banner

FB

Szerző:
KEBA Admin

Fekete Botond, volt aszódi "Petőfis" diák, KEBA-győztes csapattag, jelenleg egyetemi hallgató. Boti a verseny után is kapcsolatban maradt a KEBA-val, jelenleg a verseny FB-lapjának egyik adminja.

 

Akit kicsit is érdekel a gazdaság , a tőzsde, na meg a pénz,annak egy remek alkalom, hogy összemérje tudását a vele hasonló érdeklődésű fiatalokkal. A versenyre való felkészülés során komoly ismeretekre lehet szert tenni, amit leginkább az a vágy hajt, hogy bizonyíthassuk, hogy mi jobbak vagyunk, jobban értünk a „pénzcsinálás” művészetéhez. Ezen felül a más versenyeken csak jól csengően hangzó értékes nyeremények, itt tényleg értékesek. Az itt elnyert tanfolyam tartalma sokban hasonlít a Gazdasági Főiskola tárgyainak anyagával, így egymást elősegítve, könnyebben haladtam és gyorsabban felfogtam a dolgokat. A verseny óta szinte napi kapcsolatban vagyok az akkori riválisokkal, és ma már barátokként osztjuk meg az újabb és újabb tőzsdei tapasztalatainkat. Van aki azóta saját céget alapított, mások brókerként dolgoznak és olyan is van aki még mindig próbál túljutni a brókervizsgán.

Egy dolog biztos, hogy mindig jó benyomást lehet kelteni egy KEBA versenyen szerzett BÉT tollal. J

 

Cikkkategóriák:
Élménybeszámolók

Mondja el véleményét

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KEBA menü