banner

2009/10 es tanév

Szerző:

 

A 2009/10-es tanév során a verseny a következő részekből épült fel:

1. SELEJTEZŐ

A selejtező három típusú feladatból állt. A teszteken kívül tőzsdejátékra is sor került és utóbbihoz szöveges feladat is kapcsolódott, amiben indokolni kellett a részvényportfolió összeállítását.

2. ELŐDÖNTŐ

Az elődöntőbe a 10 legjobb csapat került, ott egy esszét kellett írniuk az alábbi témában: "A Budapesti Értéktőzsde szerepe, jelentősége a közép-európai (osztrák, cseh és lengyel) tőzsdék között."

3. A DÖNTŐ

A döntőbe a selejtező és az elődöntő pontszámai alapján a legjobb 5 csapat került. A döntő helyszíne a Nemzetközi Bankárképző Központ épülete volt, ahol a Mohai György (BÉT-vezérigazgató) által vezetett zsűri előtt kellett a csapatoknak "megvédenie" egy prezentáció keretében az esszéjüket, majd egy vetélkedő keretében kellett bizonyítaniuk a tudásukat.

Figyelem: Az idei verseny szerkezete a tavalyitól jelentősen eltér, az idei versenyről az eseménynaptár modul egyes pontjai, vagy a Versenyszabályzat alapján tájékozódhattok.

 

 

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük