Elődöntő 2015

Tisztelt Diákok!

Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:

1. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal” Beküldési határidő: február 04. 24 óra.
Az esszére maximum 20 pontot lehet kapni.

2. Teszt: február 09. HÉTFŐ 1500 – 1700. (tervezett időpont)
A teszt során 20 pontot lehet szerezni.

Mivel a teszt és az esszé beküldési határidő közel van egymáshoz, emiatt célszerű párhuzamosan készülni.

3. (Nem minden esetben) Online videochat: február 09. utáni napokban. Kérjük, a leadandó esszében (lásd lejjebb) adjátok meg a Skype (és telefon) elérhetőségeteket!

 

Mivel a korábbi években elő-előfordult, hogy 1-2 csapat nem vett részt az elődöntőben (de mivel ezt nem jelezték előre, nem tudtunk helyettük mást behívni), ezért az a kérésünk, hogy a keba@brokerkepzo.hu címre írt rövid emaillel erősítsétek meg azt, hogy részt kívántok venni. Ennek határideje: január 23. Ha valamely csapat nem jelez, akkor helyette a selejtező 11. stb. helyén lévő csapatot értesítjük a lehetőségről.

A korábbi években a selejtezős helyezés is beleszámított az elődöntős pontszámokba, idén csak a két első helyezett kap 1-1 bónuszpontot. Úgy érezzük, a selejtezős első helyezést érdemes honorálni egy-egy bónuszponttal, ugyanakkor a korábbi évek tapasztatai alapján ez kevéssé befolyásolja a végeredményt.

 

1. Esszé
Február 04-ig kell elkészíteni és emailben elküldeni egy esszét, melynek témája (címe):

„Találkozásom a tőkepiacokkal”
Az esszében az Erste Trader rendszerén keresztül folytatott kereskedéseket kell megírni, az alábbi szempontok figyelembevételével:
•   A kereskedései stratégia és annak esetleges változása
•   Az egyes befektetések indoklása, itt kiemelt hangsúllyal a legsikeresebb és legkevésbé sikeres ügylet tárgyalása
•   Hibák, tanulságok

Természetesen mivel az egyes csapatok kereskedése más-más volt, emiatt az esszé jellegének sem kell egyformának lennie. Pl. annak a csapatnak, amely 100 ügyletet bonyolított le, felesleges minden ügyletéről külön-külön írni. Ehelyett tömbösíteni lehet a hasonló ügyleteket vagy a kiemelkedő és a számlaeredmény szempontjából fontos ügyleteket lehet kiemelni, de más megoldások is lehetségesek. Az indoklások, magyarázatok is többféle jellegűek lehetnek, az adott csapat kereskedési stílusától, elemzési módszerüktől függően. Az értékelésnél nem a játék korábbi részében elért hozam számít majd, hanem a logikus érvelés, a megfelelő tájékozottság.

Az esszé értékelése során az alábbi szempontokat fogjuk figyelembe venni:

Szakmaiság: Az esszé mennyire fogja át az esszé címében megadott témát; az egyes megállapítások mennyire szakszerűek, az indoklások mennyire széles körűek és megalapozottak? Fundamentális érvekkel és/vagy hírekkel és/vagy technikai elemzésekkel mennyire alátámasztottak? Tartalmaz-e az esszé egyéni meglátásokat? A fogalmak használata mennyire szakszerű?

Ábrahasználat: Az esszé tartalmaz-e ábrákat/táblázatokat/adatsorokat és ezek szervesen kapcsolódnak-e a szöveghez?

Stílus, szerkezet, külalak: Az esszé megfelelően tagolt-e, mentes-e helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól; az alkalmazott nyelvi stílus illik-e a tartalomhoz?

Az értékelés során az esszéket az Erste Traderből kinyert adatokkal is összevetjük.

Az esszé formai követelményei:
•    Terjedelem: minimum 5, maximum 10 oldal (amibe a borító, az irodalomjegyzék és a függelék nem számítanak bele)
•    Szövegszerkesztés: 1,5-ös sorköz, oldalszámozás, előlap (borítólap), rajta a csapat és a csapattagok, benne a felkészítő tanár (ha volt) és az iskola nevével.
•    Irodalomjegyzék: Természetesnek vesszük, hogy a csapatok számos külső anyagot felhasználtak, már a selejtező során is, viszont ezeket az esszében csak a forrás helyének pontos megjelöléssel használhatják fel – a megjelölés lehet az adott oldal lábjegyzetében vagy az esszé végén összegyűjtve. FIGYELEM! Amennyiben valamelyik csapat nem tartja be az idézés szabályait, illetve gyakorlatilag más szerzők műveit nyújtják be a maguk nevében, azt a versenybizottság plágiumnak minősíti és a csapatot kizárja a versenyből.
•    Függelék: Itt kérjük, hogy a csapatok táblázatos formában adják meg ügyleteiket – mit, mikor vettek vagy adtak el, mekkora volt a nyereség/veszteség. A verseny során kereskedési naplót kellett vezetni, de kérésre elküldjük az Erste Trader által mentett adatokat.

A beküldött esszét a csapatnév alapján nevezzétek el. Például: Tőzsdecápák_Találkozásom a tőkepiacokkal.doc. (docx, odt)
Továbbá kérjük, hogy magában az emailben adjátok meg azokat az elérhetőségeket (email, mobiltelefon, skype), amelyen keresztül biztosan kapcsolatba tudunk veletek lépni.

Az esszét a keba@brokerkepzo.hu címre kérjük elküldeni. (Postai verzió nem szükséges.) Beküldési határidő: február 04. 24 óra (azaz február negyedikén még be lehet küldeni, egészen éjfélig!)

2. Teszt
Február 09-én sor kerül egy újabb online tesztfordulóra. A felkészüléshez a selejtező során megadott forrásokat javasoljuk, illetve néhány plusz forrás/téma is felkerül a honlapunk „Ajánló” rovatába. Az elődöntő tesztje stílusában hasonló lesz, mint a selejtező tesztjei, azaz a kérdések helyes értelmezéséhez és megválaszolásához az elméleti tudás mellett mindenképpen hasznos, ha a csapatok tájékozottak a (közel)múlt pénz-és tőkepiaci eseményei kapcsán. Külön felhívjuk a figyelmet a hazai tőkepiacra és azon belül a Budapesti Értéktőzsdére és az ott szereplő vállalatokra is.
A teszt annyiban nehezül majd, hogy a már megszokott egyszerű feleletválasztós kérdések mellett már kérdéstípusok is szerepelnek majd. Például párosítás, sorrendbe rakás, de akár nyílt kérdések is – utóbbinál a csapatoknak úgy kell megadni (beírni) a választ, hogy nem állnak rendelkezésére előre megadott válaszlehetőségek.

A versenybizottság  – amennyiben szükségesnek látja – az érintett csapatokkal videochat (skype) formájában is felveszi a kapcsolatot, mely során a selejtező és az elődöntő által érintett témákról beszélgetünk majd.  Amennyiben ennek során valamely csapat teljes tájékozatlanságot mutat, a csapat az elődöntős pontszáma ellenére sem kerülhet a döntőbe. Az esetleges videochat pontos időpontjáról az elődöntős teszt után telefonon egyeztetünk az érintettekkel.

Az elődöntőből a döntőbe való továbbjutás módja:

Az esszére kapható maximális pontszám 20 pont.
A tesztre kapható maximális pontszám 20 pont.

A döntőbe az az 5 csapat kerül, amely az esszé és a teszt összesített eredménye alapján az 1-5. helyen végez

Mivel az selejtező is rendkívül szoros eredményeket hozott, ezért szükséges annak a rögzítése is, hogy mi történik olyan esetben, amikor a pontszámok alapján nem eldönthető, hogy melyik a döntőbe kerülő öt csapat. Az ötödik helyen/helyért kialakuló holtverseny (pl. ha az 5. helyen holtversenyben kettő vagy több csapat áll) esetén az esszé pontszám alapján fog eldőlni a továbbjutás. Ha ez is egyenlő lenne, akkor az elődöntős teszt pontszám fog számítani. Ha mindkettő egyenlő, akkor a selejtező pontszám, ha az is, akkor az Erste Trader eredmény dönt.

Az elődöntő eredményhirdetése várhatóan február 11. körül lesz, ekkor derül ki, hogy melyik az az öt csapat, amely a 2015. február 27-én megrendezésre kerülő országos döntőben részt vehet.

Szólj hozzá!

Legfrissebb hírek

Tőzsdejáték 2023/24 végeredmény

Véget ért a 2023/24-es Tőzsdejáték!

Az idei döntő 2024. március 12-én, a Budapesti Értéktőzsdén a került megrendezésre. A zsűri egybehangzó véleménye alapján nagyon erős mezőny gyűlt össze. A küzdelem rendkívül szoros volt és végül az alábbi eredmények születtek:

Erste Trader 2022. 01. 13.

Erste Trader állás, 2022. 01. 13.

Már csak két kereskedési nap van hátra a hozamversenyből, az állás viszont továbbra is szoros és nemcsak a top 10 csapat között. Kérdés, hogy ki mekkora kockázatot vállal az utolsó napokban, illetve a piac a longosoknak vagy a shortosoknak fog kedvezni? Hamarosan elválik.

Erste Trader 2022. 01. 10.

Az Erste Trader-es kereskedési versenyen, az utolsó napokban egyelőre nem történek jelentősebb változások. A vezető csapatok inkább kivárásra játszanak, míg az őket követő csapatok sem mertek nagyobbat kockáztatni. Ami a korábbi évektől eltérően szokatlan, hogy a lemaradó csapatok közül egyelőre senki sem kockáztatott pedig hamarosan a kereskedési verseny is lezárul.

Erste Trader 2022. 01. 07.

Az Erste Trader-es kereskedési versenyen, a piaci turbulenciáknak köszönhetően történek változások. A csapatok közül a vezető Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium RoaringKitty (csapattagok: Nébl Bálint, Otta Janka, Csákány Benedek) csapatnak a tetemes előnye olvadt, de továbbra is kitart. Ők a verseny kezdete óta 21%-al növelték a számlájuk értékét!

További híreink