banner

Elődöntő – 2019 – Eredmények

Szerző:
KEBA admin

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok,

Publikáljuk az elődöntős helyezéseket.

Fontos: nincs olyan, hogy “csak a 13. vagy a 9. helyen végeztünk”. Azaz nincsen “csak”, ellenkezőleg: az alábbi csapatok több száz csapatot előztek meg és érték el az elődöntős helyezést. Vannak iskolák, csapatok, akiknek ez nem, vagy nagyon ritkán sikerül.

Pontszámokat nem közlünk. Az Ilias teszteredményét látta mindenki (és azokat a magunk saját táblázataiban módosítottuk). A tesztfordulós eredményekhez képest az esszéknél nagyobb különbség volt, azaz sok esetben ez döntötte el a helyezéseket. Az esszéknél több tényező miatt “csúszott el” pár csapat:

Ha a selejtezős időszak alatt nagyon keveset kereskedett, vagy nem igazán érdemi módon, stb., akkor nyilván nehéz volt tartalmas esszét írni, az általános elméleti tudás nem tudta ezt orvosolni. Viszont ez a verseny egy “tőzsdejáték”, ahol ugyan a végső helyezésekről nem az elért hozam dönt, de nagyon fontosnak tarjuk az elmélet és a gyakorlat szimbiózisát, azaz hogy a diákok a gyaorlatban is megpróbálják alkalmazni a tudásukat.

Másrészt, több esetben csak egyszerű “eseményleírást” olvastunk, az elemzés (okok, szakmai érvek) jobbára hiányzott, vagy nem volt annyira mély.

Harmadrészt, 4-6 oldalban nyilván nehéz versenyre kelni azon csapatokkal, akik 10-12 oldalon írtak a megadott témáról.

De még egyszer: kérjük, ne csüggedjen senki. Az elődöntős mezőny 20. helyezettje is valószínűleg többet tud a tőkepiacokról, mint a magyar lakosság túlnyomó része. Ez a verseny célja, így elégedettek vagyunk! 🙂

Tehát az elődöntős eredmények:

csapat iskola
1. arpadfund Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Budapest
2. amigok BGSZC Keleti Károly Közgazdasági Szakgimnáziuma
3. All Stars Csány Edition Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Szakgimnáziuma
4. BillionaireSquad Deák Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Zalaszentgrót ÉS Bolyai János Gimnázium, Kecskemét
5. Rubel Bárók 18 Tatabányai Árpád Gimnázium
6-9. Aranyásók Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium
6-9. Kapitalista Monopoly ( ͡° ͜ʖ ͡°) Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
6-9. The Lions of Toldy Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
6-9. UltimaStock Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
10. Agybafektetési csoport Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnázium, Budapest
11. Take_profit Irinyi János Református Oktatási Központ, Kazincbarcika
12. Tőzsdecápák PSZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma, Pécs
13. Golden Life SZOSZSZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
14. DDA PSZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziuma, Pécs
15. Hullám Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium
16. RIMSz SzSzC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma
17. ananÁszok1 BGSZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma
18. KözbeszerzésKft Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
19. DVM Győri Műszaki Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Kérésre küldünk szöveges értékelést az esszéről.

A csapatok ajándékait hamarosan postázzuk.

Cikkkategóriák:
Eredmények

Hozzászólások lezárva.

KEBA menü