banner

KEBA 2015/16 továbbjutók

Szerző:

Tisztelt Diákok!

Gratulálunk a verseny minden résztvevőjének, aki átverekedte magát a négy (plusz a megismételt) selejtezőfordulón és a hozamverseny három hónapján, mindenképpen dicséretet érdemel. Reméljük, a feladatokból tudtatok tanulni és egyben élveztétek is. Bízunk abban, hogy a pénzügyek iránt továbbra is nyitottak maradtok és azokat, akik jövőre is középiskolások lesznek, visszavárjuk 2016 őszén! 🙂

Az Ilias felületén folyó küzdelem és az Erste Trader hozamverseny 2016. 01. 13-én egyaránt lezárult és így kialakult az elődöntő mezőnye. A verseny szabályzata szerint a selejtező mindkét részéből az első 10-10 csapat juthatott tovább, de a következő két kitétellel:

  • a selejtező mindkét részén aktivitást kellett mutatni
  • az Ilias felületén folyó verseny során fontos szabály, hogy: „Fontosnak tartjuk az iskolák közötti esélyegyenlőség elvét is, emiatt egy iskolából maximum kettő csapat kerülhet az elődöntőbe a selejtező Ilias-os részéből.” (Szabályzat).

Mindezek alapján az elődöntő mezőnye:

Ilias tesztfordulók:

  Csapatnév Iskola végeredmény   ET aktivitás  megjegyzés
             
1. Opteam Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolája 77    továbbjutott
2. Platansorfarkasai Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolája 75    továbbjutott
3. trobar Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolája 74    továbbjutott
4. Csokiskeksz Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Szakképző Iskolája 73    nem jutott tovább
5. tanulopenz Madách Imre Gimnázium, Budapest 71    továbbjutott
6. WallStreet Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon, Kazincbarcika 71    továbbjutott
7. MicrosoftTeam Hódmezővásárhelyi Szakképző Centrum Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium 70    továbbjutott
8. Meninblekk** Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája 70    továbbjutott
9. Tozsdecapak Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon, Kazincbarcika 70    továbbjutott
10. Mesterharmas Tatabányai Árpád Gimnázium 69    továbbjutott
11. penzugyibuborek Madách Imre Gimnázium, Budapest 69    továbbjutott

 * A Wall Street iskolájának neve átírásra került.

** A Meninblekk csapat visszalépése miatt az elődöntőben a Zalaegerszegi SZC Közgazdasági Szakközépiskolája csapata, a harsfakitti  vesz részt.

A Szabályzat értelmében a Csokiskeksz nem jutott tovább, mivel egy iskolából csak két csapat kerülhet az elődöntőbe az Ilias részből, így az Ilias 11. helyezettje is bejutott az elődöntőbe.

„Fontosnak tartjuk az iskolák közötti esélyegyenlőség elvét is, emiatt egy iskolából maximum  kettő csapat kerülhet az elődöntőbe a selejtező Ilias-os részéből. Természetesen a versenyre bármennyi csapat regisztrálhat egy adott iskolából, de így egymással is rivalizálniuk kell. Amennyiben egy adott iskolából pl. négy csapat is bekerül az Ilias felületén futó verseny első tíz helyezettje közé, akkor a leghátrébb végző csapatok helyett a 11-12.. helyezett csapat kerül be az elődöntőbe. AZ Erste Trader felületén futó verseny kapcsán ilyen korlátozás nincs.”

Az azonos pontszámmal végző csapatok sorrendjét az Erste Trader eredményük határozta meg.

 

Erste Trader:

  Csapatnév Iskola Total equity   Tesztfordulós aktivitás megjegyzés
1. Akela_032549 Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium 16 672 044,83    továbbjutott
2. ezbajnoksag_036725 Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg 14 866 717,47   továbbjutott
3. RexCollybo_032549 Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium 13 779 510,83    továbbjutott
4. 036725_Kőszeg Vikings Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg 13 561 887,18    továbbjutott
5. Cleeford_036725 Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg 13 463 857,26    továbbjutott
6. 036725_VAK JMG Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg 13 222 037,92    továbbjutott
7. TrogerBroker Közgazdasági és kereskedelmi iskola, Zenta 13 212 406,86    továbbjutott
8. Tóth Zoltán = CupCakeofDOME Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg 13 162 543,35    továbbjutott
9. Wearerich69_036725 Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg 13 078 193,55    továbbjutott
10. Tothkristofcsapata01 Jurisich Miklós Gimnázium, Kőszeg 12 745 524,19    továbbjutott

 

Erre mondják, hogy szoros! 🙂

Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy úgy tűnik, idén nem Budapest, hanem Kőszeg Magyarország legfontosabb tőkepiaci központja! 🙂 Gratulálunk a Jurisich Miklós Gimnázium diákjainak és felkészítő tanáruknak!

A hozamverseny természetes velejárója a szerencse: egy-egy ügylet akár a mennybe, vagy a pokolba is küldött néhány csapatot. Ugyanakkor a szerencse jellemzően mégsem elég a sikerhez, hiszen a kereskedési időszak három hónapja alatt többször is érdemes volt pozíciót váltani és a kockázatkezelésre folyamatosan ügyelni (főként CFD-k esetén). Egyszóval, akik nem kerültek be az élmezőnybe, vagy akár jelentős veszteségeket szenvedtek el, azok se csüggedjenek: fogják fel úgy, hogy demó körülmények között tapasztaltak meg olyan jelenségeket és olyan hibásnak bizonyult döntéseket, melyeket a jövőben talán elkerülhetnek, legyen az egy másik verseny, vagy igazi, „éles” körülmények.

Szívesen vesszük, ha megosztjátok velünk (és a nagyérdeművel) a kereskedési tapasztalatotokat, akár egy-egy izgalmas trade leírásával. Ha küldtök ilyen leírásokat, akkor – az engedélyetekkel – a legjobbakat megjelenítjük a honlapon. 🙂

Az eredmények egyelőre nem hivatalosak. Amennyiben valamelyik csapat úgy véli, hogy a fenti adatok valamelyike téves, az minél hamarabb, de legkésőbb 2016. 01. 17-ig jelezze ezt a keba@brokerkepzo.hu címre írt email-lel.

Kérjük, hogy amennyiben valamelyik csapat bármilyen okokból nem tud részt venni az elődöntőn, jelezze azt a keba@brokerkepzo.hu címre írt email-lel. (Ha egy csapat visszalép, akkor helyette behívjuk a következő csapatot.)

Még egyszer gratulálunk minden csapatnak! Az elődöntő pontos időpontjáról és az elődöntő feladatairól hamarosan tájékoztatunk Benneteket.

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük