banner

3. teszt, felmérés

Szerző:


Tisztelt Diákok!

A 3. tesztet az Ilias felületén keresztül érhetitek el, 15 és 17 óra között. Ne felejtsétek el, hogy mindenképpen az a biztonságos, ha egy gépről vagytok bejelentkezve. Fontos, hogy miután válaszoltatok mind a 20 kérdésre, kövessétek az Ilias tesztrendszerének protokollját (a program többszöri megerősítéstést vár, ennek menetét összefoglaltuk néhány sorban a tesztkérdések előtti "Bevezetés" oldalon).

Most is lesz letölthető verzió, de az csak 15 óra után kicsit később kerül fel a honlapunkra. Kérünk mindenkit, hogy a tesztek gyors értékelése érdekében csak akkor preferálja ezt a megoldást, ha az Ilias felületével technika problémája akad.

A teszt mellett kikerül a munkaasztalra egy felmérés is. Volt már ilyen az ősszel, letölthető formában, az azt kitöltőknek újból köszönet. Most velük együtt kérünk minden csapatot – természetesen fakultatív alapon – hogy töltse ki a szintén "kattintgatós" kérdőívet, ezzel segítse a további tananyagfejlesztő munkánkat és egyúttal értékelje a versenyt.

A felmérés kitöltéséhez be kell jelentkeznetek az Ilias-ba!!

A teszt eredményét és a selejtező végeredményét minél hamarabb publikáljuk (előreláthatóan a hét végén, vagy a következő hét legelején).

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük