banner

2. forduló érvénytelenítése és megismétlése

Szerző:

Tisztelt Versenyzők!

Ahogyan az email-es értesítésben is olvashatjátok, a 2015. 11. 25-i, 2. forduló lebonyolításába sajnos hiba csúszott. A hiba a miénk.

Az 1. Ilias tesztforduló során megtapasztalhattátok (illetve az előző tanévben is versenyző diákok már korábban is), hogy a teszt kitöltése után az eredmények még nem láthatóak; azok csak a forduló lezárulta (jellemzően: 18 óra) után publikusak.

A november 25-i 2. forduló során sajnos hiba csúszott a program beállításába és a teszt kitöltése után az eredmények azonnal láthatóak voltak. Ez a csapatok jelentős részének nem nyújtott semmilyen előnyt, viszont azon iskolák egy része esetében igen, ahonnan több csapat is indult és egy helyiségben oldották meg a feladatokat.

Ilyen helyzetben nem tehetünk mást, mint hogy a 2. fordulót és annak eredményeit töröljük.

Elnézést kérünk minden csapattól és azok felkészítő tanáraitól, nemcsak azért, mert némi idő feleslegesen ment el (és pár hajszál feleslegesen hullt ki), de azért is, mert a csapatok döntő többsége nem is tudhatott a hibáról, hiszen egyedüliként indult az iskolájából. Közülük sokan jó, akár maximum eredményt értek, így nyilván és joggal bosszankodhatnak a történtek miatt. Tőlük külön is elnézést kérünk  és annak a megértését, hogy mivel az előző évek tapasztalatai alapján az Ilias tesztselejtezők összesített végeredménye nagyon szoros lehet, így akár 1-2  – nem saját kútfőből származó – többletpont is átírhatja a végső ranglistát és így az elődöntőbe továbbjutó csapatok listáját. Ezt nem szeretnénk, ezért is állunk ki őszintén a hiba leírásával és – vállalva a kellemetlenségeket – megismételjük a 2. fordulót.

A 2. forduló megismétlésére 2015. 12. 09-én, szerdán fog sor kerülni, azaz a 3. fordulóval egyidőben. A fordulóval kapcsolatos információkat a szokásos módon kommunikáljuk majd.

Az 1. pótfordulót (kb 20 csapatot érintett) a fentiek nem érintik, az érvényes.

Még egyszer elnézést kérünk a hibáért.

Cikkkategóriák:
Kategória nélkül

Mondja el véleményét

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük