banner

Friss hírek december 12.

Szerző:


Tisztelt Diákok!

A versennyel kapcsolatos hírekről, változásokról értesítelek benneteket.

A versenyszabályzat eredeti kiírása szerint 10 csapat került volna az elődöntőbe (3 csapat a verseny ilias-os részéből, 3 a hozamversenyből és 4 egy összetett számítás alapján). Mivel a versenyre a korábban gondoltnál lényegesen több csapat jelentkezett és jelenleg is csak félpontok válaszják el az egyes csapatokat, úgy döntöttünk, hogy az elődöntő csapatainak számát 10-ről 20-ra emeljük, a korábbi arányok megtartása mellett. Azaz az ilias-os fordulók (tesztek, kvízek, szimulációk) első 6 helyezettje, az Equilor felületén folyó hozamverseny első 6 helyezettje, valamint az összetett ranglista első 8 helyezettje kerül be az elődöntőbe. Természetesen számos kombináció lehetséges. Pl. amennyiben egy csapat egyaránt szerepel az Equilor-os verseny első 6 helyezettje és az összetett ranglista első 8 helyezettje között, természetesen csak egy helyről (az Equilor-os listáról) jut tovább. Így az összetett ranglista 9. helyezettje is bejut az elődöntőbe. Azaz az utolsó pillanatig, azaz január 19-ig szinte bármi előfordulhat!

A ranglista hamarosan kibővül a 2. szimuláció pontszámaival. Látni fogjátok, hogy ez a forduló kissé "szétrázta" a mezőnyt, több csapat helyezése tíz, vagy annál is több hellyel változott.

A verseny selejtezőjének utolsó megmérettetése január 19-én lesz, ekkor kerül sor az utolsó tesztfordulóra. Jellegében hasonló lesz, mint a második, de még több olyan kérdést fog tartalmazni, aminek helyes megválaszolásához nem elég az egyszerű lexikális tudás – a kérdések többsége inkább ezek alkalmazását igénylik majd, vagy az internetes kereső használatának alapos ismerete. Így nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a 3. teszt eredményei hasonlóan meglepő fordulatokat hoznak majd, mint a 2. szimuláció eredménye. Az Ajánló menüpontban eddig is felsorolt dokumentumok mellett így lapozgassátok a gazdasági sajtót és igyekezzetek megnézni az ajánlott filmeket is, illetve kísérjétek majd figyelemmel, mert a forduló előtti hetekben újabb irodalmak jelennek majd meg.

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük