banner

2014. 10. 15. selejtező 1. teszt eredmény

Szerző:

Tisztelt Diákok, kedves Felkészítő Tanárok és Érdeklődők,

A verseny selejtezőjének 1. tesztje 2014. október 15-én lezajlott. Az eredmények az alábbi excel file-ban tekinthetőek meg:

2014. 10. 15. selejtező 1. teszt eredmény

A DangerAhead egyelőre duplán nyerő pozícióban van.

A 2. fordulóra 2014. november 5-én 15 és 18 óra között kerül sor. A felkészüléshez ajánlott irodalmak listája hamarosan olvasható lesz az „Ajánló” menüpontban.

FONTOS!

Különböző technikai/kommunikációs/egyéb tényezők miatt néhány csapat nem tudott részt venni az első fordulón, számukra felajánlunk egy pótlási lehetőséget. A pótláson azon csapatok vehetnek részt, akik az eredeti időpontról „lemaradtak” és a részvételi szándékukat legkésőbb október 27-ig jelzik a keba@brokerkepzo.hu címre írt, a pontos felhasználónevet és a kapcsolattartói emailt tartalmazó email-lel. A pótlásra a 2. fordulós napon, azaz 2014. november 5-én, 15 és 18 óra között kerül(het) sor (tehát a pótlásra jelentkező csapatokra két teszt is vár majd).

Természetesen korrektnek kell lennünk az 1. fordulós eredeti időpontra figyelő és az azt kitöltő csapatokkal is, azaz a pótforduló, bár nem lesz MSC szintű, de összességében mégis kicsit nehezebb lesz, mint az eredeti. Úgy véljük, így mindenkivel szemben korrektek leszünk.

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük