banner

Nyeremények 2014

Szerző:
NYEREMÉNYLISTA – 2014
 
 
 
Fontosnak tartjuk, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatok (és tanáraik) munkáját megfelelően díjazzuk. A nyeremények egyrészt szakmai jellegűek, másrészt értékes és egyedi tárgynyereményeket is kapnak a döntőbe jutott diákok.
 
 
1. A Facebook-on futó Tőzsde-kvíz (2014. szeptember) díjazása
  • kvíz – a legjobb eredményt elérő játékos nyereménye egy 10′ TOSHIBA táblagép!

 bagoly

 
A Verseny döntőjének díjazása (fődíjak)
 
1. helyezett csapat:
  • A 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamon való ingyenes részvétel (jelenlegi ára 317.500 Ft). A BÉT belső szabályzata szerint minden brókercég, amely a BÉT-en akar kereskedni, rendelkeznie kell minimum egy olyan szakemberrel, aki rendelkezik tőzsdei szakvizsgával.)

  • brókercégnél (Erste Befektetési Zrt.) töltött szakmai gyakorlat. (Az alábbi képen a 2010/11-es verseny győztes diákjai, Koós Jonathán (ül), Szirbek Ádám és Baranyi László (állnak) láthatóak.)

  • tárgynyeremény: Samsung táblagép az első helyezett csapat tagjai számára az Erste Bank felajánlása révén. 

 

 

  • szakkönyvcsomag
  • Látogatás pénz-és tőkepiaci intézményekben (Budapesti Értéktőzsde, Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.).
 
2. helyezett csapat:
  • A 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam egy modulján való ingyenes részvétel
  • Látogatás a Concorde Értékpapír Zrt-nél
  • tárgynyeremény: egy-egy táblagép minden csapattag számára.

bagoly bagoly bagoly

 

 

 

 

 

 

  • szakkönyvcsomag
 
3. helyezett csapat:
 
4. helyezett csapat:
  • egy-egy speciális „survivor” pendrive minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
 
5. helyezett csapat:
  • egy-egy nagy kapacitású pendrive minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
 
Egyéb nyeremények, díjak: 
  • A döntőbe és az elődöntőbe jutott csapatok tagjai megkapják a BÉT által összeállított ajándékcsomagot.
  • Minden döntőbe jutott csapat felkészítő tanára díjazásban részesül. Az 1. helyezett csapat tanára választható ajándékutalványt nyer 75.000 Ft értékben, VAGY a 100 órás, tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamon való ingyenes részvétel lehetőségét. A tőzsdei szakvizsga a Budapesti Értéktőzsde által megkövetelt vizsga azon brókercégek számára, amelyek a BÉT-en akarnak kereskedni. Ugyanakkor a tanfolyam azoknak is ajánlott/hasznos, akik nem kívánnak brókerként elhelyezkedni, hanem „csak” egy átfogó képet szeretnének kapni az értékpapírok és a tőzsde világáról. A tanfolyami órákat a KEBA elnökén kívül a BÉT, a KELER, az ÁKK, az MNB és több brókercég vezető tisztviselői, képviselői tartják. A 2. helyezett csapat tanára választható ajándékutalványt nyer 50.000 forint értékben.
  • A Concorde Értékpapír Zrt. különdíja egy értékes ajándékcsomag egy általuk kiválasztott diák számára
  • A legjobb határon túli iskola csapata különdíjban részesül (amennyiben legalább az elődöntőig eljut és abban részt vesz). A különdíj egy néhány napos magyarországi látogatás, melynek költségeit a verseny szervezője állja.
 
 
A nyereménylista előre nem látható körülmények esetén módosulhat (a korábbi években mindig bővült a szeptemberi publikáláshoz képest).
 
A versennyel kapcsolatos információk a verseny folyamán frissülhetnek, erről a verseny honlapján lehet tájékozódni. Amennyiben sem itt, sem a verseny honlapjának információs menüpontjai segítségével nem találsz választ a kérdésedre, felteheted azt a keba@brokerkepzo.hu címen vagy a 06 70 222 4240-es számon.
 
 
2014. szeptember
Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük