banner

Elődöntő

Szerző:

Az elődöntő – a selejtező egyes fordulóihoz hasonlóan – online fog zajlani és több elemből tevődik össze:

1. Teszt: február 08. 1500 – 1700.
A teszt során 20 pontot lehet szerezni.

2. Esszé: „Találkozásom a tőkepiacokkal” Beküldési határidő: február 13. 24 óra.

Az esszére maximum 20 pontot lehet kapni.

Emellett a selejtezőből hozott pontok is beleszámítanak az elődöntő eredményébe.

A hozott pontok számítása:
A selejtező adott részében 1. helyezett csapat 5, a 2. helyezett 4 pontot kap, onnan lefelé pedig 3,5, 3, 2,5, stb. pontot visznek tovább a csapatok, figyelembe véve az Ilias fordulók során sok esetben kialakult holtversenyt is. Minderről az alábbi táblázat tájékoztat:

Úgy véljük, hogy a selejtezőben legjobban szereplő csapatok joggal élveznek némi előnyt, ez az előny azonban messze nem olyan mértékű, amely lefutottá tenné az elődöntőt!

1. Teszt
Február 08-án sor kerül egy újabb online tesztfordulóra. A felkészüléshez a selejtező során megadott forrásokat javasoljuk, illetve néhány plusz forrás is hamarosan felkerül a honlapunk „Ajánló” rovatába. Az elődöntő tesztje stílusában hasonló lesz, mint a selejtező 2. tesztje, azaz a kérdések helyes értelmezéséhez és megválaszolásához az elméleti tudás mellett mindenképpen hasznos, ha a csapatok tájékozottak a (közel)múlt pénz-és tőkepiaci eseményei kapcsán. Külön felhívjuk a figyelmet a hazai tőkepiacra és azon belül a Budapesti Értéktőzsdére és az ott szereplő vállalatokra is.
A teszt annyiban nehezül majd, hogy a már megszokott egyszerű feleletválasztós kérdések mellett már kérdéstípusok is szerepelnek majd. Például párosítás, sorrendbe rakás, de nyílt kérdések is – utóbbinál a csapatoknak úgy kell megadni (beírni) a választ, hogy nem állnak rendelkezésére előre megadott válaszlehetőségek.

2. Esszé
Február 13-ig kell elkészíteni és emailben elküldeni egy esszét, melynek témája (címe):

„Találkozásom a tőkepiacokkal”
Az esszében az Erste Trader rendszerén keresztül folytatott kereskedéseket kell megírni, az alábbi szempontok figyelembevételével:
•   A kereskedései stratégia és annak esetleges változása
•   Az egyes befektetések indoklása, itt kiemelt hangsúllyal a legsikeresebb és legkevésbé sikeres ügylet tárgyalása
•   Hibák, tanulságok

Természetesen mivel az egyes csapatok kereskedése más-más volt, emiatt az esszé jellegének sem kell egyformának lennie. Pl. annak a csapatnak, amely 100 ügyletet bonyolított le, felesleges minden ügyletéről külön-külön írni. Ehelyett tömbösíteni lehet a hasonló ügyleteket vagy a kiemelkedő és a számlaeredmény szempontjából fontos ügyleteket lehet kiemelni, de más megoldások is lehetségesek. Az indoklások, magyarázatok is többféle jellegűek lehetnek, az adott csapat kereskedési stílusától, elemzési módszerüktől függően. Az értékelésnél nem a játék korábbi részében elért hozam számít majd, hanem a logikus érvelés, a megfelelő tájékozottság.

Az esszé értékelése során az alábbi szempontokat fogjuk figyelembe venni:

Szakmaiság: Az esszé mennyire fogja át az esszé címében magadott témát; az egyes megállapítások mennyire szakszerűek, az indoklások mennyire széles körűek és megalapozottak? Fundamentális érvekkel és/vagy hírekkel és/vagy technikai elemzésekkel mennyire alátámasztottak? Tartalmaz-e az esszé egyéni meglátásokat? A fogalmak használata mennyire szakszerű?

Ábrahasználat: Az esszé tartalmaz-e ábrákat/táblázatokat/adatsorokat és ezek szervesen kapcsolódnak-e a szöveghez?

Stílus, szerkezet, külalak: Az esszé megfelelően tagolt-e, mentes-e helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól; az alkalmazott nyelvi stílus illik-e a tartalomhoz?

Az értékelés során az esszéket az Erste Traderből kinyert adatokkal is összevetjük.

Az esszé formai követelményei:
•    Terjedelem: minimum 5, maximum 10 oldal (amibe a borító, az irodalomjegyzék és a függelék nem számítanak bele)
•    Szövegszerkesztés: 1,5-ös sorköz, oldalszámozás, előlap (borítólap), rajta a csapat és a csapattagok, benne a felkészítő tanár és az iskola nevével.
•    Irodalomjegyzék: Természetesnek vesszük, hogy a csapatok számos külső anyagot felhasználtak, már a selejtező során is, viszont ezeket az esszében csak a forrás helyének pontos megjelöléssel használhatják fel – a megjelölés lehet az adott oldal lábjegyzetében vagy az esszé végén összegyűjtve. FIGYELEM! Amennyiben valamelyik csapat nem tartja be az idézés szabályait, illetve gyakorlatilag más szerzők műveit nyújtják be a maguk nevében, azt a versenybizottság plágiumnak minősíti és a csapatot kizárja a versenyből.
•    Függelék: Itt kérjük, hogy a csapatok táblázatos formában adják meg ügyleteiket – mit, mikor vettek vagy adtak el, mekkora volt a nyereség/veszteség. A verseny során kereskedési naplót kellett vezetni, de kérésre elküldjük az Erste Trader által mentett adatokat.

A beküldött esszét a csapatnév alapján nevezzétek el. Például: Tőzsdecápák_Találkozásom a tőkepiacokkal.doc.
Továbbá kérjük, hogy magában az emailben adjátok meg azokat az elérhetőségeket (email és mobiltelefon), amelyen keresztül biztosan kapcsolatba tudunk veletek lépni.

Az esszét a keba@brokerkepzo.hu címre kérjük elküldeni. (Postai verzió nem szükséges.) Beküldési határidő: február 13. 24 óra

Az elődöntőből a döntőbe való továbbjutás módja:

A selejtezőből hozott pontok: 0-5 pont.
Az esszére kapható maximális pontszám 20 pont.
A tesztre kapható maximális pontszám 20 pont.

A döntőbe az az 5 csapat kerül, amely a selejtezőből hozott pontok,  esszé és a teszt összesített eredménye alapján az 1-5. helyen végez.

Figyelem! Új információk!

A versenybizottság úgy határozott, hogy a döntőbe egy iskolából maximum két csapat kerülhet be. Ez azt jelenti, hogy pl. ha egy adott iskolából érkező csapatok pl. az 1., 4., és 5. helyet szerzik meg az online elődöntő során, akkor csak az 1. és a 4. helyen végzett csapat juthat a döntőbe, az 5. helyezett csapat helyett a sorrendben következő, másik iskolába járó diákok kapnak lehetőséget. Mindezt az iskolák közötti esélyegyenlőség megvédése miatt gondoljuk szükségesnek.

Mivel az selejtező is rendkívül szoros eredményeket hozott, ezért szükséges annak a rögzítése is, hogy mi történik olyan esetben, amikor a pontszámok alapján nem eldönthető, hogy melyik a döntőbe kerülő öt csapat. Az ötödik helyen/helyért kialakuló holtverseny (pl. ha az 5. helyen holtversenyben kettő vagy több csapat áll) esetén a beküldött esszé pontszáma alapján fog eldőlni a továbbjutás. Ha ez is egyenlő lenne, akkor az Ilias selejtező fordulók alapján szerzett összpontszám fog számítani.

Az elődöntő eredményhirdetése várhatóan február 17-én lesz.

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük