Képek a 2016-os brókeri programokról

A 2015/16-os verseny 1. helyezett csapata, a Mesterhármas (Kosztyu Konrád, Szekeres Dániel és Sárváry Krisztián) az Erste Befektetési Zrt-nél töltött el 3 napot.   A 2015/16-os verseny 2. helyezett csapata, a Kőszeg Vikings (Simon Bence, Mórocz Dániel és Berta Zoltán) a Concorde-nál járt:

Trógerbrókerek – 2016

BUDAPESTI NYEREMÉNY UTAZÁS Tróger Bróker csapat Az tőzsdejáték által nyújtott nyereményutazás 2016.08.22-től 2016.08.25-ig tartott. Három fős csapatunkkal, valamint Viakter Blanka felkészítő tanárnővel, vonattal érkeztünk meg Budapestre. A vasútállomáson várt bennünket Kárpáti István, aki ismertette a nevezetesebb útvonalakat a városban. Mivel az idő elég csapadékos volt, nem nagyon tudtunk kimozdulni a szállásunkról, csak a közeli Aréna … Olvass tovább

Döntő 2016

A verseny döntőjére 2016. március 04-én került sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. Az otthon elkészített prezentációk bemutatása után a csapatoknak írásbeli és online feladatokat kellett megoldaniuk, majd szituációs beszélgetést kellett folytatniuk a zsűri egy-egy tagjával. A zsűritagok a következők voltak: Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke Czirják Gábor, aki a fő szakmai … Olvass tovább

DangerAhead

Antal Tibor Kende, a 2014/15-ös KEBA verseny győztes DangerAhead csapat tagjának beszámolója a szakmai nyereményekről: A KELER-BÉT látogatásról és az Erste Befektetési Zrt-nél töltött nyári gyakorlatukról.   A versenyen nyert szakmai látogatásaimat először a KELER-nél kezdtem, ahol szisztematikusan bemutatták a cég működését, múltját jelenét és a jövőbeli elképzeléseket. Feltehettem a kérdéseimet Juhász Ágnesnek (aki egyrészt … Olvass tovább

KEBA döntő 2015

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok! A döntőre 2012. 02. 27-én, pénteken kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A várható kezdés délelőtt 10 óra és kora délutánra (15 óra környékére) tervezzük a program befejezését. A döntőbe jutott csapatokkal folyamatban van a konzultáció arról, hogy mikorra tudnak a helyszínre érkezni és ezután fixáljuk le a pontos … Olvass tovább

börsenhaie 2014

Hung Pham Viet („Tomi”), a 2013/14-es KEBA verseny győztes börsenhaie csapat tagjának beszámolója az Erste Befektetési Zrt-nél töltött nyári gyakorlatukról. Az 5 napos szakmai gyakorlatomat az ERSTE Befektetési Zrt.-nél töltöttem Hajnák Ádám csapattársammal. Az első napon, azaz hétfőn a többi döntős csapattal részt vettünk egy prezentáción, ami bemutatta a cég történetét és működését. Ezek után … Olvass tovább

Legends

A 2013/14 évi KEBA verseny 3. helyén az egri Neumann János Középiskola és Kollégium csapata, a „Legends” végzett (tagjai: Farkas Marcell, Rimár Máté, Székely Szilveszter). A Legends egyik díja egy egyhetes szakmai hét volt a Concorde Értékpapír Zrt-nél. Farkas Marcell élménybeszámolója: „A Concorde az egyetlen hely, ahol a profizmus együtt jár a lazasággal.”- fogalmazott Jaksity … Olvass tovább

Videó a döntőről

Részletes összefoglaló a 2013/14-es tanév versenyének döntőjéről, benne nyilatkozatokkal és sok-sok részlettel:   A Gazdaság TV beszámolója a 2013/14-es tanév versenyének döntőjéről:  

KEBA döntő 2014

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok! A döntőre 2012. 02. 28-én kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A várható kezdés délelőtt 10 óra és kora délutánra tervezzük a program befejezését. A döntőbe jutott csapatokkal konzultálunk arról, hogy mikorra tudnak a helyszínre érkezni és ezután fixáljuk le a pontos menetrendet. A döntő szerves része a versenynek, … Olvass tovább

Döntő 2013 – részletes tájékoztatás

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok! A döntőre 2012. 02. 22-én kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A várható kezdés délelőtt 10 óra és kora délutánra tervezzük a program befejezését. A döntőbe jutott csapatokkal konzultálunk arról, hogy mikorra tudnak a helyszínre érkezni és ezután fixáljuk le a pontos menetrendet. A döntő szerves része a versenynek, … Olvass tovább

Legfrissebb hírek

Elődöntő 2025

Tisztelt Diákok!

Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:

1. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal” Beküldési határidő: 2025. február 9. 

Selejtezők végeredménye (2024-2025)

Kedves Versenyzők,

Köszönjük nektek az idei versenyünkön, annak selejtezőjén való részvételt! Fantasztikusan szoros volt a mezőny és sok kiváló csapat van, aki most sajnos nem juthatott tovább. Kérjük, ne csüggedetek és bízunk benne, hogy a verseny során megtanultak szó szerint is kamatozni fognak a jövőben!

A Versenykiírás szabályait figyelembe véve (lásd a táblázatok alatt!*) a következő csapatok jutottak a Tőzsdejáték elődöntőjébe:

További híreink