banner

Versenyszabályzat 2012

Szerző:

 TŐZSDEJÁTÉK KÖZÉPISKOLÁSOKNAK!

ÉRTÉKPAPÍRPIACI TANULMÁNYI VERSENYSZABÁLYZAT
2012/2013 tanév
A Közép-Európai Brókerképző Alapítvány  – együttműködve az Erste Befektetési Zrt.-vel – ismét meghirdeti a középiskolás diákok számára az értékpapírpiaci témájú versenyét.
 
1. A jelentkezés feltételei
A versenyben középiskolák nappali tagozatosdiákjaiból összeállított, háromfős csapatok vehetnek részt. A versenyben részt vehetnek a már érettségizett, de középiskolai jogviszonnyal rendelkező diákok is. Az iskolák több csapatot is indíthatnak, de egy tanuló csak egy csapat tagjaként vehet részt a versenyben. Egy csapatban lehet több iskolából is diák. A csapat névsorát és egyéb adatait a regisztrációkor meg kell adni. Minden csapat a saját felhasználói nevével és jelszavával tud majd belépni a versenyfelületekre. Figyelem! Két helyen kell regisztrálni! Először a weblapon, aztán az Erste Trader rendszerében.
 
A regisztráció határideje: 2012. október 28.
 
A regisztrációs periódusban kerül sor a felvezető játékkampányra. A játékkampány során egy kvízzel és egy kalandjátékkal („Beshortolt ábrándok”) talákozhattok a Facebook-on, illetve itt, a honlapunkon. A játékkampányban nem kötelező részt venni, anélkül is lehet az októberben induló versenybe regisztrálni. Fontos különbség, hogy a kvíz és a kalandjáték („Beshortolt ábrándok) egyéni játékok és nem is kell hozzájuk előzetesen regisztrálni, míg a verseny csapatverseny és regisztrációhoz kötött. A kvíz és a kalandjáték („Beshortolt ábrándok) nem függ össze, azaz egy adott játékos dönthet úgy, hogy mindkettőben részt vesz, úgy, hogy csak az egyikben és úgy is, hogy egyikben sem. A kvíz és az kalandjáték végén opcionálisan megadhatjátok a neveteket és legfontosabb elérhetőségeiteket, ebben az esetben esélyetek lesz a felvezető játékkampányhoz kapcsolódó tárgynyereményekre.
 
Partnereink
A verseny során szoros együttműködő partnereink az Erste Befektetési Zrt., mely a tőzsdés kereskedési felületet biztosítja és az Aleasgroup, amely a számítógépes szimulációkért felelős. További partnereink a Pénziránytű Alapítvány, a Research In Motion®, a Notebookspecialista.hu Kft., az Equilor Befektetési Zrt., az XTB Magyarország, a Budapesti Értéktőzsde, a KELER és a Corvinus Egyetem-Studium Generale.
 
 
2. A verseny menete
 
2.1. Regisztráció 2012 szeptember 20 – október 28.
 
A regisztráció szabályai
 
Figyelem! Két helyen kell regisztrálni!
 
A) A regisztráció a www.kebaverseny.hu oldalon zajlik. A regisztráció során meg kell adni a csapat nevét – kérjük, hogy a csapatnév tartalmazza az adott iskola OM azonosítóját is. (Pl. tőzsdecápák_032558) Ez nemcsak azért hasznos, mert a két különböző rendszerbe regisztrált, egyébként hasonló nevű csapatok nem keverednek össze, de az egyes népszerű csapatneveket már nem foglalják le az első napokon. A csapatnév megadása után ki kell tölteni a regisztrációs ablak többi részét is. Kérjük, figyeljetek oda arra, hogy aktív emailcímet adjatok meg. A regisztráció akkor lesz teljes, ha a regisztráció során megadott emailcímre érkező levelet megnyitjátok és az abban lévő megerősítő linkre rákattintotok. Probléma esetén írjatok a keba@brokerkepzo.hu címre vagy hívjátok a 06 70 222 4240-es számot.
 
B) Az oldalon történő regisztráció után regisztráljatok az Erste Trader rendszerébe is a jobb oldalon látható „Erste regisztráció” gomb segítségével. A csapatnév ugyanaz legyen, mint amit a www.kebaverseny.hu oldalra történő regisztráció során választottatok. (Bizonyos karaktereket  – „ő”, „ű” –  sajnos nem fogad el a rendszer – így pl. „tőzsdecápák_032558 helyett regisztráljatok pl. „tozsdecápák_032558” néven. Az OM azonosító szerepeltetése azért fontos, mert így a két, informatikailag egymással nem kapcsolódó felületen regisztrált csapatok könnyen összevethetőek.

Az  Erste-től kapott email fogja tartalmazni azt a számsort, melyet a bejelentkezési felületen begépelve beléphettek az online számlátokba. A bejelentkezési felület a honlapunk bal oldalán látható „Játékok indítása” nevű modulban lévő „Erste Trader” ikonnal tudjátok elérni. Javasolt az Erstétől kapott email továbbítása a csapattársaknak, valamint a számsor biztos helyre való feljegyzése is.

User ID: 123456
Password: megadott jelszó

 

A regisztráció és bejelentkezés után a csapatok a saját számlájukat láthatják, ennek a terhére végezhetnek kereskedési tevékenységet. A verseny kezdetéig nyugodtan gyakorolhatnak, a verseny kezdetekor visszaáll a kezdő egyenleg.
 
A verseny mindkét részén indulni kell. Amelyik csapat csak az egyik helyen regisztrál, vagy csak az egyik helyen mutat aktivitást, azt nem zárjuk ki, de nem juthat be az elődöntőbe!
 

 
2.2. Selejtező
2012. október 29 – 2012. január 16.
 
 
2.2.1.Selejtező felépítése
A selejtező részei:
A)     Tesztek, szimulációk
A selejtező során két alkalommal kerül majd sor tesztfordulóra. A teszt online zajlik, webes felületen, nyomógombos rendszerrel, a www.kebaverseny.hu oldalról elérhető Ilias versenyfelületen. A tesztek csak a kijelölt időpontokban lesznek elérhetőek és csak a regisztrált játékosok láthatják. Az egyes kérdésekhez 4-4 lehetséges válasz tartozik, ebből egyet kell majd megjelölni. A kérdések alapvetően szövegesek, de felbukkannak majd képek, ábrák és filmrészletek is, a lehetséges válaszlehetőségek ezekhez fognak kapcsolódni. Az egyes tesztek kitöltése után, követve az Ilias könnyen átlátható protokollját,  az „elküld” gombra kattintva küldhetitek el a válaszaitokat.
 
Javasoljuk, hogy egyszerre egy gépen nyissátok meg a tesztsort. Ha több gépen is megnyitjátok, elképzelhető, hogy a rendszer „összezavarodik”. Ez igaz a verseny többi részére is igaz!
 
A tesztfordulókhoz való felkészüléshez az „Ajánló” menüpontban lesznek felsorolva az ajánlott irodalmak, emellett rendelkezésetekre állnak a „KEBA Akadémia” menüpontban publikált két képregényszerű e-book és a 2010-es és a 2011-es verseny szimulációi is. A képregények szöveges tartalmaihoz erősen kapcsolódnak majd a tesztsorok feladatai, de a 2012-es versenyszimuláció témái is.
 
 A selejtező másik fontos részei az interaktív szimulációk. A szimulációk videós technikával rögzített interaktív szerepjátékok, ahol a csapatoknak egy üzleti témájú történet során kell meghozniuk a megfelelő döntéseket. A válaszok értékelve (pontozva) lesznek. A szimulációk, a teszthez hasonlóan, csak a megadott időpontokban lesznek elérhetőek. A már említett e-book-ok a szimulációkat minél jobb kitöltéséhez is segítséget nyújtanak! Az előző évek szimulációi szintén elérhetőek a „KEBA Akadémia” menüpontban, lehetőséget adva a gyakorlásra. A 2010-es és a 2011-es szimulációk során a videóablak felett (2010), vagy jobbra lent (2011) láthatjátok az egyes döntések után kapott pontszámotokat is.
 
 
B)     Tőzsdejáték
A tőzsdejáték felületét az Erste Befektetési Zrt. biztosítja. A verseny honlapján található link segítségével lehet a játékfelületet indítani. Minden csapat kap 50.000 virtuális dollárt. Ezzel szabadon gazdálkodhat a tőzsdejáték végéig, azaz 2012. január 16-ig. A tőzsdei kereskedési felület használatáról, az egyes termékek jellemzőiről részletesebb tájékoztatást ad az Erste Trader saját oktatói felülete, illetve a www.kebaverseny.hu honlapon lévő ismertetők is. Fontos, hogy az egyes ügyletek után a rendszer (virtuális) jutalékot számol fel, ezzel a csapatoknak mindenképp kalkulálniuk kell (túl kicsi értékű megbízás esetén a jutalék aránytalanul magas lehet a fix minimumdíj miatt).
Az 50.000 virtuális amerikai dollár felhasználásról a csapatok maguk dönthetnek: fektethetnek egy részvénybe, fektethetnek egy adott tőzsdén néhány részvénybe, de akár több tőzsdén is kereskedhetnek párhuzamosan. A részvénykereskedésen kívül elérhető lesz a határidős piac (futures) és a forex (devizakereskedés) is. Utóbbiak rendszerint nagy tőkeáttétellel működnek, emiatt a kockázatuk is jelentősebb, így kellő óvatosságot javaslunk!
 
Annak a kiválasztásához, hogy milyen részvényeket, etf-eket ill. majd később határidős termékeket válasszunk, támpontot jelenthetnek a hazai és a külföldi online lapok, például: www.portfolio.hu, www.marketwach.com, www.yahoo.finance.com – és az Erste hírlevelei.
 
Mivel a kereskedés külföldi tőzsdéken folyik, ezért az adott devizában kell folytatni a kereskedést, jan. 16-án viszont a dollárban számolt eredmény lesz a döntő (a program automatikusan nyilvántartja majd a vagyont dollárban is, azaz január 16-án csak ezért felesleges devizát váltani). Így a részvényekben rejlő kockázat mellett a játékosoknak számolni a kell a devizakockázattal is (azaz, lehet, hogy egy euróban nevesített részvénnyel elért, látszólag jobb eredmény alatta marad egy dollárban nevesített részvényen elért eredménnyel szemben, vagy fordítva.).
 
Az Erste Traderbe történő regisztráció után a csapatok azonnal használhatják az Erste Trader rendszerét, kipróbálhatják az egyes funkciókat, kereskedhetnek. A játék kezdetekor az egyenleg visszaáll az eredeti állapotba (50.000 USD).
 
A tőzsdejáték során érdemes kereskedési naplót vezetni, (papíron, vagy excelben) a verseny további részei (elődöntő, döntő) során ugyanis a tőzsdejátékhoz kapcsolódó feladatokkal (is) találkoznak a versenyzők.
 
Fontos, hogy a selejtező mindkét részén (azaz a teszteken, szimulációkon és a tőzsdejátékon is) indulni kell.
 
Az elődöntőbe kerül az Ilias felületén futó verseny (tesztek és szimulációk) 1-10. helyezettje, valamint az Erste felületén futó tőzsdejáték 1-10. helyezettje. Viszont az a csapat, amely csak a selejtező egyik felén mutat aktivitást, nem juthat be az elődöntőbe, helyezésétől függetlenül.
 
Fontosnak tartjuk az iskolák közötti esélyegyenlőség elvét is, emiatt egy iskolából maximum három kettő csapat kerülhet az elődöntőbe a selejtező Ilias-os részéből. Természetesen a versenyre bármennyi csapat regisztrálhat egy adott iskolából, de így egymással is rivalizálniuk kell. Amennyiben egy adott iskolából pl. négy csapat is bekerül az Ilias felületén futó verseny első tíz helyezettje közé, akkor a leghátrébb végző csapatok helyett a 11-12.. helyezett csapat kerül be az elődöntőbe. AZ Erste Trader felületén futó verseny kapcsán ilyen korlátozás nincs.
A szabály bevezetésére azért volt szükség, hogy a verseny elődöntőjéből és döntőjéből a kevesebb csapatot indító iskolákat ne tudják „kiszorítani” a sok csapatot indító iskolák.
Amennyiben valamelyik csapat mind az Ilias rangsorban, mind az Erste Traderen folyó versenyben bekerül a top 10-be, abban az esetben abból a részből jut tovább, ahol jobb helyezést ért el.
 
Az egyes fordulók időpontjáról és a maximális pontszámokról az alábbi táblázat tájékoztat:
 
 A selejtező menete
Tesztek és versenyszimulációk
Pontszám
Tőzsdejáték
2012. 09. 20 – 10. 28.
Regisztráció
 
• A verseny 2012. 10.29-től 2013. 01. 16-ig tart
 
• Indulás: 50.000 virtuális dollár
 
 
 
 
2012. 11. 07. (szerda) 15-17 óra
1. teszt (általános pénzügyi és alapvető értékpapírpiaci témában – POP forduló)
20
2012. 11. 21. (szerda)
Versenyszimuláció – 1. rész
16
2012. 12. 12. (szerda)
Versenyszimuláció – 2. rész
14
2013. jan. 16.
2. teszt: értékpapírpiaci témák és aktualitások
20
 
 
2.2.2. Elődöntő
2012. február eleje
Az online feladatok kapcsolódni fognak a selejtező feladataihoz (benne a tőzsdejátékhoz is!) és egyben a döntőhöz is. Várhatóan nemcsak a már megszerzett ismereteitek, hanem kreativitásotok is sokat fog számítani. A részletekről 2011 elején tájékoztatunk benneteket. A selejtező és az elődöntő eredményei alapján kerülhetnek a csapatok a döntőbe.
Az elődöntős csapatokkal a versenybizottság skype-on is felveszi a kapcsolatot.
 
 
 
2.2.3. Döntő
2012. február vége
A döntő helyszíne várhatólag a Nemzetközi Bankárképző Központ épülete lesz. A döntő feladatai között lesznek olyanok is, amely a verseny korábbi szakaszaihoz (pl. szimulációk, tőzsdejáték) kapcsolódnak. A zsűriben – a verseny hagyományaihoz híven – neves, a pénzügyek világában mozgó személyek foglalnak majd helyet (BÉT, KELER vezetők, brókerházak vezetői, elemzői)
 
A versenybizottság fenntartja a jogot, hogy előre nem látható körülmények esetén módosítsa az egyes fordulók időpontját és a lebonyolítás módját!
 
 
3. Nyeremények 
 
Fontosnak tartjuk, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatok (és tanáraik) munkáját megfelelően díjazzuk. A nyeremények egyrészt szakmai jellegűek, másrészt értékes és egyedi tárgynyereményeket is kapnak a döntőbe jutott diákok.
 
3.1. A felvezető játékkampány díjazása
  • A felvezető játékkampány két részből áll:
  • kvíz – a legjobb eredményt elérő diákok az XTB Magyarország „arany” pendrive-ját kapják
  • a „Beshortolt ábrándok” című játék fődíja pedig egy BlackBerry® Curve™ 9320 telefon a Research In Motion® felajánlása révén.
 
3.2. Fordulónyeremények!

  • A selejtező négy fordulójának győzteseit külön-külön is jutalmazzuk. (Amennyiben az adott fordulóban több csapat is holtversenyben áll, abban az esetben a leggyorsabb csapat nyeri a fordulónyereményeket)
 
 
A döntő díjazása (fődíjak)
 
1. helyezett csapat:
  • A 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamon való ingyenes részvétel (jelenlegi ára 317.500 Ft). A BÉT belső szabályzata szerint minden brókercég, amely a BÉT-en akar kereskedni, rendelkeznie kell minimum egy olyan szakemberrel, aki rendelkezik tőzsdei szakvizsgával.)
  •  brókercégnél (Erste Befektetési Zrt.) töltött egyhetes nyári gyakorlat
  • tárgynyeremény: BlackBerry® Bold™ 9790-as okostelefon minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
  • Látogatás pénz-és tőkepiaci intézményekben (Budapesti Értéktőzsde, Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.)
2. helyezett csapat:
  • Tőzsdei témájú tanfolyamon való részvétel az Erste Befektetési Zrt. és partnere, az Investidea jóvoltából
  • brókercégnél (XTB Magyarország) töltött szakmai gyakorlat
  • tárgynyeremény: egy-egy tablet minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
3. helyezett csapat:
  • egy-egy 16 GB-os pendrive minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
4. helyezett csapat:
  • egy-egy nagy kapacitású pendrive minden csapattag
  • szakkönyvcsomag
5. helyezett csapat:
  • egy-egy nagy kapacitású pendrive minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
!! Különdíj: Vitorlázás partnerünk, az XTB Magyarország felajánlása révén!
 
 
Egyéb nyeremények, díjak:
  • A döntőbe és az elődöntőbe jutott csapatok tagjai megkapják a BÉT által összeállított ajándékcsomagot.
  • Minden döntőbe jutott csapat felkészítő tanára díjazásban részesül (választható ajándékutalványok 50.000 Forint értékben az 1. és 30.000 Forint értékben a 2. helyezett csapat tanárának, egyéb nyeremények a 3-4-5. csapat felkészítő tanárának).
  • legeredményesebb iskolák (csapatok által elért összpontszám) különdíjban részesülnek*
  • A legjobb határon túli iskola csapata különdíjban részesül (amennyiben legalább az elődöntőig eljut). A különdíj egy néhány napos magyarországi látogatás, melynek költségeit a verseny szervezője állja.
*Az egyes iskolák csapatai által a selejtezőben elért pontszámokat összeadjuk. Az egyes iskolák bármennyi csapatot indíthatnak, a szervező viszont fenntartja magának a jogot, hogy megbizonyosodjon az adott csapatok és azok munkájának valódiságáról. Amennyiben kiderül, hogy egyes csapatok nem önállóan működtek, az adott iskola természetesen nem lesz jogosult az iskolanyereményre.
 
A nyereménylista előre nem látható körülmények esetén módosulhat (a korábbi években mindig bővült a szeptemberi publikáláshoz képest).
 
A versennyel kapcsolatos információk a verseny folyamán frissülhetnek, erről a verseny honlapján lehet tájékozódni. Amennyiben sem itt, sem a verseny honlapjának információs menüpontjai segítségével nem találsz választ a kérdésedre, felteheted azt a keba@brokerkepzo.hu címen vagy a 06 70 222 4240-es számon.
 
 
2012. szeptember
Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük