banner

Bemutatkozás

Szerző:
KEBA Admin


BEMUTATKOZÁS

A Közép-európai Brókerképző és Értékpapír-piaci Ismeretterjesztő Alapítvány 1991-ben jött létre. Alapítói voltak Alkuszszövetség; Állami Értékpapír Felügyelet (jogutódja: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete); Budapesti Értéktőzsde; Magyar Értékpapír-kereskedők Szövetsége; Nemzetközi Bankárképző Központ.

Az Alapítvány fő tevékenységi köre az értékpapír-piaci szakemberképzés, oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés. E célok elérése érdekében az alapítvány támogatja az oktatásban hasznosítható tanulmányok, publikációk készítését, megjelentetését és terjesztését, valamint – ahogy a meghirdetett verseny is bizonyítja – a középiskolai értékpapír-ismeretek oktatását.

Az Alapítvány évente két alkalommal pályázatot is kiír, melyek célja, hogy a fiatalok és általában a lakosság tőkepiaci kultúrája emelése céljából életre hívott programokat, tevékenységeket finanszírozzon. Az egyetemek, szakkollégiumok, könyvtárak mellett a középiskolai pénzügyi témájú oktatást is támogatjuk. A pályázat során előnyt jelent, ha az adott iskola diákjai aktívan részt vesznek a KEBA versenyén.

A KEBA tevékenységének fontos része a szakmai tanfolyamok, valamint vizsgák szervezése. A Brókerképző legnépszerűbb tanfolyama a százórás, tőzsdei szakvizsgára felkészítő kurzus, ami sokrétű ismeretet nyújt a résztvevőknek az értékpapír-piac működéséről, az értékpapír-piac jogszabályi hátteréről, a BÉT és a KELER szabályzatairól, a terület legfontosabb közgazdasági összefüggéseiről és makrogazdasági kapcsolódásairól, értékpapír-számtani és befektetési ismeretekről.

A KEBA irányító testülete a kuratórium. Elnöke dr. Martin Hajdu György.

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

KEBA menü