Az összes poszt a következőben: Korábbi versenyek

Képek a 2016-os brókeri programokról

Szerző:

A 2015/16-os verseny 1. helyezett csapata, a Mesterhármas (Kosztyu Konrád, Szekeres Dániel és Sárváry Krisztián) az Erste Befektetési Zrt-nél töltött el 3 napot.

 

A 2015/16-os verseny 2. helyezett csapata, a Kőszeg Vikings (Simon Bence, Mórocz Dániel és Berta Zoltán) a Concorde-nál járt:

1 év
67
0 0

Trógerbrókerek – 2016

Szerző:

BUDAPESTI NYEREMÉNY UTAZÁS

Tróger Bróker csapat

Az tőzsdejáték által nyújtott nyereményutazás 2016.08.22-től 2016.08.25-ig tartott. Három fős csapatunkkal, valamint Viakter Blanka felkészítő tanárnővel, vonattal érkeztünk meg Budapestre. A vasútállomáson várt bennünket Kárpáti István, aki ismertette a nevezetesebb útvonalakat a városban.

Mivel az idő elég csapadékos volt, nem nagyon tudtunk kimozdulni a szállásunkról, csak a közeli Aréna Plazába látogattunk el. Lefekvés előtt részletesen elterveztük, hogy milyen nevezetességeket szeretnénk megnézni a következő napokban.

Kedd reggel már a nap meleg sugaraira ébredhettünk, és neki indulhattunk az az napra kitűzött útvonalaknak. Az első állomás a Parlament volt. A megbeszélt időpontnál kicsit előbb érkeztünk és kívülről csodálhattuk meg az épület sajátos stílusát, a körülötte lévő szobrokat. A parlamentet őrző katonák nagyon felkeltették a figyelmünket, azzal ahogy váltották az őrséget és meneteltek a zászló körül. Kárpáti István érkezésével bementünk az épületbe. Kapott mindenki egy fülhallgatót, melyen keresztül hallottuk az idegenvezető ismertető szavait. Elmondták, hogy az Országház építésénél nem vették figyelembe az anyagiakat és 22-23 karátos aranyból, mintegy 40 kilogrammot használtak fel. Az egyik legszebb parlamentnek tartják. Igyekeztek hazai anyagokból kiépíteni az épület belsejét, de más országokból is hozattak különféle márvány fajtákat. Megtekinthettük a híres magyar koronát, és a rajta álló, görbe keresztet, melynek története még ma is csak rejtély és találgatás. A koronát négy katona őrizte öt órás váltásokkal. A Magyar Országház egyik legnagyobb sajátossága a ház fűtési és szellőztetési rendszere, ami a maga korában, Európában az egyik legmodernebbnek számított. Némi megújítás után ma is tökéletesen működik.

 

 

A Parlament látogatása után a híres Terror Háza Múzeum volt a következő állomás. A múzeum közepén megtekinthettünk egy 20. századbeli tankot. Az épület emeletekre volt osztva és a kornak megfelelő bútorokkal és kellékekkel volt berendezve. Több videó felvételt is megnézhettünk a kommunizmusbeli borzalmakról és az emberek szörnyű sorsáról.

A múzeum legérdekesebb része mégis csak a pince volt, ahol az embereket kínozták, vagy akár meg is ölték őket. Kicsit beleélhettük mi is magunkat, mert a zárkákban és kínzó kamrákba mi is bemehettünk.

Elszörnyedve jöttünk ki a múzeumból, de ezután elindultunk kiválasztani az ebéd elfogyasztásához legmegfelelőbb helyet és a választásunk a fiatalok körében ismert Tibi atya gyorséttermére esett, ahol gyrost ebédeltünk.

 

 

A hangulatunk és a kedvünk máris vidámabbra fordult és már mentünk is a következő megállóhoz, ami a budai vár volt. A várhoz gyalog mentünk és útközbe gyönyörködhettünk a csodálatos tájképben. Amikor felértünk rengeteg turistával találtuk szembe magunkat. Több nevezetes szobrot láthattunk. A nagy séta után megpihentünk az egyik kis parkban, itt sajnálattal hallottuk, hogy István úr nem tud tovább velünk tartani így hát elbúcsúztunk tőle. A pihenő után pedig visszaindultunk a szállásunkra. A metró igénybevételével elmentünk bevásárolni és megvacsorázni megint csak az Aréna Plazába. Megterveztük a következő napot is és aludni tértünk.

Szerda reggel ismét egy csodaszép nap elé néztünk. Korábban keltünk a megszokottnál, hiszen fél tizenegyre volt megbeszélt időpontunk az Erste Bankban. Maga az épület elég messze volt a szállásunktól így igyekeztünk minél előbb elindulni, hogy ne késsünk. Kissé bizonytalanok voltunk a beszélgetés előtt mivel nem tudtuk pontosan mire számítsunk.

 

 

Mikor a hosszas városi közlekedés után végre megláttuk a kék ,,Erste Bank” felíratott egy hatalmas irodaház tetején kétségünk sem volt afelől, hogy jó helyen járunk. Azonnal csináltunk az épület előtt pár fotót. Miután bejelentkeztünk a recepción, rögtön felmehettünk az épület 8. emeletére ahol az Erste Befektetési Zrt. található. A liftből kilépve magával ragadó dunai táj fogadott bennünket, gyakorlatilag majdnem egész Budapest a lábaink előtt hevert. Ekkor már gondoltunk, hogy innen nem akármilyen élménnyel fogunk távozni. Bevezetek minket a részleg konferencia termébe, ahol egy nagy kerek asztalnál vártuk, hogy megérkezzenek a döntős csapatok. Addig volt alkalmunk bemutatkozni illetve pár szót váltani egy ottani dolgozóval. Miután megérkezett mindenki, elkezdődött az előadás, amelyet részlegvezetők tartottak nekünk, ami a végére egy tanulságos beszélgetésbe ment át. Volt szerencsénk beszélgetni Breczk Zoltánnal, aki az Erste befektetési szolgáltatások igazgatója. Sikerült nagyon sok érdekes és hasznos információt megtudnunk a tőzsdei rendszerről, mint az ügyfelek, mint a szolgáltató szemszögéből. Mikor körbevezettek minket az osztályon, olyan érzésünk volt mintha egy amerikai tőzsdés filmbe csöppentünk volna. Mindenfelé számítógépek és televíziók voltak, amik arra szolgáltak, hogy minél előbb értesülni tudjanak a legfrissebb pénzügyi eseményekről.

Izgatott állapotban hagytuk el az épületet, hiszen nagyon sok új tapasztalatot és élményt szereztünk ez a pár óra alatt. Annyira megragadott bennünket ez a látogatás, hogy majdnem egész nap erről beszélgettünk.

 

 

Nagyjából délután két óra körül hagytuk el az épületet, de a nap további részében sem tétlenkedtünk. Elmentünk a West End-be megebédelni, majd onnan elsétáltunk a Margit szigetre a Margit hídon keresztül. Maga a sétálás kissé megterhelő volt, de teljes mértékben kárpótolt minket a táj, amellyel utunk során találkoztunk. A Margitsziget is lenyűgöző volt, jó érzés volt látni ennyi beton épület után egy kis természetet is a város közepén. A parkban sokan voltak, leginkább sportoltak vagy sétáltak az emberek, de voltak olyanok is, akik csak leültek a Duna partra kikapcsolódni.

 

 

Miután bejártuk az egész szigetet és megkávéztunk metróra ültünk és ellátogattunk a Hősök terére. Ott sétáltunk, fényképeket csináltunk majd sétáltunk egyet a városligetben, majd meglátogattuk Vajdahunyad várát, amely egy látványos tóparti kastély. A naplementét pedig a tóparton élveztük. így egész jó hangulatban fejeztük be a mozgalmas, tapasztalatokkal teli napot.

 

 

A nap végén eldöntöttük, hogy még bevásárolunk a hazafelé vezető hosszú útra, mivelhogy elérkeztünk a budapesti kiruccanásunk végére.

Összességében elmondhatjuk, hogy ez egy életre szóló élmény volt számunkra, hiszen nagyon sokat tanultunk, láttunk, tapasztaltunk az út során. Mindannyian egyetértünk abban, hogy még visszatérünk ebbe az élettel teli, elragadó városba.

1 év
63
0 0

Döntő 2016

Szerző:

A verseny döntőjére 2016. március 04-én került sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. Az otthon elkészített prezentációk bemutatása után a csapatoknak írásbeli és online feladatokat kellett megoldaniuk, majd szituációs beszélgetést kellett folytatniuk a zsűri egy-egy tagjával.

A zsűritagok a következők voltak:

  • Martin Hajdu György, a Közép-európai Brókerképző Alapítvány elnöke
  • Czirják Gábor, aki a fő szakmai partnert, az Erste Befektetési Zrt-t képviselte.
  • Horváth Tamás (KELER Zrt. Elszámolási osztály)
  • Horváth Valentin (Budapesti Értéktőzsde)
  • Soós Róbert (geopro.hu, portfoliókezelő)
  • Vágó Attila (Concorde Értékpapír Zrt.)
  • Sziládi Péter (régi KEBA döntős versenyző)

 

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

 

1. Mesterhármas (Tatabányai Árpád Gimnázium). A csapat tagjai: Kosztyu Konrád, Szekeres Dániel és Sárváry Krisztián, felkészítő tanáruk Polyóka Tamás

 

Nyereményeik:

  • A KEBA 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamán való ingyenes részvétel (jelenlegi ára 312.500 Ft). A BÉT belső szabályzata szerint minden brókercégnek, amely a BÉT-en akar kereskedni, rendelkeznie kell minimum egy olyan szakemberrel, aki rendelkezik tőzsdei szakvizsgával.)
  • brókercégnél (Erste Befektetési Zrt.) töltött egyhetes nyári gyakorlat
  • tárgynyeremény: táblagép
  • szakkönyvcsomag
  • Látogatás pénz-és tőkepiaci intézményekben (Budapesti Értéktőzsde, Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.)
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről

Polyóka Tamás Tanár Úr nyereménye ezen felül 75 ezer forint értékű ajándékutalvány, VAGY a 100 órás tanfolyamon való ingyenes részvétel.

 

2. Kőszeg Vikings (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg). A csapat tagjai: Simon Bence, Mórocz Dániel és Berta Zoltán, felkészítő tanáruk Kiss Zoltán

Nyereményeik:

  • A 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam egy modulján való ingyenes részvétel
  • tárgynyeremény: egy-egy táblagép minden csapattag számára
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről

 

3. Pénzügyi buborék (Madách Imre Gimnázium, Budapest). A csapat tagjai: Trendafilova Mária, Szuromi Réka és Nemes Melinda, felkészítő tanáruk Varga Mária

Nyereményeik:

  • pendrive
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről

 

4. Ez bajnokság?! (Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium, Kőszeg). A csapat tagjai: Varga Márk, Csák Dominik és Pallagh Máté, felkészítő tanáruk Kiss Zoltán.

Nyereményeik:

  • pendrive
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről

 

5. Tőzsdecápák (Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon, Kazincbarcika) A csapat tagjai: Pál Gábor László, Vizes Gréta és Hárskuti Tamás. felkészítő tanáruk Palcsó László.

Nyereményeik:

  • pendrive
  • szakkönyvcsomag
  • ajándékcsomagok az Erste Befektetési Zrt. és a Budapesti Értéktőzsde részéről

 

Minden csapatból egy kiválasztott csapattag nyerte a Concorde Értékpapír Zrt. által felajánlott könyvjutalmat.

 

Gratulálunk mind az öt csapatnak és köszönjük a tanáraik és iskoláik támogatását! A végzős diákoknak sok sikert a vizsgákhoz, a fiatalabbakat pedig visszavárjuk 2015 őszén! 🙂

 

Nem jutott a döntőbe, de a zentai Trogerbroker csapat nyerte a legjobb határon túli csapatnak járó díjat, a néhány napos magyarországi látogatást.

2 év
249
0 0

DangerAhead

Szerző:

Antal Tibor Kende, a 2014/15-ös KEBA verseny győztes DangerAhead csapat tagjának beszámolója a szakmai nyereményekről: A KELER-BÉT látogatásról és az Erste Befektetési Zrt-nél töltött nyári gyakorlatukról.

 

A versenyen nyert szakmai látogatásaimat először a KELER-nél kezdtem, ahol szisztematikusan bemutatták a cég működését, múltját jelenét és a jövőbeli elképzeléseket. Feltehettem a kérdéseimet Juhász Ágnesnek (aki egyrészt a KELER főtanácsadója, másrészt a verseny egyik bírája is), illetve a többi munkatársnak, így a kérdéseim 100%-a megválaszolást nyert.

A délután a Budapesti Értéktőzsdénél töltöttem, ahol bemutatták a szolgáltatásaikat illetve ismertették a jövőbeli elképzeléseiket. Itt megemlítették, hogy lehet valami nagy dobás a közeljövőben, és a mostani piaci hangulatot elnézve könnyen elképzelhető, hogy az MNB által finanszírozott felvásárlásra gondoltak.

 Az ötnapos szakmai gyakorlatom az Ersténél igen izgalmasan telt el.

Az első nap prezentációkat hallgattam meg a többi döntőbe jutott csapattal. Az idegenvezetőnk Marton Ádám volt, aki mindig készségesen segített, bármilyen probléma is merült fel.  Megismerhettük a cég történetét, az elemzők munkáját, illetve felvázolták mivel is foglalkoznak a brókerek nap mint nap. Mindezek után megmutatták nekünk a Népfürdő utcai épület befektetési részlegét.

Az igazi izgalmak a második nap kezdődtek, amikor is a Szabadság téri Erste fiókban működő brókerrészleget látogattuk meg. Itt futnak össze a telefonos megbízások, így szinte egész nap égtek a vonalak. Reggel, piacnyitás előtt átbeszéltük a reggeli eseményeket, és a kilátásokat. Feltehettem a kérdéseimet, és az aktuális befektetési ötleteket.

A legjobban az tetszett, hogy egyenrangú félként kezeltek (remélem erre a tudásommal is rászolgáltam), szinte minden gondolatot megosztottak és megvitattak velem, így szinte eggyé válhattam a szakmával.

A harmadik nap szinte ugyanúgy zajlott, mint a második. Beszélgettünk, kicseréltünk néhány általam, illetve a brókerek által használt weboldal címét. Megmutattam néhány részemről figyelemmel követett céget. A brókereknek, a visszajelzések alapján leginkább az a Nasdaq-on jegyzett, Marshall-szigeteki központtal rendelkező cég tetszett, amely háromhavonta elveszti az értékének 90%-át és a vezérigazgatója egy athéni hajléktalan.

A gyakorlatot félbeszakította az augusztus 20-ai, négynapos hosszú hétvége, amikor is kirobbant a 2008 óta példátlan piaci pánik. A mindenkori csúcson járó indexek feje felett összecsaptak a hullámok.

A kínai lassulásról más egy hónapja szóltak a hírek és zuhantak a mesterségesen felfújt kínai tőzsdék, de szerepet játszott még a görög kormánypárt feloszlása, az olaj árának megállíthatatlannak tűnő zuhanása, illetve a máskor komolytalannak tekinthető Észak és Dél Korea közötti konfliktus kiéleződése. A Fed nem emelte meg a piac által már jórészt beárazott alapkamatot, így a dollár őrületes romlásba kezdett.

A negyedik nap megdőlt minden korábbi várakozás, a Népfürdő utcában is tapintani lehetett a feszültséget. Egész nap csörögtek a telefonok, percről percre zuhantak az indexek. Az elfoglaltságra való tekintettel a sales részlegnél töltöttem el a délelőttömet.

Megmutattak nekem különböző kommunikációs technikákat és marketingfogásokat, megismerkedtem a „kíméletlen stopvadászattól” félő ügyféltípussal, illetve néhány tőzsdével kapcsolatos városi legendával. Itt is remekül szórakoztam.

A délutánt az elemzőknél töltöttem, ahol megismertem néhány, az elemzők által is használt elemzési modellt. Megtudtam, hogy mi a különbség a fair érték és a célár között, miért változtatják olyan hektikusan az elemzők a célárukat bizonyos részvényeknél még akkor is, amikor különösebben nem változott semmi.  Az elemzőknek nagyon nehéz dolguk van, hiszen sokkal kisebb az emberi kapacitásuk mint más, adott esetben állami intézményeknek, de a piac ugyanolyan eredményt vár. Emiatt nagyon komoly kreativitást és gyors felfogóképességet feltételez a szakma.

Érdekesség, hogy a VIX indexet nem publikálták a kereskedés első félórájában.  Visszamenőleg 53-mas nyitóárat kalkuláltak ki, ami 7 éves csúcsot jelentett.

Az ötödik napomat már az intézményi desk-nél tölthettem, ahol másnap is hatalmas pörgés volt, igaz immár minden szárnyalt. Láthattam élőben Bloomberg terminált, 10-es mélységű ajánlati könyvet, ami óriási élmény és egyben nagy vágyam volt. A Bloomberg felületen nagy pakettekkel kereskednek, aminek nyilván a kockázata is jóval nagyobb. Tulajdonképpen, ez egy kőkemény kockázat-menedzsment, ami hihetetlen pörgéssel, és feszültséggel jár.

Minden tiszteletem az itt dolgozóknak, hiszen megállás nélkül kell nagyjából 9 órát dolgozniuk.

Összességében ez egy életre szóló élmény volt, ami nem sokaknak adatik meg. Rengeteg, okos és józan ítélőképességű embert ismerhettem meg.

Az idei versenyre készülő diákoknak azt tudom tanácsolni, hogy legyenek nyitottak az új dolgokra, illetve élvezzék ki a verseny minden percét, ahogy én is tettem. Ha jelentkeztek, akkor temérdek hasznos ismeretre tehettek szert, és egy életre szóló emlékkel gazdagodhattok.

Köszönetet szeretnék mondani Kárpáti Istvánnak a verseny profi szervezéséért és lebonyolításáért, Marton Ádámnak, aki az agya volt az egyhetes gyakorlatnak, az elemzőknek és a brókereknek, akiknek hála a tőzsdén érezhettem magam, Juhász Ágnesnek a tőzsdei intézményekben eltöltött felejthetetlen napért és a finom ebédért, és természetesen az Erstének illetve a Brókerképző Alapítványnak, akik nélkül már a verseny se jött volna létre.

2 év
61
0 0

KEBA döntő 2015

Szerző:

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok!

A döntőre 2012. 02. 27-én, pénteken kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A várható kezdés délelőtt 10 óra és kora délutánra (15 óra környékére) tervezzük a program befejezését. A döntőbe jutott csapatokkal folyamatban van a konzultáció arról, hogy mikorra tudnak a helyszínre érkezni és ezután fixáljuk le a pontos menetrendet.

A döntő szerves része a versenynek, így a döntő feladatai, a feladatok típusai is építenek azokra a kihívásokra, melyek a  selejtező és az elődöntő során érték a csapatokat.

A döntő felépítése:

1) “Találkozásom a tőkepiacokkal”

A csapatok az általuk elkészített esszét mutatják be egy prezentáció, ill. előadás keretében, amire csapatonként 10 percük lesz. Az előadás után a zsűri kérdéseket tesz fel. A prezentáció bemutatása saját pendrive-ról is történhet, de kérjük, a prezentáció anyagát biztonsági okokból küldjék el emailben is.

2) Vetélkedő írásbeli és szóbeli feladatokkal. A feladatok összeállításánál arra törekszünk, hogy minél sokrétűbbek legyenek. Milyen ismeretek és készségek lehetnek a leghasznosabbak?

  • általános szakmai ismeretek az értékpapírok és a tőzsde világában (fogalmak és összefüggések, tőzsdék, értékpapírszámtan…)
  • A tőzsde múltja és jelene (pl. híres tőzsdei történetek, személyek)
  • tájékozottság a világ tőkepiacai és az azt befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban
  • képesség a gyors tájékozódásra online beszerezhető információk segítségével
  • az Erste Trader használatának fortélyai
  • tájékozottság a hazai értékpapírpiac (kötvénypiac, befektetési alapok) és – kiemelten –  a Budapesti Értéktőzsde működésével és az ott szereplő vállalatokkal kapcsolatban

Természetesen semmilyen téma sem zárható ki, azaz a zsűri bármilyen gazdasággal, pénzügyekkel, értékpapírokkal, aktualitással kapcsolatos témára rákérdezhet. 🙂

A zsűriben a KEBA-n kívül fontos pénzügyi intézmények (BÉT, KELER) és brókercégek (Erste, Concorde, Equilor) képviselői foglalnak majd helyet.

A döntőre való készüléshez javasoljuk a selejtező és az elődöntő során már áttanulmányozott írások ismétlését, gyakorlását. Mindemellett kiemelten fontos az elméleti tudás ötvözése a napi aktualitásokkal, ezért a hazai és külföldi sajtó követése is javasolt.

A döntőre minden csapattag hozza el a személyi igazolványát és az érvényes diákigazolványát, valamint kérjük, a csapatok hozzanak magukkal (nem programozható) számológépeket.

Mint fentebb jeleztük, a későbbiekben pontosítjuk a döntő napjának menetrendjét, előtte telefonon vagy emailben felvesszük a kapcsolatot az érintettekkel.

Még egyszer gratulálunk! Győzzön a legjobb!

3 év
26
0 0

börsenhaie 2014

Szerző:

Hung Pham Viet (“Tomi”), a 2013/14-es KEBA verseny győztes börsenhaie csapat tagjának beszámolója az Erste Befektetési Zrt-nél töltött nyári gyakorlatukról.

Az 5 napos szakmai gyakorlatomat az ERSTE Befektetési Zrt.-nél töltöttem Hajnák Ádám csapattársammal. Az első napon, azaz hétfőn a többi döntős csapattal részt vettünk egy prezentáción, ami bemutatta a cég történetét és működését. Ezek után körbevezettek a különböző “deskeken”, ahol a következő napokat a csapatársammal töltöttük.

Kedden az internetes üzletágat, marketinget ismerhettük meg közelebbről illetve betekintést nyerhettünk egy bróker átlagos napjára. Olyan új dolgokat tanulhattam meg, mint például a kötvények működését, illetve annak hozamszámítás formáit vagy a kockázatosabb certifikát/warrantokat működését. Ezek mellett ezen a napon kiosztották ránk azt a feladatot, hogy a versenytársak árazási politikáját, szolgáltatás formáit kellett összehasonlítani az Erstével és egy prezentáció formájában előadni ezeket pénteken.

Szerdán korán beérkeztünk az irodába, azért hogy meghallgathassuk az elemzést, amit az adott napon várnak az elemzők. Például a Magyar Telekom (az éjszaka során kiderült, hogy az amerikai T-Mobile-t nem vásárolják fel) papírjainak összeesését várták, illetve azt, hogy a forint is jelentősen be fog gyengülni mind a dollár és mind az euróval szemben (MNB terve, hogy a kéthetes kötvényeket kéthetes betétté alakítsa át, így “ösztönözve” a bankokat és a befektetőket, hogy a pénzüket hosszabb állampapírokba tegyék át.) Mindegyik jóslat beteljesült, mivel a forint 1-2%-ot gyengült a fent említett devizákkal szemben (a helyzetet súlyosbította az a tény, hogy a forint kamatelőnye szép lassan eltűnt a dollár és euróval szemben). A Magyar Telekom papírjainak a kereskedését 15-20 percre meg is kellett szakítani a BÉT-en, mivel volt olyan, aki 200.000 db-os eladási megbízást adott fel. Ezáltal azonnali 4%-os gyengülést okozva a Magyar Telekomnak. Ezen a napon voltunk még a deviza desken, ahol megtudtuk mi az a carry-trade/swap művelet (ebben a műveletben tűnt el a forint kamatelőnye), opciós és határidős kereskedés a devizával. Ezen kívül betekintést nyerhettük a Thomson Reuters illetve a Bloomberg adatközpont felületére.

Csütörtökön az elemzők deskjénél voltunk, akik érdekes és hasznos információkkal szolgáltak a technikai illetve a fundamentális elemzés közti különbségről illetve a tevékenységükről, amit az ERSTE elemzési hírlevelein publikálnak nap mint nap.

Pénteken a prezentáció előtt meglátogattuk a régen várt intézményi desket, ahol elég nagy tételben “játszanak” az olyan neves befektetési bankok, mint a Bank of America Merill Lynch vagy HSBC és sokan mások, akik betelefonálnak az itteni intézményi brókereknek vagy a Bloomberg chat felületén adják le a rendelést. Ezen kívül megtanultuk az “iceberg” kereskedési opciót, ami ennél az ágnál meglehetősen fontos.

Ezek után előadtuk a csapattársammal a versenytárs elemzést, ami egészen jól sikerült, mivel a prezentáció után egy spontán meetinget “lezavart” a hallgatóság.

Nagyon jó alapot szolgáltatott ez a hét a külföldi tanulmányomhoz illetve a tőkepiacok működésének a megértéséhez közgazdasági szemmel.

Nagyon szeretném megköszönni a lehetőséget az Erste Befektetési Zrt.-nek, különösen Marton Ádámnak, aki nagyon jól megszervezte a programokat nekünk. Illetve hatalmas köszönettel tartozom a KEBA-nak, és különösen Kárpáti Istvánnak, aki nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre.

(Szerk., azaz K.I. megjegyzése: azért a KEBA versenyt Tomiéknak kellett megnyerni….:) Tomi jelenleg Londonban tanul közgazdaságtant.)

 

3 év
53
0 0

Legends

Szerző:

A 2013/14 évi KEBA verseny 3. helyén az egri Neumann János Középiskola és Kollégium csapata, a “Legends” végzett (tagjai: Farkas Marcell, Rimár Máté, Székely Szilveszter). A Legends egyik díja egy egyhetes szakmai hét volt a Concorde Értékpapír Zrt-nél.

Farkas Marcell élménybeszámolója:

„A Concorde az egyetlen hely, ahol a profizmus együtt jár a lazasággal.”- fogalmazott Jaksity György, a Concorde alapítója, amikor a cégről kérdeztük – és nem csalódtunk. Igazi nyitottság fogadott minket; Szabadi András, marketing és kommunikációs vezető pedig a lehető legigényesebben tervezte meg a hetünket. Alkalmat kaptunk rá, hogy a cég valamennyi üzletágát első kézből ismerjük meg. Az intézményi és retail brókerek mellett feltettük kérdéseinket a Private Banking, a Corporate Finance és az IT- részleg vezetőinek is.  Egy amerikai befektetési bankárt kérdeztünk arról, hogy a gazdaság mely területeinek jósolja a legnagyobb jövőt. Mindeközben végig figyeltük, hogyan mozognak a piacok, versenyre kereskedtünk a Concorde Trader-en. Részvényeket elemeztünk, amelyekről aztán Gyurcsik Attilának, a Concorde vezető elemzőjének prezentáltunk a gyakorlat végén.  Köszönjük a lehetőséget a KEBA-nak és a Concorde-nak, mindenkinek csak ajánlani tudjuk a versenyt! 🙂

3 év
56
0 0

Videó a döntőről

Szerző:

Részletes összefoglaló a 2013/14-es tanév versenyének döntőjéről, benne nyilatkozatokkal és sok-sok részlettel:

 

A Gazdaság TV beszámolója a 2013/14-es tanév versenyének döntőjéről:

 

4 év
27
0 0

KEBA döntő 2014

Szerző:

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok!

A döntőre 2012. 02. 28-én kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A várható kezdés délelőtt 10 óra és kora délutánra tervezzük a program befejezését. A döntőbe jutott csapatokkal konzultálunk arról, hogy mikorra tudnak a helyszínre érkezni és ezután fixáljuk le a pontos menetrendet.

A döntő szerves része a versenynek, így a döntő feladatai, a feladatok típusai is építenek azokra a kihívásokra, melyek a  selejtező és az elődöntő során érték a csapatokat.

A döntő felépítése:

1) “Találkozásom a tőkepiacokkal”

A csapatok az általuk elkészített esszét mutatják be egy prezentáció, ill. előadás keretében, amire csapatonként 10 percük lesz. Az előadás után a zsűri kérdéseket tesz fel. A prezentáció bemutatása saját pendrive-ról is történhet, de kérjük, a prezentáció anyagát biztonsági okokból küldjék el emailben is.

2) Vetélkedő írásbeli és szóbeli feladatokkal. A feladatok összeállításánál arra törekszünk, hogy minél sokrétűbbek legyenek. Milyen ismeretek és készségek lehetnek a leghasznosabbak?

  • általános szakmai ismeretek az értékpapírok és a tőzsde világában (fogalmak és összefüggések, tőzsdék, értékpapírszámtan…)
  • tájékozottság a világ tőkepiacai és az azt befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban
  • képesség a gyors tájékozódásra online beszerezhető információk segítségével
  • az Erste Trader használatának fortélyai
  • tájékozottság a hazai értékpapírpiac (kötvénypiac, befektetési alapok) és – kiemelten –  a Budapesti Értéktőzsde működésével és az ott szereplő vállalatokkal kapcsolatban

Természetesen semmilyen téma sem zárható ki, azaz a zsűri bármilyen gazdasággal, pénzügyekkel, értékpapírokkal, aktualitással kapcsolatos témára rákérdezhet. 🙂

A zsűriben a KEBA-n kívül fontos pénzügyi intézmények (BÉT, KELER) és brókercégek (Erste, XTB, Equilor) képviselői foglalnak majd helyet.

A döntőre való készüléshez javasoljuk a selejtező és az elődöntő során már áttanulmányozott írások ismétlését, gyakorlását. Mindemellett kiemelten fontos az elméleti tudás ötvözése a napi aktualitásokkal, ezért a hazai és külföldi sajtó követése is javasolt.

A döntőre minden csapattag hozza el a személyi igazolványát és az érvényes diákigazolványát, valamint kérjük, a csapatok hozzanak magukkal (nem programozható) számológépeket.

Mint fentebb jeleztük, a későbbiekben pontosítjuk a döntő napjának menetrendjét, előtte telefonon vagy emailben felvesszük a kapcsolatot az érintettekkel.

Még egyszer gratulálunk! Győzzön a legjobb!

4 év
26
0 0

Döntő 2013 – részletes tájékoztatás

Szerző:

Tisztelt Diákok, tisztelt Felkészítő Tanárok!

A döntőre 2012. 02. 22-én kerül sor, a Nemzetközi Bankárképző Központ épületében. A várható kezdés délelőtt 10 óra és kora délutánra tervezzük a program befejezését. A döntőbe jutott csapatokkal konzultálunk arról, hogy mikorra tudnak a helyszínre érkezni és ezután fixáljuk le a pontos menetrendet.

A döntő szerves része a versenynek, így a döntő feladatai, a feladatok típusai is építenek azokra a kihívásokra, melyek a  selejtező és az elődöntő során érték a csapatokat.

A döntő felépítése:

1) “Találkozásom a tőkepiacokkal”

A csapatok az általuk elkészített esszét mutatják be egy prezentáció, ill. előadás keretében, amire csapatonként 10 percük lesz. Az előadás után a zsűri kérdéseket tesz fel. A prezentáció bemutatása saját pendrive-ról is történhet, de kérjük, a prezentáció anyagát biztonsági okokból küldjék el emailben is.

2) Vetélkedő írásbeli és szóbeli feladatokkal. A feladatok összeállításánál arra törekszünk, hogy minél sokrétűbbek legyenek. Milyen ismeretek és készségek lehetnek a leghasznosabbak?

  • általános szakmai ismeretek az értékpapírok és a tőzsde világában (fogalmak és összefüggések, tőzsdék, értékpapírszámtan…)
  • tájékozottság a világ tőkepiacai és az azt befolyásoló tényezőkkel kapcsolatban
  • képesség a gyors tájékozódásra online beszerezhető információk segítségével
  • tájékozottság a hazai értékpapírpiac (kötvénypiac, befektetési alapok) és – kiemelten –  a Budapesti Értéktőzsde működésével és az ott szereplő vállalatokkal kapcsolatban

Természetesen semmilyen téma sem zárható ki, azaz a zsűri bármilyen gazdasággal, pénzügyekkel, értékpapírokkal, aktualitással kapcsolatos témára rákérdezhet. 🙂

A zsűriben a KEBA-n kívül fontos pénzügyi intézmények (BÉT, KELER) és brókercégek (Erste, XTB, Equilor) képviselői foglalnak majd helyet.

A döntőre való készüléshez javasoljuk a selejtező és az elődöntő során már áttanulmányozott írások ismétlését, gyakorlását. Mindemellett kiemelten fontos az elméleti tudás ötvözése a napi aktualitásokkal, ezért a hazai és külföldi sajtó követése is javasolt.

A döntőre minden csapattag hozza el a személyi igazolványát és az érvényes diákigazolványát, valamint kérjük, a csapatok hozzanak magukkal (nem programozható) számológépeket.

Mint fentebb jeleztük, a későbbiekben pontosítjuk a döntő napjának menetrendjét, előtte telefonon vagy emailben felvesszük a kapcsolatot az érintettekkel.

Még egyszer gratulálunk! Győzzön a legjobb!

 

5 év
29
0 0
1 / 2 oldal12
KEBA menü