banner

Elődöntő 2014 – eredményhirdetés 1

Szerző:

Tisztelt Diákok!

Először is mindenkinek gratulálunk!!

A csapdákkal teli teszt várakozáson felüli teljesítése után az általatok beküldött esszék sem okoztak csalódást, a maga nemében mindegyik jó vagy kiváló színvonalú lett. Ugyanakkor természetesen kialakultak komoly különbségek is, melyek adódhattak abból, hogy melyik csapat milyen szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel tudta felvértezni magát a verseny korábbi megmérettetései során, vagy abból, hogy az elmúlt két hétben mekkora energiákat tudott az esszéírásra mozgósítani. Emellett kitűnt az is, hogy azoknak a csapatoknak, amelyek a kereskedés során passzívak voltak, kicsit nehezebb dolguk volt a többiekhez képest.

Az esszék értékelésénél igyekeztünk minél több szempontot figyelembe venni. Mint az elődöntőről szóló tájékoztatóban is írtuk, mivel minden csapat máshogy kereskedett, ezért természetesen nem vártunk el ugyanolyan esszéfelépítést a csapatoktól. Fontos volt a hitelesség, azaz hogy az adott csapat tényleg olyan szellemben kereskedett, mint ahogyan azt leírta, emellett fontos a tématartás, a szakmai érvelés, a megfelelő ábra-és fogalomhasználat és – kisebb részben – a megfelelő szerkesztés és nyelvhelyesség is. Emellett külön kiemeltük az esetleges hivatkozások fontosságát és általában az idézés szabályainak betartását.

Maga az elért hozam nagysága nem volt része a értékelésnek.

A fentebb felsorolt sok szempont ellenére nagyon nehéz volt az értékelés, amely sokszor egyben a döntést is jelentette, hogy mely csapatok milyen helyezéssel fejezik be, vagy folytatják a küzdelmet.

A helyzet az, hogy a verseny mezőnye az elmúlt évek alatt félelmetesen erőssé vált. Az a teljesítmény, amely 4-5 éve elég volt a döntőhöz, 2-3 éve már maximum az elődöntőhöz volt elég és idén még erősebb lett a színvonal. Apró nüanszok döntöttek az egyes helyezések sorsáról. Ilyenkor fáj az admin (a szervező) szíve: legszívesebben két döntőt is rendeznénk, hiszen lenne rá csapat.

De ez nem lehetséges sajnos.

Természetesen – mivel nem egy excel tábláról volt szó – a szubjektivitás sem volt kiiktatható – de igyekeztünk azt a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni.

 Az eredmények egyelőre nem hivatalosak!

Az egyik feladatnál (ETF-ek vs befektetési alapok) 2 jó megoldás is volt, itt mindkettő elfogadásra került és a rangsor is kissé módosult. A továbbjutást ez nem érinti.

 

Mindezek után a következő eredmények születtek, azaz a következő csapatok jutottak be a döntőbe:

 

1. Legends_031603 (Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger). A csapat tagjai: Farkas Marcell, Rimár Máté, Székely Szilveszter, nincs felkészítő tanáruk.

2. börsenhaie_035229 (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium). A csapat tagjai: Hajnák Ádám, Pham Viet Hung, nincs felkészítő tanáruk.

3. Tőzsdeguruk_032549 (Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium). A csapat tagjai: Fekete Dávid, Sziládi Péter, Tarczali Tamás, felkészítő tanáruk Kozma Sándor.

4. BigJawsGroup_032286 (Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján). A csapat tagjai: Fülöp Zsolt Ferenc, Kőrös Evelin, Máté Alexandra, nincs felkészítő tanáruk.

5. Flying Rates (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium). A csapat tagjai: Vágási Fanni, Lakatos Dániel, Rapcsák Ádám, nincs felkészítő tanáruk.

 

A versenybe kb. 450 csapat regisztrált. Úgy véljük, hogy gratuláció jár azon csapatok számára, akik Magyarország egyik legtöbb diákját megmozgató pénzügyi témájú versenyén az elődöntőig eljutottak. Reméljük, hasznos tapasztalatokra tettek szert és az értékpapírpiacok és ezen belül a tőzsde iránti fogékonyságukat a jövőben kamatoztatni fogják: akár egy másik verseny kapcsán, akár élesben.

A döntőbe nem jutott csapatok hamarosan kisebb ajándékcsomagra számíthatnak, melyet a Budapesti Értéktőzsde állított össze. Ez csak azokra a csapatokra vonatkozik, akik részt vettek az elődöntőben. (Volt néhány csapat, amely visszalépett, vagy nem indult el az elődöntőben, nekik nem jár a csomag.)

A teljes elődöntős ranglista, pontszámokkal:

 

Csapatnév

hozott pont

teszt

esszé

összesen

1

Legends_031603

5

18

18,5

41,5

2

börsenhaie_035229

3,5

20

18

41,5

3

Tőzsdeguruk_032549

3,5

19

19

41,5

4

BigJawsGroup_032286

3,5

19

19

41,5

5

Flying Rates

4

16

20

40

6

Toparti brokerek_030183

5

17

16,5

38,5

7

PR BLB_027423

3,5

15

19

37,5

8

indextraders_032582

3

16

18

37

9

Big Deal 2.0_037647

0,5

18

16

34,5

10

KEBA-BOK_027953

2

13

19

34

11

tőzsdesólymok

0,5

14

19

33,5

12

tőzsdecápák_037647

0,5

18

14,5

33

13

Lukács

0,5

16

16

32,5

14

14psz

2

14

16

32

15

Baltazar2.0_035233

0,5

16

14

30,5

16

éles_elmék

0,5

17

13

30,5

17

Kossuth-Csepel_035407

1

13

16

30

18

Minyonok_201690

1

12

15

28

19.

Investment Magicians

5

5

4

14

*Az elődöntőről szóló, korábban publikált cikk szerint pontegyenlőség esetén a selejtező pontszáma dönt.

A döntőről hamarosan megjelenik egy cikk, illetve kapcsolatba is lépünk az adott csapatokkal.

 

 

 

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük