátor segítségével … Olvass tovább

Fordulónyeremény (1.forduló)

Az 1. fordulóban 15 csapat ért el maximális pontot és közülük excel véletlenszám generátor segítségével állapítottuk meg a fordulónyeremények nyerteseit. Az excel valami miatt szereti az egrieket. :). 1. Óriáspandák (Eger, Dobó István Gimnázium) A csapat tagjai: Kucsma Levente, Kucsma Luca, Oláh Zsófia, Nyereményük 1-1 pendrive és 1-1 5 millió forintból készült bankjegy brikett a … Olvass tovább

Link

Tisztelt Diákok! A versenyfelület a cápás ikonra kattintva jelenik meg.   Közvetlen link: KATT Néhány csapat jelezte, hogy a szimuláció akad, vagy lassú. Ez amiatt lehet, hogy az iskolai házat túlterheltté vált (pl. ha egyszerre sok csapat futtatja a szimulációt). Erre mi nem tudunk megoldást adni. Annyit tudunk javasolni, hogy aki teheti, más internetkapcsolatot keressen; … Olvass tovább

Szimuláció 2012

1. szimuláció (2012. november 21. 15-17 óra)   Az tesztforduló után sor kerül a selejtező egyik leglátványosabb fordulójára: az interaktív videós szimulációra. A szimuláció első részével 2012. 11. 21-én, a második résszel pedig 2012. 12. 12-én fogtok tudni játszani.   A szimulációt ugyanúgy tudjátok majd elérni, mint a tesztet: az Ilias felületen, amit a „Belépés … Olvass tovább

Pótforduló 2012. 11. 14. szerda 15-17 óra

Tisztelt Diákok! A verseny 2012. 11. 07-i első fordulója során nem várt technikai bonyodalmak léptek fel, az oldalunk 15 óra körül elérhetetlenné (vagy nehezen elérhetővé) vált, emiatt sok csapat nem, vagy csak jelentős késéssel tudta elkezdeni a teszt kitöltését, emiatt önhibáján kívül hátrányba került. A problémát csak részben orvosolta, hogy a teszt kitöltésének határidejét 17 … Olvass tovább

Tőzsde-kvíz játékleírás

Tőzsde-kvíz játékszabály A Tőzsde-kvíz 2013. szeptember 30-tól lesz elérhető. A játékban a pénzügyi / tőzsdei ismeretekkel kapcsolatos kérdéseket kell megválaszolniuk a játékosoknak. Egy játék során összesen 15 kérdésre kell választ adni, három témakörben. A kérdések játékonként változnak, egy kérdés-adatbankból véletlenszerűen dobja fel őket a program. A játékosok a klasszikus videojátékokhoz hasonlóan „életekkel” rendelkeznek. A játék kezdetekor … Olvass tovább

1. teszt (2012. 11. 07. 15-17 óra)

  Tisztelt Diákok!   Az 1. tesztet 2012. november 07-én, szerdán, 15 és 17 óra között tölthetitek ki az Ilias felületen, amit a hamarosan aktiválandó „Belépés a versenyfelületre” gombra kattintva tudtok elérni. 17:00 után a rendszer nem fogad el megoldásokat!   Az Ilias felület védett, minden csapat azzal a felhasználónévvel és jelszóval léphet be, amit … Olvass tovább

Beshortolt ábrándok eredményhirdetés

Tisztelt Versenyzők!

A Beshortolt Ábrándok közel 500 játékosa közül 45 játékos gyűjtötte össze az összes trófeát, akiknek szívből gratulálunk! Közülük véletlenszám generátor segítségével választottuk ki azt a diákot, aki egy BlackBerry® Curve™ 9360-as telefont nyert a Research In Motion® felajánlása révén.

A telefon nyertese: Széles Szabolcs, a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium diákja!*

*A KEBA fenntartja a jogot, hogy a győztes személyazonosságát és azt, hogy megfelelt-e a játékszabálynak, ellenőrizze. Amennyiben úgy találja, hogy a győztes fiktív személy vagy más, egyéb módon sértette meg a játékszabályokat, új sorsolást tart.

Olvass tovább

Erste Trader – első lépések

Kedves Diákok,

Bár a honlapunk és partnerünk, az Erste honlapján rengeteg információ van arról, hogy hogyan tudjuk elkezdeni a kereskedést, mégis, jogos igényként merült fel, hogy a sok cikk és videó mellé kerüljön fel egy rövidebb ismertető is.

Első lépésként, kérjük, hogy

ha a webtradert (ez érhető el a honlapon látható link segítségével) használjátok, nézzétek meg a 2010-es versenyre készített oktatóvideókat

ha az Erste Tradert (ez a letölthető, telepíthető verzió, a linkje ott van az Erstétől kapott emailben) használjátok, nézzétek meg az erste-s versenyre készített oktatóvideókat.

A videók megtekintése után számos kérdésre választ kaphattok. Ha tetszettek a videók, feliratkozhattok a webináriumokra is.

Második lépés lehet annak az eldöntése, hogy milyen termékkel akartok kereskedni. Ez az érdeklődéseteken kívül függ a kockázatviselési hajlandóságotoktól is. Az alább felsorolt fogalmakról itt olvashatsz bővebben.

FONTOS: Az Erste Trader játékverziójában csak a Forexnek és a CFD-nek van eleve létező menüpontja, a részvényeknek nem. Természetesen lehet új fület is létrehozni és aztán azt egyéni módon megszerkeszteni. Egyszerűbb, ha az ikonsorban balról a második ikonnál (Megbízások) eleve azt a megbízási ablakot választjátok ki, amilyen termékkel (pl. részvénnyel) kereskedni szeretnétek, vagy a bejelentkezéskor is látható kereskedési táblához adogatjátok hozzá (pl. a kereső segítségével) azokat a részvényeket, amelyeket figyelni szeretnétek. Részvények esetében az árak késleltetettek.

A megbízás típusainál a „piaci” megbízás a legegyszerűbb módja, hogy biztos sikerüljön az adásvétel. A további részletekről lásd a videókat!

Javasoljuk a http://finance.yahoo.com/ oldal használatát, itt esetleg könnyebben tudtok részvényeket keresgetni és ezután az Erste Trader felületét elég a kereskedés miatt felkeresni.

Ez lehet részvény (vagy etf). Pl. General Motors részvény vagy pl. EEM feltörekvő piaci etf. Utóbbinak EEM:arcx a kódja az Erste Traderben, a General Motorsnak pedig GM:xnys. (Figyeljünk oda, hogy sok részvénynek van CFD-s „párja”. De könnyű megkülönböztetni: a részvények és etf-ek zölddel, a CFD-k lilával vannak jelölve.)

Olvass tovább

Legfrissebb hírek

Erste Trader 2024. 12. 25.

2024 karácsonyán változás állt be a kereskedési versenyben, az élen jelenleg a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium „Kebab” csapata áll. A továbbjutással kecsegtető 10. helyhez pedig több, mint 30%-os hozam kell…

1-2. teszt. – eredmények

Lezajlott a második teszt is. Gratulálunk, nagyon sok tökéletes vagy szinte tökéletes megoldás született. Ismét közöljük az élmezőny állását, de a következő fontos megjegyzésekkel.

1. Mint jeleztük, a program az egyik kérdésnél („Melyik deviza teljesített legrosszabbul…”) nem jól pontozott. A helyes válasz a brazil reál volt és nem a magyar forint. A hiba javításra került, bár ez nem látszik az Ilias felületen, de a pontokat jóváírtuk, vagy levontuk.

További híreink