banner

2017. Ilias 1-2-3. teszt eredmény (FRISSÜLT!)

Szerző:
KEBA admin

Tisztelt Diákok, kedves Felkészítő Tanárok és Érdeklődők,

A verseny selejtezőjének 3. tesztje 2017. december 13-án lezajlott.

Gratulálunk az eredményekhez! A következő és egyben utolsó kör január 10-én lesz, 15:00 és 18 óra között, ezután fog majd kiderülni, hogy melyik 10 csapat jut tovább az Ilias ágról.

A  forduló tematikája és a felkészüléshez ajánlott irodalmak listája hamarosan olvasható lesz az “Ajánlott irodalom 2017” menüpontban. Érezhettétek, hogy az eddigi tesztsorok is erősen kapcsolódtak a honlapon és a fb-on is kommunikált tematikával, így érdemes lesz a 4. fordulóval kapcsolatos bejegyzéseket (honlap, FB) is komolyan venni! 😉 Az állás továbbra is szoros, sőt! Néhány dolog ugyanis jelentősen átrajzolhatja a képet, hiszen:

  • az elődöntőbe egy iskolából csak 2 csapat kerülhet a tesztfordulókból (az ET kapcsán ilyen megkötés nincs)
  • az elődöntőbe jutás feltétele az ET aktivitás (azaz hiába áll jó helyen egy csapat a tesztfordulók után, kellő aktivitás hiányában nem juthat be az elődöntőbe – lásd Versenyszabályzat)

Az eredmények az alábbi excel file-ban tekinthetőek meg:

2017. Ilias 3. teszt eredmények

Az eredményeket mindenki megtekintheti az ILIAS felületre belépve.

Az eredmények még nem hivatalosak, észrevételeket, kérdéseket, reklamációkat, ellenvéleményeket, stb. a keba@brokerkepzo.hu címre várjuk, legkésőbb 2017. december 16-ig. Ezután lesz csak hivatalos az is, hogy melyik csapaté lett a fordulónyeremény! 😉

Ranglistát ezután közlünk majd.

Cikkkategóriák:
Eredmények · Hírek

Hozzászólások lezárva.

KEBA menü