A döntő eredménye 2011

A döntő eredménye A Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) által a középiskolások számára az 2010/2011-es tanévre meghirdetett értékpapírpiaci tanulmányi verseny és tőzsdejáték döntőjére 2011-02-25-én került sor a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében.   A végig izgalmas, kiélezett küzdelmet hozó döntőt az érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumból érkező KoósBrothers (Koós Jonathán) csapata nyerte, megelőzve az első helyért szintén sokáig … Olvass tovább

A döntő

Tisztelt döntőbe jutott Diákok! Tisztelt Tanárok! Tájékoztatunk benneteket néhány, a döntővel kapcsolatos tudnivalóról. A döntőre 2011. 02. 25-én kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A döntő két részből áll majd. Az első részben a csapatoknak az esszéjüket kell megvédeni, a következő módon: egy maximum 10 perces prezentáció keretében be kell mutatniuk annak legfontosabb pontjait és … Olvass tovább

Elődöntő eredményhirdetés

Tisztelt Diákok, tisztelt felkészítő tanárok! A Közép-európai Brókerképző Alapítvány 2010/11-es értékpapírpiaci versenyének elődöntője véget ért. Az elődöntő egyébként szándékosan nehéz tesztjéhez hasonlóan a beküldött esszék is kiválóan sikerültek. A csapatok többségét (és ez nem túlzás!) szívesen látnánk a döntőben, hiszen az októbertől tartó verseny során bizonyították kiváló, egyre fejlődő szakmai tudásukat és a pénzügyek, az … Olvass tovább

Emailcím

Kérem a csapatokat, hogy ellenőrizzék, hogy az email elküldése után nem kaptak-e automatikus hibajelzést (hogy nem ment át az email). A keba@brokerkepzo.hu cím mellett küldjék el a karpatiii@freemail.hu címre is az esszét, a biztonság kedvéért. Ellenőrizzék a küldött levelek mappájában azt is, hogy a csatolásnál nem történt-e probléma.  

Fio

  Tisztelt Diákok! Honlapunk "Partnereink hírei" moduljában a versenyben közreműködő pénzügyi és oktatási területen működő partnereink felhívásait, híreit láthatjátok majd. Ma felkerült a Fio-Broker levele is.

Fio

  Tisztelt Versenyzők!   Az alábbiakban partnerünk, az Fio-broker levelét juttatjuk el  hozzátok, amelyben egy demó számla nyitásának lehetőségéről, illetve a Fio-broker felületéről tájékoztatnak  Benneteket.     Nagy lépést tettetek a Közép-európai Brókerképző Alapítvány versenyére jelentkezve azzal, hogy majd a későbbiekben a pénzügyekkel tudatosan foglalkozó befektetőkké váljatok. Most engedjétek meg, hogy egy újabb online tőzsdei felülettel … Olvass tovább

Elődöntő teszt, esszé

Tisztelt Diákok! Az elődöntő tesztjét az Ilias felületén keresztül érhetitek el, február 08-án, 15 óra és 16 30 között. Ne felejtsétek el, hogy az a biztonságos, ha egy gépről vagytok bejelentkezve. Fontos, hogy miután válaszoltatok mind a 20 kérdésre, kövessétek az Ilias tesztrendszerének protokollját (a program többszöri megerősítéstést vár, ennek menetét összefoglaltuk néhány sorban a … Olvass tovább

Esszé

Tisztelt Csapatok, Az esszéket a keba@brokerkepzo.hu címre kérjük. Az emailhez csatoljátok az esszét – kérem, amennyiben lehet, doc (azaz ne docx) formátumban mentsétek el. Az esszé végén szereplő "függelék" lehet akár külön file-ban is (mindegy, hogy word, vagy excel, a lényeg, hogy jól követhető legyen – részletek a korábban is feltett tájékoztatóban*). Az email elküldése … Olvass tovább

Partnereink hírei

Tisztelt Diákok! Honlapunk egy új modullal bővült: "Partnereink hírei". Itt a versenyben közreműködő pénzügyi és oktatási területen működő partnereink felhívásait, híreit láthatjátok majd. Elsőként az Erste Befektetési Zrt. híreit olvashatjátok.

KEBA – ERSTE Befektetési Zrt. hírek

  Tisztelt Versenyzők!   Az alábbiakban partnerünk, az Erste Befektetési Zrt. levelét juttatjuk el hozzátok, amelyben a diákokat érintő versenyről, képzésekről és egy speciális számlacsomagról tájékoztatnak Benneteket. —————————————————————————————————————————   Tőzsdézz élesben, mint a brókerek!   Gratulálunk, az első lépést már megtetted az éles tőzsdézés felé azáltal, hogy a Közép-Európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) által szervezett értékpapírpiaci … Olvass tovább

Legfrissebb hírek

Tanári nyeremények 2026

A Tőzsdejáték 2025/26-os kiírásában tanári nyeremények is szerepeltek. A kiírás a részleteket pontosan szabályozta és ezek alapján a következő eredmények születtek:

Tőzsdejáték 2023/24 végeredmény

Véget ért a 2023/24-es Tőzsdejáték!

Az idei döntő 2024. március 12-én, a Budapesti Értéktőzsdén a került megrendezésre. A zsűri egybehangzó véleménye alapján nagyon erős mezőny gyűlt össze. A küzdelem rendkívül szoros volt és végül az alábbi eredmények születtek:

További híreink