Döntő 2017

A verseny döntőjére 2017. március 10-én került sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. Az otthon elkészített prezentációk bemutatása után a csapatoknak írásbeli és online feladatokat kellett megoldaniuk, majd egy „könnyed”* beszélgetést kellett folytatniuk a zsűri egy-egy tagjával.

*aki ismeri a verseny feladatainak jellegét, érti…;)

A zsűritagok a következők voltak:

  • Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke
  • Czirják Gábor, aki a fő szakmai partnert, az Erste Befektetési Zrt-t képviselte.
  • Horváth Tamás (KELER Zrt. Elszámolási osztály)
  • Michaletzky Márton (Budapesti Értéktőzsde)
  • Katona Norbert (Accorde)
  • Le Phoung Hai Thanh (Concorde Értékpapír Zrt.)
  • Tuza Ágnes (KEBA Alumni – a régi döntős diákok szerezete)

 

 

A zsűri döntése (pontosabban: a csapatok teljesítménye) alapján a következő eredmények születtek:

1. Fal Utca Rókái (Bolyai János Gimnázium, Kecskemét). A csapat tagjai: Balázs Marcell, Glasenhardt Kristóf és Béres Mátyás). Felkészítő tanáruk nem volt.

         

 

Nyereményeik:

  • KEBA 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamán való ingyenes részvétel (jelenlegi ára 317.500 Ft). A BÉT belső szabályzata szerint minden brókercégnek, amely a BÉT-en akar kereskedni, rendelkeznie kell minimum egy olyan szakemberrel, aki rendelkezik tőzsdei szakvizsgával.)
  • brókercégnél (Erste Befektetési Zrt.) töltött egyhetes nyári gyakorlat
  • tárgynyeremény: okosóra
  • szakkönyvcsomag
  • Látogatás pénz-és tőkepiaci intézményekben (Budapesti Értéktőzsde, Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.)
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
  • speciális 3D szemüvegek a VISA felajánlása révén

 

2Tippmikszzsenik (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium). A csapat tagjai: Lukács Patrik, Tűű András, Maráczi Marcell Márton, felkészítő tanáruk Kollár Artúr.

       

Nyereményeik:

  • 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam egy modulján való ingyenes részvétel  – a meghirdetetthez képest a teljes tanfolyam, mivel csak 1 ponttal maradtak le az 1. helyezettől!
  • tárgynyeremény: egy-egy okosóra minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
  • különdíjak a Concorde Értékpapír Zrt. felajánlása révén: szakkönyv és egy egynapos látogatás a Concorde Értékpapír Zrt.-nél.
  • speciális 3D szemüvegek a VISA felajánlása révén

 

3Kreszident (GYMSZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győr). A csapat tagjai: Polgár Barnabás, Tóth Krisztián, Czvikl Dávid, felkészítő tanáruk Tóth László.

      

Nyereményeik:

  • pendrive
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről

 

4. TóthKristófcsapata01 (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg). A csapat tagjai: Tóth Kristóf, Garas Gergely és Bariska Szilárd), felkészítő tanáruk Kiss Zoltán.

          

Nyereményeik:

  • pendrive
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről
  • speciális 3D szemüvegek a VISA felajánlása révén

 

5. Financial Catastrophe (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg) A csapat tagjai: Takács Alexander, Bogáth Máté, Köbli Milán, felkészítő tanáruk Kiss Zoltán.

          

Nyereményeik:

  • pendrive
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről

Takács Alexander egyéni különdíjként nyerte meg az Opcióguru különdíjat (Opciós kezdőcsomag). Nagy Gergely („opcióguru”) az összes döntős és elődöntős diáknak felajánlotta már két egyéb, kisebb értékű képzését – lásd: http://www.opcioguru.com/.

 

Gratulálunk mind az öt csapatnak és köszönjük a tanáraik és iskoláik támogatását! A végzős diákoknak sok sikert a vizsgákhoz, a fiatalabbakat pedig visszavárjuk 2017. őszén! 🙂

Viszlát a Staff nevében is:

          

 

 

 

🙁

aMarcell, Glasenhardt Kristóf, Béres Mátyás

Szólj hozzá!

Legfrissebb hírek

1-2. teszt. – eredmények

Lezajlott a második teszt is. Gratulálunk, nagyon sok tökéletes vagy szinte tökéletes megoldás született. Ismét közöljük az élmezőny állását, de a következő fontos megjegyzésekkel.

1. Mint jeleztük, a program az egyik kérdésnél („Melyik deviza teljesített legrosszabbul…”) nem jól pontozott. A helyes válasz a brazil reál volt és nem a magyar forint. A hiba javításra került, bár ez nem látszik az Ilias felületen, de a pontokat jóváírtuk, vagy levontuk.

1. teszt – 2024. 11. 20-27.

Tisztelt Csapatok!

Az 1. teszt sikeresen lezajlott. A fordulókat követően jellemzően a top 20 mezőnyét publikáljuk, most azért szerepel több, mert 111 csapat is maximális pontra teljesített! Gratulálunk nekik és a rekordszámú, 650 fős mezőny többi csapatának is!

További híreink