Lezajlott a második teszt is. Gratulálunk, nagyon sok tökéletes vagy szinte tökéletes megoldás született. Ismét közöljük az élmezőny állását, de a következő fontos megjegyzésekkel.
1. Mint jeleztük, a program az egyik kérdésnél („Melyik deviza teljesített legrosszabbul…”) nem jól pontozott. A helyes válasz a brazil reál volt és nem a magyar forint. A hiba javításra került, bár ez nem látszik az Ilias felületen, de a pontokat jóváírtuk, vagy levontuk.
2. Nagyon fontos, hogy az élmezőny állása egyelőre rendkívül képlékeny és nemcsak azért, mert lesz még egy tesztforduló január 15-én. Egyrészt a Versenyszabályzat szerint egy iskolából maximum 2 csapat kerülhet az elődöntőbe az Ilias ágról. Ez azt is jelenti, hogy hiába végez az 1-10. helyen pl. 4 csapat egy adott iskolából, onnan is csak maximum 2 csapat kerülhet be az elődöntőbe az Ilias ágról. Ez azt is jelenti, ha pl. egy iskola csapatai a 3., a 4., illetve a 9. és 10. helyen végeznek, akkor a 9-10. csapat helyett a 11., és 12. helyen végző (másik iskola) csapatai juthatnek tovább.
(Az Erste Trader felületen ilyen megkötés nincs, onnan bármennyi csapat bejuthat, amennyiben megfelelnek a feltételeknek, lásd Versenyszabályzat.)
3. Szintén kimondja a Versenyszabályzat, hogy csak olyan csapat kerülhet be az elődöntőbe az Ilias ágról, amely január 17-ig minimum 8 ügylettel zár az Erste Trader felületen. (Tehát pl. ha egy csapat az Ilias ágon a 3., de a kereskedési verseny végéig csak pl. 6 ügylettel rendelkezik, akkor nem juthat tovább.)
4. Amennyiben az Ilias tesztfordulók végén pontszámban holtverseny alakul ki kettő vagy több csapat között, akkor közöttük a sorrendet (és így a továbbjutást is) az Erste Trader eredmény fogja meghatározni.
A fentiek miatt több csapat ugyan az élmezőnyben van a pontszámok alapján, de egyelőre nem biztos, hogy bekerülhetnek az elődöntőbe, illetve könnyen lehet, hogy a 3., utolsó fordulót követően olyan csapatok is örülhetnek, amelyek most nem látszanak a táblázatban.
További részletekért lásd a Versenyszabályzat 2024 és a Nyeremények 2024 oldalakat!
1-2. teszt. – eredmények
Csapatnév | 1. teszt | 2. teszt | Összesen | ||
1-21. | A_Legjobbak_203027009 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | BalassInvestments_035250 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Bullsandbears_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Cash_Flow_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Fortnite_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | GKT_203052 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Gladiatorok_520496 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Kebab | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Kockazatkezelok | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Neverending_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Piacvarazsloi_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Repeta_036725 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Spicegirls_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | StockGeniuses_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | tb-eszesek_203058 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | tbsabo | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | TERASZ_036725 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Tokmindegy_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Trefort_Trio_035279 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Tulipantrader_035232 | 20 | 25 | 45 | |
1-21. | Videkiek_036725 | 20 | 25 | 45 | |
22-29. | chillguys_036396 | 20 | 24 | 44 | |
22-29. | D_Szabolcs | 20 | 24 | 44 | |
22-29. | ForexFalcons_033654 | 20 | 24 | 44 | |
22-29. | matraia | 20 | 24 | 44 | |
22-29. | oldisgold035348 | 20 | 24 | 44 | |
22-29. | szantodavid | 20 | 24 | 44 | |
22-29. | TrendLovagok_029261 | 20 | 24 | 44 | |
22-29. | varazslok_035252 | 20 | 24 | 44 |