Nyeremények

Fontosnak tartjuk, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatok (és tanáraik) munkáját megfelelően díjazzuk. A nyeremények egyrészt szakmai jellegűek, másrészt értékes és egyedi tárgynyereményeket is kapnak a döntőbe jutott diákok.

Elődöntő 2017 – Teljes ranglista

Tisztelt Diákok!

Publikáljuk a 2016/17-es Tőzsdejáték Középiskolásoknak elődöntőjének eredményeit.

Az elődöntő értékelése nem véletlenül történt később, mint a korábbi években, a mezőny ismét nagyon „sűrű” volt, olyannyira, hogy nyugodtan tarthatnánk akár két döntőt is.

Olvass tovább

Tájékoztatás a döntőről 2017

Tisztelt Diákok!

A verseny döntőjéval kapcsolatban emailben (és akit tudtunk, telefonon is) értesítettünk minden csapatot. Itt most csak a legfontosabb elemeket ismételjük meg:

Olvass tovább

Elődöntő – 2017 Eredményhirdetés

Tisztelt Diákok! Először is mindenkinek gratulálunk!! A csapdákkal teli teszt teljesítése után az általatok beküldött esszék sem okoztak csalódást, a maga nemében mindegyik jó vagy kiváló színvonalú lett – alapvetően ez az oka annak, hogy az értékelés a korábbi évekhez képest több ideig tartott. Az esszék értékelésénél igyekeztünk minél több szempontot figyelembe venni. Mint az … Olvass tovább

Szolgálati közlemény

Az egyik kérdésnél („Egy, a hazai piacot csak félig ismerő amerikai alap…”) 2 jó megoldás is van, nyilván mindegyiket elfogadjuk. A nyílt kérdésekre adott válaszokat (is) megnézzük manuálisan, azaz lehet, hogy a program által rossznak vett választ (pl mert nem tetszett neki bizonyos karakter) utólag elfogadunk.  

Elődöntő teszt 2017. 02. 08.

Tisztelt Diákok! A tesztet 2017. 02. 08-án, szerdán 14:30 és 18 óra között érhetitek el majd a szokásos módon, az Ilias felületre bejelentkezve. (Csak az elődöntőbe bejutott 20 csapat.) A teszteredmények a forduló végét követően láthatóak lesznek az Ilias felületen. Az esszék értékelését és az elődöntő eredményét pedig várhatólag a hétvégén publikáljuk.

Legfrissebb hírek

1-2. teszt. – eredmények

Lezajlott a második teszt is. Gratulálunk, nagyon sok tökéletes vagy szinte tökéletes megoldás született. Ismét közöljük az élmezőny állását, de a következő fontos megjegyzésekkel.

1. Mint jeleztük, a program az egyik kérdésnél („Melyik deviza teljesített legrosszabbul…”) nem jól pontozott. A helyes válasz a brazil reál volt és nem a magyar forint. A hiba javításra került, bár ez nem látszik az Ilias felületen, de a pontokat jóváírtuk, vagy levontuk.

1. teszt – 2024. 11. 20-27.

Tisztelt Csapatok!

Az 1. teszt sikeresen lezajlott. A fordulókat követően jellemzően a top 20 mezőnyét publikáljuk, most azért szerepel több, mert 111 csapat is maximális pontra teljesített! Gratulálunk nekik és a rekordszámú, 650 fős mezőny többi csapatának is!

További híreink