Staff

Szerző:

Tisztelt Diákok! A selejtező lezárultával a legtöbb csapat nem tudja folytatni a küzdelmeket – de ez nem azt jelenti, hogy elköszönnénk tőlük! Reméljük, mindenki hasznosnak érezte a versenyt: ..

Tisztelt Versenyzők! A szimulációkat hamarosan ismét elérhetővé tesszük, azaz ismét végig lehet játszani őket, ráadásul úgy, hogy a program jelzi, hogy az adott döntési pontnál jól vagy ..

Tisztelt Diákok! A 3. tesztet az Ilias felületén keresztül érhetitek el, 15 és 17 óra között. Ne felejtsétek el, hogy mindenképpen az a biztonságos, ha egy gépről vagytok bejelentkezve. Fontos, ..

Tisztelt Versenyzők! 2011. január 17-én az amerikai tőzsdék zárva lesznek, mivel Martin Luther King születésnapjának évfordulója (precízebben: január harmadik hétfője) állami ünnep az USA-ban. ..

BUÉK!

Szerző:

BUÉK! Tisztelt Diákok! A verseny selejtezője január 19-én (szerdán, USA tőzsdezáráskor) véget ér. Amint az eredménylistákból (Ilias, Equilor) kitűnik, a verseny állása továbbra is rendkívül ..

Tisztelt Diákok! (az alábbi cikket megkapta minden tőzsdéző csapat emailben és 22-e óta olvasható az Equilor modul eredménytáblázata fölött is) Az utóbbi időben néhány csapatnál azt  ..

Tisztelt Diákok! Az Equilor felületén folyó hozamversennyel kapcsolatos aktualtásokról tájékoztatlak benneteket. 1. Forex. December 20.-tól elérhető a devizakereskedés (forex) a játékban. ..

Figyelem! Az alábbi cikk és videó a 2010/11-es versenyhez készült!   Tisztelt Diákok! Saághy Bence, az Equilor Zrt. munkatársa újabb oktatóvideót készített nektek. A téma ezúttal a forex ..