Véget ért a 2024/25-es Tőzsdejáték!
A jubileumi, 25. Tőzsdejáték országos döntője 2025. március 19-én, a Budapesti Értéktőzsde épületében került megrendezésre. A zsűri döntése alapján az alábbi eredmények születtek:

A Tőzsdejáték 2024/25-ös kiírásában iskolai- és tanári nyeremények is szerepelnek. A kiírás a részleteket pontosan szabályozta és ezek alapján a következő eredmények születtek:
Kedves Elődöntős Versenyzők,
Először is gratulálunk az összes elődöntős csapatnak! Sok-sok kiváló produkció született és így nem volt könnyű a döntés, hogy mely 5 csapat jut a döntőbe.
Tisztelt Diákok!
Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:
1. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal” Beküldési határidő: 2025. február 9.
Véget ért a 2023/24-es Tőzsdejáték!
Az idei döntő 2024. március 12-én, a Budapesti Értéktőzsdén a került megrendezésre. A zsűri egybehangzó véleménye alapján nagyon erős mezőny gyűlt össze. A küzdelem rendkívül szoros volt és végül az alábbi eredmények születtek:
Erste Trader állás, 2022. 01. 13.
Már csak két kereskedési nap van hátra a hozamversenyből, az állás viszont továbbra is szoros és nemcsak a top 10 csapat között. Kérdés, hogy ki mekkora kockázatot vállal az utolsó napokban, illetve a piac a longosoknak vagy a shortosoknak fog kedvezni? Hamarosan elválik.
Az Erste Trader-es kereskedési versenyen, az utolsó napokban egyelőre nem történek jelentősebb változások. A vezető csapatok inkább kivárásra játszanak, míg az őket követő csapatok sem mertek nagyobbat kockáztatni. Ami a korábbi évektől eltérően szokatlan, hogy a lemaradó csapatok közül egyelőre senki sem kockáztatott pedig hamarosan a kereskedési verseny is lezárul.
Az Erste Trader-es kereskedési versenyen, a piaci turbulenciáknak köszönhetően történek változások. A csapatok közül a vezető Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium RoaringKitty (csapattagok: Nébl Bálint, Otta Janka, Csákány Benedek) csapatnak a tetemes előnye olvadt, de továbbra is kitart. Ők a verseny kezdete óta 21%-al növelték a számlájuk értékét!
Az Erste Trader-es kereskedési versenyen, a piaci feltámadásnak köszönhetően számos csapatnak sikerült az egyenlegét gyarapítania, közülük továbbra is toronymagasan kiemelkedik a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium RoaringKitty (csapattagok: Nébl Bálint, Otta Janka, Csákány Benedek) csapata, akik a verseny kezdete óta már, 31%-al növelték a számlájuk értékét!
Tisztelt Csapatok, A harmadik forduló rendben lezajlott és két hibátlan megoldás is született, és számos csapatnak sikerült magas pontszámot elérnie. A jelenleg vezető húsz csapat nevét az alábbiakban láthatjátok. Helyezés Név Összesen 3.forduló 2.forduló 1.forduló 1 Lehman Brothers 67 30 22 15 2 Wall Street indiánjai 66 28 23 15 3 providentus 63 27 21 … Olvass tovább
Véget ért a 2024/25-es Tőzsdejáték!
A jubileumi, 25. Tőzsdejáték országos döntője 2025. március 19-én, a Budapesti Értéktőzsde épületében került megrendezésre. A zsűri döntése alapján az alábbi eredmények születtek:
A Tőzsdejáték 2024/25-ös kiírásában iskolai- és tanári nyeremények is szerepelnek. A kiírás a részleteket pontosan szabályozta és ezek alapján a következő eredmények születtek:
Kedves Elődöntős Versenyzők,
Először is gratulálunk az összes elődöntős csapatnak! Sok-sok kiváló produkció született és így nem volt könnyű a döntés, hogy mely 5 csapat jut a döntőbe.
Tisztelt Diákok!
Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:
1. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal” Beküldési határidő: 2025. február 9.
Véget ért a 2023/24-es Tőzsdejáték!
Az idei döntő 2024. március 12-én, a Budapesti Értéktőzsdén a került megrendezésre. A zsűri egybehangzó véleménye alapján nagyon erős mezőny gyűlt össze. A küzdelem rendkívül szoros volt és végül az alábbi eredmények születtek:
A 2020/21-es tanév Tőzsdejátékának döntője a járvány miatt online zajlott. A döntőt a győri Révai…