A verseny döntőjére 2015. február 27-én került sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. Az otthon elkészített prezentációk bemutatása után a csapatoknak írásbeli és online feladatokat kellett megoldaniuk, majd szituációs beszélgetést kellett folytatniuk a zsűri egy-egy tagjával.
A zsűritagok a következők voltak:
- Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke
- Marton Ádám, aki a fő szakmai partnert, az Erste Befektetési Zrt-t képviselte.
- Juhász Ágnes, a KELER Zrt. (Vezető tanácsadó, Nemzetközi politika és stratégia)
- Varga-Balázs Attila, a Budapesti Értéktőzsde kereskedési és üzletfejlesztési igazgatója
- Soós Róbert (FX Loop, spekuláns)
- Gyurcsik Attila (Concorde Értékpapír Zrt.)
- Kocznár Gergely (régi KEBA döntős versenyző)
A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:
1. DangerAhead_029752 (Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged). A csapat tagjai: Antal Tibor Kende, Antal Kinga Kincső, Szabó Péter, felkészítőjük.Dr. Antal Tibor
.
Nyereményeik:
- A KEBA 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamán való ingyenes részvétel (jelenlegi ára 312.500 Ft). A BÉT belső szabályzata szerint minden brókercégnek, amely a BÉT-en akar kereskedni, rendelkeznie kell minimum egy olyan szakemberrel, aki rendelkezik tőzsdei szakvizsgával.)
- brókercégnél (Erste Befektetési Zrt.) töltött egyhetes nyári gyakorlat
- tárgynyeremény: Samsung táblagép az első helyezett csapat tagjai számára az Erste Bank felajánlása révén.
- szakkönyvcsomag
- Látogatás pénz-és tőkepiaci intézményekben (Budapesti Értéktőzsde, Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.)
- ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
Antal Tibor Úr nyereménye ezen felül 75 ezer forint értékű ajándékutalvány.
2. nasdaq_035259 (Piarista Gimnázium, Budapest). A csapat tagjai: Majtényi Márton, Béres András, Kiss Domonkos, nincs felkészítő tanáruk.
Nyereményeik:
- A 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam egy modulján való ingyenes részvétel
- tárgynyeremény: egy-egy táblagép minden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
3. MoneyMakerz_979197 („Batthyány Ignác” Technikai Kollégium, Gyergyószentmiklós, Románia). A csapat tagjai: Borsos Nándor, Fórika Csanád, Kaffai Hunor, felkészítő tanáraik Balázs Gabriella és Zorgel Levente.
Nyereményeik:
- ajándékcsomag a Concorde Értékpapír Zrt. felajánlása révén
- egy-egy 16 GB-os „Survivor” pendrive (Military széria) minden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
A MoneyMakerz, mint legjobb határon túli csapat díja egy magyarországi látogatás.
4. Lui Team (Pannonhalmi Bencés Gimnázium). A csapat tagjai: Bódi Levente, Lukács Patrik, Lázár György, felkészítő tanáraik Hortobágyi Cirill OSB és Bokros Márk OSB
Nyereményeik:
- egy-egy 16 GB kapacitású „Survivor” pendrive minden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
5. Moneyboys (Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy – Vízügyi Tagintézmény). A csapat tagjai: Lajos Dávid, Erdélyi Bence, Báthori Barnabás, felkészítő tanáruk Erdősné Márta Mária.
Nyereményeik:
- egy-egy 8 GB kapacitású pendrive minden csapattag számára
- szakkönyvcsomag
- ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
Gratulálunk mind az öt csapatnak és köszönjük a tanáraik és iskoláik támogatását! A végzős diákoknak sok sikert a vizsgákhoz, a fiatalabbakat pedig visszavárjuk 2015 őszén! 🙂
.