A verseny története

A Tőzsdejáték középiskolásoknak verseny („kebaverseny”) lassan 20 éves múltra tekint vissza. A verseny még az „offline” korszakban indult:

Elég archív, ugye? 🙂

 

A verseny a 21. századdal együtt lépegetett előre, az áttörés 2010-ben következett be. Ekkor nemcsak a tesztfelület vált online rendszerűvé, de a verseny fontos részét képező hozamverseny is az egyik legmodernebb nemzetközi platformra (Saxo Trader) került, illetve komoly tananyag-és játékfejlesztési projektek indultak. Ekkor (2010-től) lett a verseny vezetője Kárpáti István, aki azóta is a KEBA projektvezetője.

A fotó a 2010-es döntőn készült.

A verseny, mely évről-évre több száz csapatot (azaz több, mint ezer diákot mozgat meg) folyamatosan fejlődik, hiszen folyamatosan keressük azokat a tartalmakat és formákat, amelyekkel leginkább meg lehet szólítani a középiskolás (és általában a fiatal) korosztályt.

Videó a 2014-es döntőről, benne interjú Martin Hajdu György elnökkel:

Interjú Kárpáti Istvánnal, a verseny szervezőjével:

A hagyományos, hivatalos csatornák (melybe ma már beletartozik a Facebook és a YouTube is) mellett igyekszünk jelen lenni az olyan határterületeken is, mint amilyen a Sziget:

Kárpáti István és Sziládi Péter (4X KEBA döntős) a Civil Szigeten

 

Szólj hozzá!

Legfrissebb hírek

1-2. teszt. – eredmények

Lezajlott a második teszt is. Gratulálunk, nagyon sok tökéletes vagy szinte tökéletes megoldás született. Ismét közöljük az élmezőny állását, de a következő fontos megjegyzésekkel.

1. Mint jeleztük, a program az egyik kérdésnél („Melyik deviza teljesített legrosszabbul…”) nem jól pontozott. A helyes válasz a brazil reál volt és nem a magyar forint. A hiba javításra került, bár ez nem látszik az Ilias felületen, de a pontokat jóváírtuk, vagy levontuk.

1. teszt – 2024. 11. 20-27.

Tisztelt Csapatok!

Az 1. teszt sikeresen lezajlott. A fordulókat követően jellemzően a top 20 mezőnyét publikáljuk, most azért szerepel több, mert 111 csapat is maximális pontra teljesített! Gratulálunk nekik és a rekordszámú, 650 fős mezőny többi csapatának is!

További híreink