Közeleg a selejtező vége – 2016. január 11./január 13.

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok!

A verseny selejtezője a végéhez közeleg és ezzel kapcsolatban hívjuk fel néhány dologra a figyelmet.

1. Az Erste Trader felületén folyó hozamverseny végének dátumára eltérő időpontok szerepeltek a honlapon, illetve az Erstétől kapott emailben. Nos, hogy egyértelmű legyen, az Erste Trader hozamversenyének vége 2017. január 13-án, USA tőzsdezáráskor lesz. Ez azt jelenti tehát, hogy az utolsó ILIAS forduló után lesz még két kereskedési nap.

2. Az utolsó ILIAS fordulóra 2017. január 11-én, szerdán, 14:30 és 18:00 között kerül sor, a már megszokott módon. 

Január 11. után ismét lesz pár nap az esetleges kérdések, észrevételek megtételére (január 13. péntekig) és ezek után egyszerre fogjuk publikálni az ILIAS 4. forduló eredményét, az ILIAS 1-4. fordulók végeredményét és az Erste Trader végeredményt.

3. Az egyidőben való publikálásnak nem(csak) a kedves versenyzők idegeinek borzolása az oka, hanem az, hogy ellenőrizni fogjuk, hogy a selejtező két részén továbbjutásra álló csapatok mindegyike mutatott-e aktivitást a selejtező mindkét részén. Ha valamely csapat nem, akkor helyettük a sorrendben következő csapat jut tovább. Ha az ILIAS-os részen holtverseny alakul ki, akkor közöttük az ET eredmény fog dönteni. További szabály még, hogy az ILIAS-os részből egy iskolából maximum 2 csapat juthat tovább. (Az ET-es részen nincs ilyen megszorítás.)

Szólj hozzá!

Legfrissebb hírek

Elődöntő 2025

Tisztelt Diákok!

Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:

1. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal” Beküldési határidő: 2025. február 9. 

Selejtezők végeredménye (2024-2025)

Kedves Versenyzők,

Köszönjük nektek az idei versenyünkön, annak selejtezőjén való részvételt! Fantasztikusan szoros volt a mezőny és sok kiváló csapat van, aki most sajnos nem juthatott tovább. Kérjük, ne csüggedetek és bízunk benne, hogy a verseny során megtanultak szó szerint is kamatozni fognak a jövőben!

A Versenykiírás szabályait figyelembe véve (lásd a táblázatok alatt!*) a következő csapatok jutottak a Tőzsdejáték elődöntőjébe:

További híreink