Pótforduló 2012. 11. 14. szerda 15-17 óra

Tisztelt Diákok!

A verseny 2012. 11. 07-i első fordulója során nem várt technikai bonyodalmak léptek fel, az oldalunk 15 óra körül elérhetetlenné (vagy nehezen elérhetővé) vált, emiatt sok csapat nem, vagy csak jelentős késéssel tudta elkezdeni a teszt kitöltését, emiatt önhibáján kívül hátrányba került.

A problémát csak részben orvosolta, hogy a teszt kitöltésének határidejét 17 óráról 17 óra 30 percre módosítottuk, hiszen sok csapatnak – információk hiányában – nem volt lehetősége arra, hogy kivárja a honlap esetleges feléledését.

Mindezek miatt úgy döntöttünk, hogy az esélyegyenlőség megőrzése érdekében pótfordulót tartunk. A pótforduló időpontját hamarosan publikáljuk a honlapon. FRISS: november 14-én, 15-17 óra között. A pótfordulón részt vehetnek:

  • ·          Azok a csapatok, akik 2012. 11. 07-én nem tudták megcsinálni a tesztet, nekik értelemszerűen a pótfordulós eredményük lesz az első fordulós eredményük.
  • ·                Azok a csapatok, akik 2012. 11. 07-én meg tudták csinálni a tesztet, nekik a magasabb pontszámú eredmény lesz az első fordulós eredményük (azaz ha a pótfordulós eredményük gyengébb lesz, akkor az eredeti eredmény fog számítani – AZAZ VESZTENIVALÓ NINCS!). Azért ajánljuk fel ezen csapatoknak is a kitöltést, mert lehetnek csapatok, akik ugyan tudtak megoldást beküldeni, de a zavaró körülmények miatt a lehetségesnél gyengébben szerepeltek.

AZAZ MINDENKI RÉSZT VEHET A PÓTFORDULÓN!

A technikai problémákért elnézést kérünk és egyben köszönjük a megértést és a kitartást.

A 2012. 11. 07-i teszt eredményei péntek reggeltől megtekinthetőek a versenyfelületen.

A fordulónyeremény kiosztását az eredetileg publikálthoz képest más formában tesszük meg. A fordulót legjobban teljesítők közül nem a leggyorsabb kapja a fordulónyereményeket, hanem a legjobban teljesítők közül kisorsoljuk a nyertest. Illetve, a nyerteseket, hiszen a Pénziránytű Alapítvány jóvoltából nemcsak az 1., hanem a 2. és a 3. helyezett is kap fordulónyereményt.

Szólj hozzá!

Legfrissebb hírek

Elődöntő 2025

Tisztelt Diákok!

Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:

1. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal” Beküldési határidő: 2025. február 9. 

Selejtezők végeredménye (2024-2025)

Kedves Versenyzők,

Köszönjük nektek az idei versenyünkön, annak selejtezőjén való részvételt! Fantasztikusan szoros volt a mezőny és sok kiváló csapat van, aki most sajnos nem juthatott tovább. Kérjük, ne csüggedetek és bízunk benne, hogy a verseny során megtanultak szó szerint is kamatozni fognak a jövőben!

A Versenykiírás szabályait figyelembe véve (lásd a táblázatok alatt!*) a következő csapatok jutottak a Tőzsdejáték elődöntőjébe:

Erste Trader 2025. 01. 16.

Az utolsó előtti nap! Csaknem 15 millió forint kell a 10. helyhez. Ne feledjétek, a továbbjutásnak egyéb feltételei is vannak, részletek a versenyszabályzatban.

Erste Trader 2025. 01. 16. 13:00

Erste Trader 2025. 01. 14.

Már 40% feletti hozam kell a top 10-be kerüléshez. Ne felejtsétek el, a továbbjutásnak egyéb feltételei is vannak, megfelelő aktivitás a selejtező másik ágán (lásd: versenyszabályzat) és minimum 8 teljesült ügylet.

További híreink