3. forduló – 2012. 12. 12. 15-18 óra

Tisztelt Diákok!

A selejtező újabb állomásához érkezünk, hiszen a novemberi szimuláció 2012. 12. 12-én (szerdán) folytatódik! Kiderül majd, hogy Istvánnak (no meg Nektek!) mennyire sikerült elmélyedni a tőkepiac rejtelmeiben, de az is, hogy hogy alakulnak az emberi kapcsolatok…;)

A szimuláció a szokásos módon lesz elérhető, azaz a honlap bal oldalán lévő cápás ikonra („Belépés a versenyfelületre„) kattintva érhetitek el az Ilias felületét, ahova bejelentkezve a Fundamentum 2. rész linkre kattintva indul el a szimuláció.

A novemberi forduló során azokban az iskolákban, ahonnan nagyon sok csapat indult, problémát okozott a helyi sávszélesség. Így azt javasoljuk, hogy a nagyon sok csapattal induló iskolákban a csapatok egyeztessenek arról, hogy mely csapatok fogják az iskolában és mely csapatok fogják otthon végigjátszani a szimulációt, vagy arról, hogy mely csapatok fognak a rendelkezésre álló idősáv első- és mely csapatok fognak a második felében játszani.

A forduló 15 órakor kezdődik és 18 óráig tart. (A tapasztalatok szerint egy óra elég a forduló teljesítéséhez.)

A fordulóhoz való felkészüléshez lásd az „Ajánló” menüpontot.

A fordulóban legjobban teljesítő csapatok egyikét az XTB „arany” pendrive-jaival jutalmazzuk.

FRISS

KÉRDŐÍV!

A teszt mellett kikerül az Ilias felületre egy kérdőív is. Kérünk minden csapatot – természetesen fakultatív alapon – hogy töltse ki a javarészt „kattintgatós” kérdőívet, ezzel segítse a további tananyagfejlesztő munkánkat és egyúttal értékelje a verseny különböző elemeit. A véleményeket, észrevételeket hangsúlyosan figyelembe vesszük majd a jövőbeli projektjeink és természetesen a 2013/14-es verseny tervezése során.

A kérdőív 2012. 12. 12-től folyamatosan elérhető lesz az Ilias felületen.

Szólj hozzá!

Legfrissebb hírek

Elődöntő 2026

Tisztelt Diákok!

Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:

1. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal”. Beküldési határidő: 2026. február 9. 

Selejtezők végeredménye (2025-2026)

Kedves Versenyzők,

Köszönjük nektek az idei versenyünkön, annak selejtezőjén való részvételt! A 2025/26-os verseny selejtezője talán soha nem látott kiélezett küzdelmet hozott, az Ilias és a Trader ágon is. Három csapat is volt (CeiSmecheri, Triumvirátus, 67sigmateamfx), amely mindkét ágon a top 10-be került, de természetesen csak az egyik ágról juthattak tovább. Az Ilias ágon több csapat pontegyenlőséggel végzett, őket az Erste Trader eredmény alapján rangsoroltuk.

További híreink