banner

Iskolai eredmények

Szerző:

Tisztelt Iskolák, tisztelt Tanárok és versenyző csapatok!

A KEBA 2011/12-es értékpapírpiaci versenyének két teszt- és két szimulációfordulója után kialakult az iskolák rangsora is. Az iskolák pontszámait az adott iskolák által indított csapatok pontszámainak összeadásával kaptuk meg.

Köszönjük a felkészítő tanároknak a csapatszervezésben, a versenyekre való felkészítésben, az iskoláknak pedig a versenyhez szükséges technikai infrastruktúra biztosításában nyújtott segítséget. Partnerünk, az Erste Befektetési Zrt. jóvoltából a három legeredményesebb iskolának összesen 8 db számítógépet* tudunk biztosítani: az első helyezést elért győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola 4, míg a második helyen végzett zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola 2 és a harmadik helyet megszerző kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium szintén 2 gépet nyert.

A három iskolának és az ott dolgozó kollégáknak gratulálunk, mint ahogyan a többi, szintén kiemelkedő eredményt elérő intézménynek is.

  iskola

pontszám

város felkészítő tanár(ok)
1. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola 959 Győr Tóth László
2. Csány László Közgazdasági Szakközépiskola        521 Zalaegerszeg Tóth Béla,    Tóth Zsuzsanna   
3. Jurisich Miklós Gimnázium 491 Kőszeg Kiss Zoltán
4. Dr. Mező Ferenc-Thúry György Gimnázium és Szakképző  Iskola 412,5 Nagykanizsa Bernáth Miklós, Halászné Végh Ilona   
5.

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola

411 Abony Vígh Krisztián
6. Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági SZKI 364,5 Budapest Kovács Marianna, Székely Júlia, Pethő Irén
7. Tóth Árpád Gimnázium 333,5 Debrecen Suba István,  Dr. Kovács Gyula
8. Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola 326,5 Eger Fehér Bence,  Veszprémi Ildikó, Poórné, Táncsics Gyöngyi
9. Megyervárosi Iskola Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 284 Pécs Páhi Zsuzsanna
10. SZKKVSZI Kőrösi József Tagintézménye 270 Szeged Hődör Attila       

Az alábbi listában látható iskolák mellett természetesen sok más iskola is indított számos csapatot, az ő munkájukat is köszönjük!

A versenyre a határon túlról is több iskola nevezett, esetenként több csapattal is. Közülük – többek között – a vajdasági Ivan Saric Műszaki Iskola és a székelyföldi Zeyk Domokos Iskolaközpont csapatai értek el jó eredményeket, így nekik szintén gratulálunk.

A számítógépeket elnyerő iskolákat kérjük, lépjenek velünk kapcsolatba a keba@brokerkepzo.hu címen.

*A 8 (használt) számítógép billentyűzettel és egérrel, de monitor nélkül értendő.

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük