Tisztelt Diákok, tisztelt felkészítő tanárok!
A Közép-európai Brókerképző Alapítvány 2010/11-es értékpapírpiaci versenyének elődöntője véget ért. Az elődöntő egyébként szándékosan nehéz tesztjéhez hasonlóan a beküldött esszék is kiválóan sikerültek. A csapatok többségét (és ez nem túlzás!) szívesen látnánk a döntőben, hiszen az októbertől tartó verseny során bizonyították kiváló, egyre fejlődő szakmai tudásukat és a pénzügyek, az értékpapírpiacok iránti elhivatottságukat.
A döntőben viszont csak öt csapat vehet részt, így a sok kiváló csapat közül az öt legkiválóbbat kellett kiválasztanunk, az elődöntő tesztje és a beküldött esszé alapján. A teszt eredményeit már vasárnap óta láthatjátok, illetve a saját tesztetek javítását is az Ilias-ba bejelentkezve.
Az esszék értékelési szempontjai az esszé kihiirdetésének időpontjától ismerhetőek voltak:
Szakmaiság
|
0-12
|
Szakirodalom
|
0-4
|
Ábrák
|
0-2
|
Stílus, szerkezet, külalak
|
0-2
|
A "szakmaiság" szempontjánál számos tényezőt vettünk figyelembe. Itt az egyes indoklások szakmai minősége, a megfelelő szaknyelv helyes használata mellett szempont volt még a tématartás, az esszé belső tartalmi arányainak figyelembevételével, az egyediség, de az is, hogy a leírt indoklások és egyebek mennyire hitelesek, azaz mennyire vannak szinkronban a kereskedési naplóval. (Pl. egyáltalán nem hiteles, ha valaki rövidtávú, napon belüli elemzéshez hasznos technikai eszközökkel indokolta a döntéseit, miközben az aktivitási napló szerint csak kéthetente lépett be az Equilor felületére, de az is érezhető volt, hogy mely csapatok azok, akik esetleg csak utólag kreáltak magyarázatokat). A kereskedési napló benyújtása is előírás volt, így aki ezt nem tette, vagy nem a kért szempontok szerint, az szintén vesztett pontokat. Az, hogy az adott csapat mekkora hozamot ért el, vagy milyen sűrűn kereskedett, nem volt értékelési szempont – viszont ha valaki nem, illetve csak alig kereskedett, nyilván nehéz dolga volt az esszé írásánál. A többi szempontnál értelemszerűen történt a pontozás, de alapelv volt, hogy az adott szakirodalmaknak/hivatkozásoknak, ábráknak, stílusnak illeszkednie kellett a tartalomhoz.
Természetes, hogy egy esszé nem értékelhető olyan precízen, mint egy feleletválasztós teszt, ugyanakkor a sok értékelési tényező révén igyekeztünk minél objektívabb rangsort felállítani.
ÍGY AZ ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE:
(A ZÖLDDEL JELÖLT CSAPATOK JUTOTTAK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBE)
|
|
TESZT
|
ESSZÉ
|
ÖSSZESEN
|
1.
|
KoosBrothers_032551
|
18
|
17
|
35
|
2.
|
ffg_029379
|
15
|
17,5
|
32,5
|
3-5.
|
Traderek035430
|
13
|
19
|
32
|
3-5.
|
Vak majmok_032558
|
15
|
17
|
32
|
3-5.
|
nici035233
|
16
|
16
|
32
|
6.
|
foldes_029379
|
16
|
15,5
|
31,5
|
7-8.
|
KékVirág_032286
|
13
|
18
|
31
|
7-8.
|
Milka_031957
|
12
|
19
|
31
|
9.
|
AaTtMm029742
|
16
|
14
|
30
|
10-11.
|
Armageddon_037647
|
12
|
17,5
|
29,5
|
10-11.
|
LOTterek_033683
|
13
|
16,5
|
29,5
|
12.
|
TnT035424
|
15
|
14
|
29
|
13.
|
Morzsi037169
|
13
|
14
|
27
|
14-15.
|
MAD_037742
|
15
|
11
|
26
|
14-15.
|
Moneymaker_031944
|
15
|
11
|
26
|
14-15.
|
XMS_035101
|
15
|
11
|
26
|
14-15.
|
taggazdák_031199
|
16
|
10
|
26
|
18.
|
blabla_200410
|
11
|
14
|
25
|
19.
|
Reál szekció
|
13
|
11
|
24
|
20.
|
tőzsdefutobogarak029743
|
7
|
16
|
23
|
21-22.
|
Prokerek035453
|
8
|
13
|
21
|
21-22.
|
boronkay2032566
|
11
|
10
|
21
|
23-24.
|
Fly_031598
|
8
|
10
|
18
|
23-24.
|
milka030704
|
12
|
6
|
18
|
25.
|
Kiralyok_035436
|
0
|
0
|
0
|
A csapatoknak és tanáraiknak még egyszer gratulálunk!
A döntőre február 25-én, 10 órától kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A további részletekkel és a döntő egyik feladatával kapcsolatban hamarosan felvesszük az öt csapattal a kapcsolatot.
A KEBA csapata