banner

Elődöntő – 2018, eredményhirdetés

Szerző:
KEBA admin

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok!

A 2017/18-as Tőzsdejáték középiskolásoknak elődöntője rendben lezajlott.

Az esszék időben megérkeztek, köszönjük. Nagyon sok igen színvonalas művet olvashattunk, tényleg lebilincselő, ahogy leírtátok a szakmai és személyes élményeiteket. A különbségtétel emiatt is nehéz volt, de azért már első látásra is volt pár, amely kiemelkedett a többi közül és az is látszott, hogy volt pár olyan is, amely a csekély kereskedési aktivitás miatt nem lehetett túl mély. 

Február 14-én lezajlott a tesztforduló is. Ahogy előre és menetközben is jeleztük, a teszteket manuálisan is javítottuk, hiszen a nyílt kérdések esetén előfordulhatott (és elő is fordult), hogy egy jó választ rossznak értékel a program. Pl. az Amazon vs Netflix kérdésnél az is jó, ha a válasz 6, vagy 6X, vagy hatszoros, stb., stb. Emellett egy feleletválasztós kérdésnél (“Melyik piac emelekedett a legtöbbet 2017-ben”) is belenyúltunk a pontozásba, a program által helyesnek vélt válasszal szemben a koreai és a lengyel piacot fogadtuk el jónak. A teszteredmények is elég szorosak lettek, de azért sikerült úgy beállítani a teszt nehézségét, hogy itt is érzékelhető különbségek alakuljanak ki.

Mindezek következtében a következő csapatok jutottak be a Tőzsdejáték középiskolásoknak országos döntőjébe:

 

Arpad&Harmat Fund (Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Budapest)

LeVeraGe (Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény)

Részvényhuszárok (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium)

Sekler-Trade (Tamási Áron Gimnázium, Székelyudvarhely) 

Stratton Oakmont INC (SZOSZSZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma)

 

Amennyiben valamelyik csapat visszalép, a helyére a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium Senkik csapata kerül.

 

A döntő menetéről felkerült már a honlapra egy rövid cikk, de ma (02. 19.) emailben és/vagy telefonon is felvesszük a csapatokal a kapcsolatot.

 

A többi csapat most nyilván csalódott, ami teljesen reális, hiszen több másik csapat is kiváló teljesítményt nyújtott és mindenki nyerni akart – viszont a döntőbe csak 5 csapat kerülhetett be. 🙁 Bízunk abban viszont, hogy az országos elődöntős eredmény mellett a verseny néhány hónapja során megtanult ismeretek, képességek hasznosak lesznek a jövőben, legyen szó akár pénzügyi vetélkedőről, a jövőbeli valódi személyes pénzügyekről, vagy bármilyen projektjellegű munkáról, hogy hogyan kell felosztani a munkát és egyúttal hogyan kell csapatként együtt dolgozni.

Tehát minden elődöntős csapatnak gratulálunk! A végzősöknek sok sikert kívánunk a vizsgáikhoz, a többiek pedig térjenek vissza jövőre és mutassák meg, hogy a döntőben a helyük. A most búcsúzóknak hamarosan postázzuk az elődöntős nyereményüket, az 5 döntősnek pedig a döntő során adjuk át.

 

Cikkkategóriák:
Hírek

Hozzászólások lezárva.

KEBA menü